Tóth Viktória: Erőt ad nekem az aikido
Népszava Magazin 14. hét, 2003.03.31-04.06. p.2.

Jogásznak indult, majd a kereskedelemben eltöltött rövid idő után - ahol kifutófiú és igazgatóhelyettes volt egy személyben! - végül színész lett. A főiskola óta eltelt közel tíz év alatt Szegedtől Miskolcig öt színháznak is tagja volt. Leghosszabb szakmai kapcsolata jelenlegi színházával, a Radnótival van, ahol immár hatodik évadját kezdte meg múlt év szeptemberében. A szakmában és a színházba járó közönség által elismert színész nevét a tavaly bemutatott Valami Amerika című filmből ismerhette meg az ország. Pedig a legnagyobb klasszikus szerepek – Hamlet, Cyrano, Jágó - után, tavaly egy Neil Simon-darab rendezőjeként is debütált a miskolci teátrumban. Nem kis sikerrel, hiszen a társulat titkos szavazása alapján az év rendezőjének választották.

- Nem szokványos pályakezdés, jogi diplomával a zsebében.


- A történethez hozzátartozik, hogy még az érettségi környékén beadtam a papíromat a Színművészetire is, ahova végül nem mertem elmenni, mert akkor - 18 évesen - úgy gondoltam, oda csak kiválasztottak mehetnek. Miután elvégeztem a jogi egyetemet, úgy döntöttem, mégiscsak meg kéne próbálni. Újra beadtam a papíromat, el is mentem, de kirúgtak. Egy darabig jogászként dolgoztam, aztán újra felvételiztem és megint kirúgtak. Ezután - mindenki megrökönyödésére - elmentem Veszprémbe statisztálni és végül harmadik nekifutásra felvettek.

- Aztán színházról színházra járt. Kényszerű váltások voltak ezek, vagy a változatosság gyönyörködtet alapon váltott ennyiszer társulatot?

- Hogy a legelején kezdjem, Szegedre Ruszt József által kerültem, aki negyedévben tartott egy kurzust nekünk a főiskolán, és akit - nagy szaktekintély lévén is - igazán megszerettünk. A kapcsolat kölcsönös volt, így rögtön a főiskola után tizedmagammal Szegedre hívott bennünket, ahol őt abban az évben bízták meg a város színházának művészeti vezetésével. Ruszt elképzelése egy főként fiatalokból álló csapat létrehozása volt, amit végül a budapesti Független Színpadon tudott megvalósítani és ahova természetesen követtem őt.

- Ez sem tartott sokáig.

- Három hónap után kiváltam a társulatból, mert becsületbeli kérdést csináltam bizonyos dolgokból és jobbnak láttam, ha még idejében továbbállok. Féléves kihagyással - amikor is a kereskedelemben dolgoztam pusztán pénzkereseti céllal - elhívtak a Miskolci Nemzeti Színházba, ahol eddigi életem legszebb három évét töltöttem. Az onnan való távozásnak több oka is volt. Egyrészt akkor született meg a kisfiam, és én a lehető legtöbb időt szerettem volna vele tölteni Budapesten. A másik döntő ok, ami miatt hátrahagytam az annyira meghatározó miskolci három évet, hogy egyszerre négy színháztól is kaptam szerződési ajánlatot. Túl sok jel mutatott arra, hogy lépnem kell. A sors nem úgy akart maradásra bírni, hogy hirtelen négy ajánlatot is hozott egy időben. Nehéz szívvel, de döntöttem és leszerződtem Budapestre a Vígszínházhoz.

- Miskolchoz nemcsak a nagy klasszikus főszerepek fűzik, hanem első rendezése is.

- Tényleg ez volt az első igazi darabrendezésem, de a tavalyi előadást megelőzően már évekkel ezelőtt "rendezgettem" a húszas évek kabarévilágából egy összeállítást. Nagyon érdekes munka volt, hiszen épphogy felkértek, jóformán gondolkodásnyi időm sem maradt és már ott ültem az olvasópróbán. Abszolút mély víz. Viszont akkor jöttem rá, hogy én ezt nagyon élvezem. Ezért örültem különösen a tavalyi felkérésnek, ahol azon kívül, hogy megmondták, vígjátékot rendezzek, teljesen szabad kezet kaptam. A választás Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékára esett. Mint ahogy a drámairodalom nagy része is erről szól, úgy engem is nagyon foglalkoztat a férfi és nő kapcsolata. Neil Simon hallatlan humorral, egy fantasztikus sűrítményt kreálva írta meg az örök témát.

- Gondolom, hogy a sikeres első filmfőszerepe után többen is megkeresték.

- A Valami Amerika óta nem kaptam újabb ajánlatot filmszerepre. Ez bizonyára csalódottan hangzik, ám nem csinálok belőle lelki válságot. Nagyon élveztem a forgatást, szívesen mennék máskor is, ha hívnának. Én alapvetően elég nyugodtan szemlélem az eseményeket, ameddig csak lehet. Úgyis annyi baja van az embernek, annyi minden tud fájni, hogy a főbb dolgokat, amelyek közvetlenül nincsenek a befolyásom alatt, megpróbálom nem érzelmileg megélni. Különben annyi okból kaphatnék szívrohamot... Helyette inkább sok dolgot megpróbálok úgy nézni, ahogy van, nem pedig úgy, ahogy szerintem lennie kéne.

- Honnan merít ehhez erőt?

- Szinte mindennap szakítok időt arra, hogy valamilyen sport formájában kondícióban tartsam magam. Rendszeresen futok, edzőterembe járok és ha tehetem, lovagolok. Négy évvel ezelőtt pedig elkezdtem aikidózni, ami egy japán önvédelmi harcművészet. Ez egyfajta mozgásos meditáció, ami a testi-lelki koncentrációra egyaránt kihat. Nemcsak arra a másfél órára tudok kikapcsolódni, amikor edzésen vagyok, hanem a mindennapokban is sokkal normálisabban érzem magam. Ma, ebben a nehezen élhető világban nekem az aikido ad erőt ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan éljem az életem.