Majoros Márta: A Cyrano-eszencia
RTV Műsormagazin 4. hét, 2005.01.24-30. p.2.



Interjúalanyommal úgy áll a dolog, hogy őt Amerika fedezte fel – méghozzá a magyar nagyközönség számára. Pedig a Valami Amerika című film egyik főszereplőjeként szinte csak angolul szólal meg.
A Magyar vándorban meg raccsol. Igaz, ezt már magyarul teszi. És bizony ő az a férj, aki szereti Szilviát. (A név ezúttal nem a sokoldalú konyhai papírtörlőt rejti, hanem egy színdarab központi figuráját.)
A sokoldalúság egyébként Szervét Tiborra is jellemző. Ebből következik, hogy nehéz szerét ejteni a személyes találkozásnak. Így aztán csak a modern technika menti meg az interjút. Ám az Ördög ezúttal sem alszik: a mobil ugyan kéz(nél), de a tér erőtlen. Mi viszont nem, s a meg-megszakadó vonal csak újabb és újabb lendületet ad a beszélgetésünknek. Olyannyira, hogy az autó egyre nagyobb sebességgel halad Miskolc felé (és itt most lassítunk...), ahol egy darab vár egy rendezőt. Nem először....

- Miért kezdett el rendezni?

- Így alakult. Még Miskolcon játszottam, amikor az egyik bemutató kiesett. Volt egy anyag, amit kicsit át kellett szabni és persze megrendezni. Azt mondták, én elbírok vele. Ez a bizalom jele volt. Én meg vagyok annyira hiú, hogy ilyen kihívásra nem mondok nemet.

- Segít-e a rendezés abban, hogy másképp lássa színész önmagát?


- Nem, mert nem tartom magam olyan fokon rendezőnek, hogy ez hasson rám. Színészként minden pillanat a nulláról kezdődik.

- Tényleg nem vállal soha versmondást?


- Ha csak tehetem, elkerülöm ezt a feladatot. Szerintem kétféleképpen lehet verset mondani: ahogy szoktak és jól. Nekem nincs annyi időm, hogy tisztességesen elmélyedjek egy ilyen feladatban. Pedig az még csak az első lépés, hogy az emberben magában összeáll valami egy versről. Azt bizony kifelé is meg kell tudni mutatni.

- A középiskolások versírópályázatának díjkiosztóján mégis vállalt felolvasást...

- Ez e felkérés nem produkció, hanem megtiszteltetés volt számomra, hiszen hátrányos helyzetű fiatalok pályázatairól volt szó. Másrészt gesztus értéke volt a feladatnak: meg kellett mutatni, hogy a gyerekek versei is alkalmasak előadásra.

- Hasonló hozzáállást érzek abban, hogy vállalta a Duna Tv kívánságműsorának házigazdaszerepét. Milyen tapasztalatokat nyert ezzel a munkával?

- Ami a szakmai részét illeti, izgultam, hogy tudok-e természetesen viselkedni a kamera előtt. Azt is meg kellett tanulnom, hogyan lehet oldottan, érdekesen beszélgetni úgy, hogy közben az idő korlátoz. Emberileg is sokat köszönhetek ennek a munkának, hiszen nagyszerű emberekkel találkozhattam. Mindez kedvet csinált ahhoz, hogy egyszer, ha adódik rá lehetőség, megpróbálkozzam egy beszélgetős műsorral.

- Amikor elfogadta a Duna Tv ajánlatát, így nyilatkozott: "Azért kerestek meg, mert tudják, milyen vagyok. A kereskedelmi tévéhez más alkatú ember kell." Szervét Tibor milyen alkatú?


- Hadd mondjam azt, milyen nem vagyok. Nem vagyok show-man. A civil lényemmel képtelen vagyok hacacárés, hejehujás hangulatot árasztani. Ha egy műsorvezetőtől ilyesmit látok a képernyőn, nem szoktam elhinni. Én nem akarok hiteltelen lenni.

- Apropó alkat. Miért jön zavarba, ha sármőrnek mondják?

-  Mert nem tartom igaznak! Mindig belepirulok, ha ez szóba kerül. Fogalmam sincs, hogyan jött ez az egész. Még ilyen szerepet se játszottam soha.

- De romantikusat igen. Ott van ugyebár az a nevezetes Cyrano...

- Úgy gondolom, hogy nem a sármom miatt olyan emlékezetes az a szerep. Én imádtam a figurát. A lelkem közepéből volt. Ennek már idestova 12 éve, de Cyrano azóta is minden beszélgetésben felbukkan. És nemcsak ott. Sokszor az álmaimban is őt játszom. Azt hiszem, színészi létezésem eszenciáját sikerült ebben a szerepben átélni.

- Állítólag minden este talál hibát magában. Ez azt jelenti, hogy sohasem elégedett a teljesítményével?

- Inkább úgy mondanám, nagyon ritkán. Nem is elégedetlenség ez, hanem  kételkedés. Ez persze nem azt jelenti, hogy előadás után folyton önmarcangolásba kezdek, de mindig kritikusan szemlélem a teljesítményemet. Volt idő, amikor nagyon elégedett voltam magammal, s később a saját káromon kellett megtanulnom, hogy ez mekkora hiba!

- Ha ennyire elégedetlen magával, hogyan fogadja a díjakat?

- Én szinte csak közönségdíjat kaptam. Ennek nagyon örülök, bár nehéz rájönni, miért szeret egy színészt a közönség. Főként egy budapesti színész esetében, hiszen itt más a színész és a publikum viszonya, mint vidéken. A magam részéről rendkívül hálás vagyok, hogy a közönség kitüntet a szeretetével. Sajnos még sohasem volt alkalmam megköszönni ezt. Talán ez az a pillanat...

- Magánemberként is maximalista?


- De még mennyire! Szerencsére perfekcionista azért nem vagyok: a tökéletességet hajszolni hiú ábránd. Ettől függetlenül sok dologgal elégedetlen vagyok. Ezt azonban magánfeladatként kezelem. A környezetemet nem terhelem vele. Remélem.

- Mi jelentené azt az állapotot, amelyet a sorsával való békének nevez?

- Az ember sok minden miatt hajlamos morgolódni. Épp ezért engem nagyon érdekel az, hogyan történnek velem a dolgok. Ilyen szemlélettel meg lehet tanulni, hogy mennyi mindennek örülhetek. Ez persze őrületes közhelynek hangzik. Pedig valójában arról szól az egész, hogyan válik ez a feladat a mindennapokban hús-vér valósággá, használható igazsággá.