Jakupcsek: Nemek harca
TV2, 2003.11.25.

Jakupcsek Gabriella: - A férfi és nő nem érti meg egymást, hisz mindenki más akar, a féri nőt és a nő férfit. Karinthy ezt már ugye a század elején megmondta. Ez azóta is így van és a helyzet azóta csak egyre rosszabb. Ugye azt is ismerik, hogy amikor néhány hónap együttélés után mindenkiben dereng ez helyzet, mondjuk a sarokba dobott zokni látványa már nem elnéző mosolyt csal az arcunkra, hanem akkor jön az a bizonyos emelt hang, a mérhetetlen düh. Akkor kezdetét veszi a soha véget nem érő háború. Férfi dolog, női dolog, nemek harca a hétköznapokban, valami ilyesmiről lesz szó ma. Értelmetlen és ostoba verseny azon vitatkozni, hogy tud-e egy nő vezetni - erről nekem külön véleményem is van - vagy, hogy fel tud-e nevelni egy férfi egy gyereket.
Mert ugye ez nem nem, hanem emberfüggő, vallja az egyik legsármosabb magyar színész: Szervét Tibor!

JG: - Hallottad, amit mondtam rólad?


Szervét Tibor: - Hogy az egyik legsármosabb? Eddig nyugodt voltam ott kint, most nyomban így összeugrott a gyomrom. Ez jól is esik, én is ezt mondtam volna rólad, ha én konferáltam volna.

JG: - De ez egy férfiszerep ugye, mert más, ha egy férfi bókol a nőnek, mint ha egy nő bókol a férfinek.

SzT: - Tegnap, amikor össze próbáltam rakni magamban, hogy miről is kéne nekem itt beszélni, akkor az első az volt, ami eszembe jutott, hogy akkora műproblémává kezd válni ez az egész férfi-nő határvonal, hogy van egy demarkációs vonal, aminek a két oldalán háborúzó felek vannak. Hát persze, hogy így van, de az összes többi , ami e fölött van, az az én szememben nagyon üzletszerű: hihetetlen jól meg lehet élni abból, hogy ilyen könyveket írnak. Nem is a legbutább könyvek egyike, a címe: „Miért hazudik a férfi és miért sír a nő”. A tartalma is körülbelül ennyire felel meg a valóságnak. Ugyanis számtalan hazudozó női pillanatot láttam már és valóságosan számtalan síró férfi pillanatot is láttam már. Kezd kialakulni egy hallatlan erős sztereotípia, hogy a nők bizonyos jogokért harcolnak, amiket ezek a vérlázítóan ostoba, szemtelen férfiak nem hajlandók nekik megadni. Pedig ez nem így van.
Azért is gondolom azt, hogy nem úgy van például, hogy a férfiak jól vezetnek, a nők meg rosszul. Annak ellenére, hogy például én magam is gyakran tapasztalom ennek a sztereotípiának a valóságosságát. Tízből kilencszer megmondom, hogyha megáll egy autó a kereszteződésben, teljesen mozdulatlanná válik egy normális forgalmi helyzetben, majd elkezd indexelni, majd szép lassan érzed, hogy itt egy kanyar lesz, aztán így elhúzódik jobbra az orra, akkor ott többnyire lányvezető szokott ülni.

JG: - Szerintem a férfiak mindig jobban szeretnének vezetni, mint ahogy a forgalmi helyzet azt lehetségessé teszi. Lehet menni negyvennel, de ő úgy érzi, hogy három autót ki tudna kerülni és eljutna a piros lámpáig, kicsit vu-vu, belelép a gázba, megbőgeti a motort és egyet pont megelőz a piros lámpáig.

SzT: - Igen, ez szintén marhaság, merthogy nem egészen hét tized másodperccel van ott hamarabb a céljánál ezáltal, de ez a jól vezető nőkre is igaz. Azok is mindig jobban akarnak vezetni, mint ahogy tudnak.

JG: - A nők ezzel kompenzálnak. Én például nagyon-nagyon utálom, amikor a barátnőm például nagyon macsó módon vezet. Az olyan férfias. Ha te például mellém ülnél az autóba, te mit csinálnál?

SzT: - Beleszólnék-e?

JG: - Letesztellek most egyszer: hátranézel, amikor nekem hátra kell?

