Ozsda Erika: Szervét Tibor.
Született: Budapest., 1958. márcus 1.

Elixir.hu, 2003/3. p.35.

Azért lett jogászból színész, mert úgy gondolja, hogy az embernek valamiért áldozatot is hoznia kell. Valamit tennie kell az életével, túl a faj- és önfenntartáson. Népszerű színész lett, mert hiteles. Szórakoztató, mert remek humora van. A kollégák is szeretnek vele dolgozni. A Valami Amerika című magyar filmben játszott először. Angolul. A filmet már több mint félmillióan nézték meg. Negyvenévesen megtalált valamit. Rátalált valamire. Az aikidora például.

– Gyerekkorában is sportolt ?


- Soha. Akkor még ez nem volt olyan nagy divat. Mi szegények voltunk. Nem abban a társadalmi osztályban nőttem föl, ahol a sport az élet természetes része lett volna.

– A grundon ingyen lehet focizni …

- Az nálunk nem volt. A Bakáts téri iskola tanulójaként csak rabló-pandúroztam. Később, amikor nagyobb lettem, megpróbáltam sportolni. Mivel jól úsztam, beválogattak a Fradi Kölyökcsapatba. Másfél évig jártam esőben-hóban, de állandóan megfáztam, ezért anyukám nem engedett többé.

– Ritka, hogy egy színész harcművészettel foglalkozik.


- Negyvenéves koromban egy szórólap segítségével jutottam el ahhoz az aikidó- mesterhez, akinél azóta is tanulok. A papírt a párom kezébe nyomták az utcán, amit ő hazahozott. Én meg felhívtam őket és elmentem megnézni, hogy mit csinálnak. Az aikidó egy viszonylag új keletű, a századforduló környékén alapított japán harcművészeti ág. Ötvözi a dzsindzsicut, a kendót és a daitorjút. Az elve, mint annyi más küzdősportnak, hogy mindig azt a mozgást kövesd, amivel hatnak rád. Ha meglöknek, gurulj el, ha meghúznak, engedd. Ne állj ellen, vezesd el! Sok körmozgás, sok hárítás, leszorítás, rögzítés, nagyon sok dobás van benne. Viszont nincs benne rúgás és nincs benne ütés, pontosabban van, de csak elhárító jelleggel. Mindez arra szolgál, hogy téged ne tudjanak bántani. Gyökeresen különbözik a karatétól, mert az inkább támadó jellegű. Négy évvel ezelőtt kezdtem el, és azóta se hagytam abba. Így voltam a jogi egyetemmel is. Mindenki azt kérdezte, hogy azt miért nem hagytam abba. Azért, mert nem vagyok „abbahagyós fajta”.

– Nehezen kezd el valamit ?


- Hm… Lehet, hogy igaza van és körülményes vagyok. Ha az aikidó ilyen jó, miért kellett vele 40 évig várni, ugye? Azért… mert nem került az utamba. Persze volt egy pici előzménye. Azokkal a színészekkel és táncosokkal, akikkel Szegeden próbáltunk, összeismerkedtünk egy tékvandós fiúval. Olyan jóba lettünk vele, hogy tartott nekünk néhány edzést. Aztán hamar kiderült, hogy a mi életmódunkkal a rendszeres edzéseket nem lehet összeegyeztetni.

– Mégis rendszeresen jár edzésre.


- Mivel délelőtt próbálok, este meg játszom, amikor először felhívtam őket, rögtön azt kérdeztem, hogy van-e délutáni edzés. Kezdetben nem is volt, csak a mesteremnek nagyon megtetszett, hogy egy 40 éves krapek odaáll kezdőként. Ez magánedzés volt, nem klubszerű, ezért a társaim is meg ő is nagy szeretettel és előzékenységgel segítettek rajtam. Áttettük délutánra az edzéseket, ezért tudtam folytatni. Egyszer kellett csak abbahagynom, amikor megsérültem.

– Szellemileg mit ad az aikidó?


- Az aikidóval való találkozás számomra meghatározó. Az ember olyasmire lesz képes, amire azelőtt nem is gondolt. Olyan ügyes lesz az edzések során, hogy az csuda! Soha nem gondoltam volna, hogy egy dobásból átfordulva tudok úgy esni, hogy közben nem érintkezem a talajjal. Hogy ezt ilyen „hajlott” korban is meg lehet tanulni?! Nagyon nehéz a másfél órás edzést végigcsinálni, de ettől strapabíró lesz az ember. Nagyszerű érzés, amikor már a mozdulat magától működik! Amikor már nem kell azon görcsölni, hogy most hogy kell a kéznek menni, mit kell megfogni, hogy is kell dobni, aztán hova lépek. Hanem egyszer csak az egész testnek a tudatába kerül az ember. Szenzációs élmény volt, mikor 4 év után először a technika gyakorlása közben már tudtam, hogy mi fog történni. Nyilván ezzel párhuzamosan kezdett el kialakulni bennem egy gondolkodásmód, ami – ha szabad így mondanom – kevésbé nyeréselvű. Ugyan mindent meg kell tenni a nyerés érdekében, de a végén teljesen lényegtelen, hogy veszítettél vagy nyertél. Ilyen értelemben nincs is küzdelem az aikidóban, a technikát gyakoroljuk. Legalábbis nekünk még nincsen. Tehát mindig mindent meg kell tenni azért, hogy jól csináld a dolgot. Aztán, hogy sikerül-e vagy nem, az már csak idő kérdése. Van egy engedő jellege is. Magának a mozgásnak is van. Egy pici ideig azt csinálod, amit az ellenfél akar, aztán másfelé fordítod az erejének az irányát. Ez egyébként mentálisan is gyakorolható.

– Mindezt hogy tudja a színpadon használni ?


- Nyugalmat tudok teremteni magamnak. Főként a bemutatók környékén. Vagy a próbákon, amikor az ember végképp elveszíti a szerepével kapcsolatban a tisztánlátását. Ilyenkor valamilyen úton-módon békét kell teremteni. Eredendően én elég hisztérikus alkat vagyok. Könnyen elveszítem az önkontrollomat, az idegességtől már nem tudok gondolkozni és dolgozni. Munkaképtelenné tesz. Ma már, amikor érzem, hogy baj lesz, akkor úgy megyek be a próbára, hogy előtte 10 percig összeszedem magam. Hogy minél kevésbé lehessen kimozdítani a középpontból. Abból a stabil súlypontból, ami megtalálható a gyakorlatok által.

– Hogy lehet az aikidóban előbbre jutni?


- Itt nem övek vannak, hanem kjúk. Mokjúval indul az ember, tehát nulla fokozata van, utána hattól haladunk az első kjúig, ami mondjuk, a barna övnek felel meg, és utána jön a feketeöv-vizsga. Én most fogok vizsgázni a második kjúra.

http://www.elixir.hu/cgi-bin/elixir_devel/htmlos.cgi/11449.3.1562354041315650569