”Újfajta minőségi és elvárási rendszernek kell megfelelnünk”
Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány, 2003.10.27.


2003. október 19-én volt a Radnóti Színházban a Szilvia a k. című darab bemutatója, a második előadás után beszélgettünk az egyik főszereplővel Szervét Tiborral, a Valami Amerika Alexével. Szervét Tibor színész, de rendezett már és nagy játékfilmben is kipróbálta magát. Tizenöt éve ismeri nevét a színházi szakma, a filmvásznon 2004. elején láthatjuk viszont a Magyar Vándor című történelmi vígjátékban.

- Összeállt a darab a bemutatóra? Milyennek értékeli a mai előadást?


- Színházi alapvetés, hogy a második előadás mindig rémes, mert a premierre turbózza fel az ember az idegrendszerét, akkor van egy olyan extra feszültség, ami az esetleg meglévő hiányokat is áthidalja aznap estére – virtuálisan legalább is. Ezért hagyományosan mindenki fél a második előadásoktól és tudja, hogy az nem sikerülhet olyan jól, mint az első. Szerintem ez a második előadás nem volt rossz, nem „esett hanyatt”, nem lett lyukas, nem lett tartalmilag vagy lelkileg szegényebb és lustább, úgyhogy én nagyon szerettem.

- Hány előadás kell ahhoz, hogy „bejáratódjon” egy darab?

- Ez változó, velem megesett például olyan, hogy negyven-ötven előadás után kaptam magam, hogy „hát persze!”, ekkor mutatta meg magát a szerep, hogy „ő hogy gondolja”. Ekkor következett be, hogy nem én gyártottam, nem én játszottam, hanem „ő” egyszer csak megérkezett és azt mondta, hogy „figyelj már, ez nem is úgy van!”. Sok kell hozzá általában, legalább húsz-harminc.

- 1988-ban végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, azóta vidéki és fővárosi színházakban játszik szinte megszámlálhatatlan darabban, neve azonban a Valami Amerika kapcsán vált igazán ismertté. Megváltoztatta ez a szerep az életét?

- Nem, az életemet nem változtatta meg. Nagyon ismertté tett és ez őrült jó dolog, de egyebekben semmit sem változtatott az életemen. Pont úgy gondolkodom, ugyanazok az örömeim, a bánataim és a belső struktúrám. Lehet, hogy összefügg vele, hogy közben valamelyest erősebb lettem, bizonyos belső traverzek belül megszilárdultak és megbízhatóbbak lettek, de alapvetően nem változtam.

- A színházi és filmes színészkedés mellett rendezőként is kipróbálta már magát – Miskolcon vitte színre a Mezítláb a parkban című darabot – melyik „elfoglaltság” áll a legközelebb Önhöz?

- Nem tehető fel így a kérdés, mert a filmezés két filmre szorítkozik, a rendezés pedig másfélre, volt Miskolcon egy darab amiben játszottam is, ez nem tekinthető egészen rendezésnek. Színházi színészként azonban hosszú ideje gyakorolom magamat. Nagyon szeretem mindegyiket, egész másfajta működés, idegrendszer kell ehhez is, ahhoz is, de alapvetően ugyanannak az élmények a létrehozásáról van szó, tehát nem válik el bennem, hogy melyiket szeretem a legjobban.

- Ha jól tudom a miskolci Cyrano de Bergerac darabot nagyon élvezte. Tizenöt éves színházi tevékenysége alatt volt másik olyan szerep, amit igazán magáénak érzett, vagy mindegyik alakítással könnyen azonosul?


- Nem. Van amelyikkel nagyon nehezen. Ez azonban nem arányos azzal, hogy mennyire szeretem az adott szerepet. Nem úgy van, hogy azzal, amivel könnyen azonosulok azt nagyon szeretem és amivel nehezen, azt nem szeretem. Sőt nagyon ritkán az is előfordul, hogy egyáltalán nem sikerül valami, ez rettenetesen rossz érzés. A Cyranon kívül volt még néhány olyan szerep, ami hallatlanul sokat tett hozzá az életemhez, még ha nem is feltétlenül pozitívan. Philip az Emberbarátból nagyon-nagyon közel áll hozzám, Asztrovot a Ványa bácsiban nagyon szerettem, de jó volt játszani Don Tomaot az Anconai szerelmesekben is. A Szilviában is – lekopogom – úgy tűnik, hogy sikerült a szereppel összebarátkoznom és jó lesz nekünk együtt, Martin Graynek meg nekem.
Cyranot játszani nagy élmény volt, ő egy idealisztikus figura. Hallatlan bravúrral van megírva egy olyan férfi története, aki egyaránt tud vívni és verset írni. Nem is akárhogy vív, hanem úgy mint az ördög és ugyanilyen kiváló a versírásban is. A líra és a küzdelem ugyanúgy jelen van benne mint a szamurájokban, akik ikebanát tanulnak, amikor éppen nem ölnek. Nagy dolognak tartom, hogy a keleti kardforgatók haikukat írnak és a kaligráfiában gyakorolják magukat. Nagy rejtélyek ezek és a keleti emberek tudják, hogy ezek nem a számegyenes két legtávolabb eső végét jelentik, hanem azonos origóból fakadó belső késztetést.