SzT: - Én szerintem előtte hátranézek. Én egy picit előbb nézek hátra.

JG: - Ez a baj látod. Ez a baj. Te is az a fajta férfi vagy, nyomod a gázpedált?

SzT: - Igen. Ha egy fiú mellett ülök, akkor is, bár van olyan barátom, aki tizenöt éves barátság és nem nézek sehova se amikor ő vezet, mert valaha garázsmester volt és ilyen icike-picike helyeken elfér. De én akkor is vezetek, ha taxis mellett ülök, hacsak nem vagyok halálosan fáradt, ezért mindig hátra is ülök. Nagyon jellemző példa - majd visszatérek ide, csak ezt el akarom mesélni. Én például éltem együtt lánnyal…

JG: - nem mondod...


SzT: - jaj Istenem, nem tudtam… a kakas csípje meg! Bővítettebb mondatot mondok. Éltem együtt olyan lánnyal, akivel halálos szerelem volt. Vele fordult az elő, hogy én vezettem az autót és egyszer a Margit híd pesti hídfőjénél – ami nagyon érzékeny hely a közlekedésben – ott én nagyon üvöltözve szálltam ki az autóból, hogy „jól van, akkor vezessél tessék, hogyha... Azért váltottam sávot…” Mert úgy ült mellettem az én drágám, hogy gyakorlatilag tizenöt másodpercenként megkérdőjelezte azt, hogy amit én csinálok, annak van-e értelme. Ez egy icipici tünete volt az egésznek.

JG: - Mennyi idő után szakítottál ezzel a lánnyal? Ez a későbbiekre is kihatott?


SzT: - Abszolút tünet értékű volt, tehát ilyen volt az egész kapcsolatunk. Egy idő után azon kaptam magam, hogy marhára próbálok valakinek megfelelni és már azt se tudom, hogy mit vár el tőlem. Egy egész kicsi sarokban próbáltam nagyon helyes is lenni, meg olyan kemény is, de az Istennek sem sikerült, csak azt éreztem, hogy nagyon elveszítem saját magamat. Az az alapjáraton működő személyiség, ami nekem nagy nehezen összekalapálódott az elmúlt években, az így el…, mint a kutyatejnek az a sok kis virága, így elszállt a levegőben. Akkor egy idő után rájöttem, hogy ezt abba kell hagyni.

JG: - Van olyan férfiszerep az életedben, amihez te ragaszkodsz? Tehát ne jöjjön olyan nő, aki azt átveszi helyetted.

SzT: - Igen. Szinte mindegyikhez. Szeretem megmondani, hogy hogyan legyenek a dolgok.

JG: - Megmondod a tutit, majd elmész. Ilyen férjem nekem is volt már.

SzT: - Olyan is volt már, hogy megmondtam a tutit és elmentem. De ez nem azon múlik. Úgy gondolom magamról, hogy én úgynevezett felvilágosult abszolutista vagyok, tehát, mint II. József, hallatlan körültekintéssel, jobbágyaimat felszabadítva irányítom a birodalmamat. Közoktatást vezetek be és azt akarom, hogy mindenkinek jó legyen, akinek nem jó, az mondja meg, hogy neki miért nem jó. Volt olyan, amikor ez működött. De volt olyan, amikor én ilyen voltam és azt mondta a párom, hogy nálam undorítóbb állatot a föld kerekén még nem is lehetett látni. Mert idegesítette, hogy igazam volt. Az volt az idegesítő. Egy idő után rájöttem, hogy gyakorlatilag a kommunikációnak, így a dumcsizásnak, ahogy mi most beszélgetünk, semmi esélye nincs a férfi-nő univerzális probléma megoldásában. Nem arra való.

JG: - Dehogy nem. Ezt úgy kell csinálni, hogy neked legyen igazad. Hogy én úgy tegyek, hogy tudom, neked igazad van, de nem kell ezt nagydobra verni, menjünk tovább, én teremtek egy olyan helyzetet, amiben meg nekem lesz igazam, azt se kell nagydobra verni, mindenki egálban van.


SzT: - A zsörtölődős nő szerepe. Vannak ilyen sztereotípiák. A zsörtölődős nő, aki megpróbálja a házastársából, vagy a fiából kicsikarni az elismerő szót, azért mert ő fölporszívózott, mert elmosogatott, mert egyáltalában végzett bizonyos munkákat. Azt írja a szerzőpáros, mély empátiában, hogy „de értsük meg a nőt, aki soha nem lehet vezénylő tábornok, soha nem lehet a hazájáért elesett katona, hiszen azok férfiszerepek. Ezért ő kénytelen ilyen kicsiben megpróbálni elismeréseket gyűjteni.” Mire én azt mondom, hogy ez végzetes marhaság, generált szanaszét tupírozása az egész problémakörnek. Mert van egy csomó férfi, aki igenis kicsavarja, becsavarja, megoldja, megkalapálja, és nem megy oda…

JG: - Azt is meg kell dicsérni...

SzT: - azt is meg kell dicsérni. De ezek evidenciák, nem azért, mert nő, vagy férfi, hanem mert szeretjük a másikat.

JG: - Úgy kell kicsiholni, ha az ember nem tudja, hogy a másik ezt észrevette-e, hogy azt mondja: ugye milyen szép rend van? És továbbmegy. Ennyi. Nem kell várni, hogy mi jön. Csak így el kell szórni ezt a mondatot és akkor másik tudja, hogy nem mondta.

SzT: - Igen.

(...)
Karafiáth Orsolya:- Úgy szoktatom rá a bókra a férfiakat, hogy mondom: „szerinted csinos vagyok, bájosnak tartasz? Vagy sorold fel 10-20-30 jó tulajdonságomat. Eleinte megakadnak 3-4-5-10-nél, de aztán utána ez így menni fog és beépül. Kapnak néha sms-eket, hogy most egy bókot, most a külsőmre, most a belsőmre. Ezt megrendelem, persze.

SzT: - Először is, van egy ilyen iskola, ahol ugyanez: négylábú férfiaknak kell itt szaladni, ahol átugranak egy...

JG: - Ebben nincs igazad. Abban az iskolában póráz van és fut a gazdi vele.

SzT: - Ő is mennyi energiát fektet bele, hogy szegény párjától időben legyen az a bókocska, legyen virág. Ugyanaz: szalad vele és azt mondja: hopp férfi! és akkor...

JG: - Hogy van az, hogy minden működik az elején. Aztán mintha elvágták volna, vagy szórványosan és akkor gyanakodni kell.


SzT: - Szerintem két alapvetés van. Az egyik, hogy minden ilyen találkozás azért jön létre, mert le akar feküdni az egyik ember a másikkal. A férfi a nővel, a nő a férfivel. Ez egy isteni élmény. Ha ebben ki is merül a cucc, akkor nem nagyon megy tovább a történet. Hacsak, az egyik részről nem merül ki, hanem azt szeretné az ember, hogy az a másik legyen vele és nemcsak így fizikailag, hanem legyen vele. Legyen az én párom. Akkor elindul egy egyirányú folyamat, - gondolom én. Ha férfi és akarja, akkor bókol és odafekszik és 'köpenyegét a sárba' és a nő azt mondja, hogy „né, megint egy paréj, tudsz egy picit arrébb menni már?” Ilyen is van, amikor az egyik nem szereti eléggé a másikat. Amikor a nő jobban szereti a férfit, akkor kialakul egy olyan helyzet, hogy a pacák azt csinál, amit akar, a nő még mindig vereti magát és odaadja a pénzét, szerelemből, amiről híres irodalmi példázatok vannak. Így ezen a rendszeren belül úgyse lesz megoldás sose. Két ember boldogan él együtt, hát ki látott már olyat. Azért, mert rettentő ritka. Technikákkal lehet segíteni, egy-két évig, de azt nem lehet elintézni, hogy a másik jobban szeressen engem. Át lehet úszni időszakokat, és akkor utána később következik be az elkerülhetetlen krach. Az a nagyon nehéz, hogy két ember tényleg szeresse egymást. Ne azt akard elintézni, hogy a másik legyen másmilyen végre az én kedvemért…

(...)
JG: - Egy rendetlen és rendes ember szerelméből lehet valami hosszú távon?

SzT:- Ó… vannak hihetetlenül rendetlen nők és hihetetlen rendes nők is vannak.

JG: - E szerint egyikünk sem azt találta meg, aki neki való.

SzT: - Persze! Hát ez a nagy baj az egészben.