- 2004. elején mutatják be Herendi Gábor – a Valami Amerika rendezőjének – új filmjét a Magyar vándor című történelmi „körsétát”. Ön Hubát alakítja a filmben. Nem jelent ez nagy stílusváltást az előző filmhez képest?

- Minden szerep más mint az előző. A Bástyasétány 77 Patkó Lajosa más, mint a Szilvia Martin Graye. Ez a színész mesterség természetes velejárója, minden szerep más mint az előző.

- Milyen ember Huba? Milyen karaktert kell játszania?

- A magyar történelmi arisztokrácia előképe, archetípusa. Nagyon nehéz volt a szerep, mert végig raccsolni kellett, ez rettenetesen hálásnak tűnik, de korlátok közé szorítja a szerepet.

- Melyik stílus áll Önhöz közelebb? Melyik szerepben érezte magát jobban?

- A két film stílusa közel áll egymáshoz. Nem tudnám megmondani, mert a Valami Amerika volt az első játékfilm az életemben. Úgy is éreztem magam a forgatás alatt, mint a Vidámparkban – nagy híve vagyok a Vidámparknak -, alig leplezhető belső ujjongás volt bennem, hogy „te jó ég, egy kamera, tényleg!”, emellett végig ott volt bennem a rémület, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Ez később sem múlt el, a Magyar vándorban sem tudtam, hogy kell „filmesen” játszani, csak körül-belüli elképzelésem volt róla.
A Magyar vándor forgatásán külön hozzáadott örömöt jelentett a többi színésszel való találkozás. A másik hat vezérrel éjjel-nappal együtt voltunk és irtó jó hangulat alakult ki. Mindenki nagyon jól érezte magát, nagyon jó volt csinálni.

- A Magyar Vándor bemutatója várhatóan egyszerre lesz Magyarországon és a szomszédos országok magyarlakta területein, ugyanebben az évben csatlakozunk az Unióhoz. Ön szerint mennyiben változik majd 2004. májusa után Magyarország megítélése?

- Én ezt fordítva gondolom, azért leszünk uniós ország, mert változott Magyarország megítélése az elmúlt tizenkét-tizenhárom évben és hála Istennek ez természetes és spontán velejárója annak, hogy egy történelmi rendszer végre valahára átadja a helyét egy másiknak, ami úgy tűnik közelebb áll az ember természetéhez.

- Mit gondol, hogyan fogadják majd a filmet a környező országokban?

- Megjósolhatatlan, szerintem irtó helyes a film. Én nem vagyok mérvadó, mert benne voltam. Nagyon sok báj és szeretet van benne, a magyar nézősereggel való mély empátiát hordozza és ennek emberi számítások szerint hatnia kell. Olyan viccek vannak benne, amin sokat lehet nevetni, de a fene se tudja… a Valami Amerikáról sem gondoltuk – talán Herendi Gábort leszámítva -, hogy ilyen őrületes siker lesz. Bízom benne, hogy ez mindenhol tetszeni fog.

- Ön hogyan készül a csatlakozásra színészként és magánemberként?

- Nem készülök rá, az én készülésem ott véget ért, hogy elmentem szavazni a kisfiammal – ő húzta be az ikszet. A régi időkhöz képest, mikor az ember úttörőnyakkendőben botgyakorlatot mutatott be hivatalos személyeknek és kötelező volt az igen erősen irányított gondolkodást mindenkinek magáévá tenni, nagy öröm átélni, itt belül, hogy ma már ez nem így van. Az persze igaz, hogy ez nagyon nagy tehertételt is jelent, hogy olyan dolgok felől kell döntenie az embernek, amihez nem ért, gondolok itt a választásokra. Ez a négyévente lezajló esemény nehéz és valóban létező felelősséget hárít az átlagemberre. Én szeretném, ha minél hamarabb elérnénk az Uniónak azt a fajta szellemiségét, mely szerint az átlagember számára az a normális, ha nem tudja, hogy kik vezetik az országot, mert neki semmi köze hozzájuk, ő választott, a politikusok majd intézkednek.

- Véleménye szerint mennyiben változik meg Magyarország az uniós tagsággal?


- Nagyon erősen meg fog változni, nagyon sok jó dolog fog származni ebből és – erre szintén nincs rálátásom – biztos rettenetes terhek is hárulnak az országra amiatt, hogy egy újfajta minőségi és elvárási rendszernek kell megfelelnünk. Eleinte biztosan nagyon nehéz lesz, de muszáj ezt végigcsinálni, mert ez az útja annak, hogy egy olyan gazdasági és politikai átstrukturálódás menjen végbe, ami behozza a néhány generációnyi lemaradásunkat Párizshoz, Brüsszelhez, Londonhoz képest.

- Mit gondol az Ön élete fog valamennyiben változni 2004. májusa után?

- Nem tudnám megmondani, ezen még nem gondolkoztam. Nem hiszem, hogy változna, a magyar színészet nem túl piacképes, hiszen erőteljesen nyelvfüggő. Nem hiszem, hogy egyszer csak azon kapom majd magam, hogy fél éve egy West End-i színházban játszom. Nem gondolom, hogy személyesen nagyon kihatna rám a csatlakozás.

www.eukk.hu