JG: - Ha vacsora is várna… Boldogság! Szívesen átadnám a szerepem, leülnék a tévé elé, föltenném a lábam az asztalra, kibontanám a sört és odakapcsolnék a sport1-re.

SzT: - ...és azt mondanád, hogy milyen cuki feleséget szereztél magadnak!

(...)
JG: - Hol jársz, Tibor, halló, halló, Szervét Tibort keresem.


SzT: - Eltűnődtem. Énnekem van olyan tapasztalatom, hogy gyakorlatilag ilyen marhaságokon, minthogy rend van-e vagy nincs, ezen évek mennek szabályszerűen tönkre úgy, hogy már elmúlik az a bizonyos öröm. Akkor már az lesz az elvárás, hogy egy kicsit legalább hasonlítsál arra a nőre, akire én gondoltam, hogy te hasonlítasz, amikor beléd szerettem. Ehelyett van az a mérhetetlen dzsuva, ami létre tud jönni nap mint nap. Akkor az ember ott áll – egy isteni példa -, hogy ott álltam a mosogató fölött, tiszta erővel mosogattam. Azt mondta az én drágám, hogy „Nehogy azt hidd, hogy azért, mert te színész vagy, én a háztartási rabszolgád leszek.” Én mosogattam közben, ő meg ült és dohányzott. Szerintem életem egyik legnagyobb poénja volt, hogy mondtam - így csöpögő kézzel -, hogy: „Figyelj már cicukám, elzárom a vizet, mert nem hallom a csörömpöléstől, hogy mit mondasz.” Ez megtörtént.

JG: - Ezek a rossz mondatok nem felejtődnek. Én is nagyon óvom magam attól, hogy ne cicukásan mondjam el amit gondolok, mert ezeket biztosan visszakapom.

(...)
SzT: - Annyira tud férfi lenni a férfi, amennyire a párja azt csinál belőle. Pont annyira tud nő lenni egy nő, amennyire egy férfi azt csinál belőle.

JG: - Orsi, mondd már meg, hogy miért kell a bók.

KO: - Mert az olyan jó.

SzT (halkan): - Ellenállhatatlan volt!

(...)
SzT: - A nők hangulatát szerintem nem lehet kezelni egyáltalán, de kísérletet azt muszáj rá tenni. Nekem az az élményem van, hogy nem is a hangulatok változnak, hanem, mint hogyha a szerepek között szaladgálna ide-oda a lány. Tehát azt mondja, hogy „Beszélj már velem úgy, mint egy felnőtt, értelmes emberrel!” Abban a pillanatban, hogy úgy beszélsz vele, mint egy felnőtt értelmes emberrel, azt mondja: „Mért nem nézel már nőnek? Hadd legyek már egy kicsit gyönge én is. ” Hát nyuszikám, legyél gyönge. „Látod most nem beszélsz úgy velem, mint egy felnőtt értelmes emberrel”. Az nagyon fontos eleme ennek a játéknak, hogy ne kelljen azon görcsölni, hogy azt mondom: „egy pillanat mucikám, kimegyek”, de tegnap volt cicuka, máma okoska lesz. Ez legyen evidencia.

Nem érzitek az egésznek azt az alapvetését, hogy ez a beszélgetés azon az alcímen, hogy férfi-női szerepek arról szól, hogy „ezeket az idomíthatatlan, nehéz felfogású lényeket hogyan lehet egy kicsit gyakorlatiasabbá, számunkra hasznosabbá tenni, 'több tej termelésére' rászorítani? Végül is ti megpróbáljátok most megbeszélni, hogyan lehetne ezeket a bénákat valahogy ügyesebbé tenni.

JG: - Ezt ti is mondhatnátok!

SzT: - De mi nem mondjuk!

JG: - Mert ti férfiak, dzsentlemenek vagytok.

KO: - Az ideális párom elmondom, hogy milyen legyen. Csinos, sokat féltékenykedjen, mert szerintem az a legnagyobb bók, legyen okos és például reggel az aranyosságom miatt, délután az okosságom miatt és este meg a szépségem miatt dicsérjen.

JG: - Tudjátok ti ezt?

SzT: - Nekem mindegyik ííígy!

A beszélgetést a tv-adás alapján lejegyezte: Baráth Mari