Szervét Tibor: Próbafülke
Beau Monde, 2003/1. p.49.

A Beau Monde jelmeztárában sztár öltöztet sztárt, olyannak, amilyennek eddig csak álmodta szerelmét, kollégáját, barátját vagy ideálját. Játék határok nélkül, ezúttal a színpadon kívül.
Aki öltöztet: Szervét Tibor a Radnóti Színház művésze.

- Miért pont Juditra álmodta a pöttyös szoknyát?


- Ő a kedvenc kolléganőm. Rengeteg szerepben játszunk együtt és őszintén csodálom azt a képességét, ahogy kívül-belül magára ölti a különböző karaktereket. Ilyenkor teljesen átalakul. Számtalan közös darab ellenére sem tudtam tetten érni azt a pillanatot, amikor ez az átalakulás végbement, ezért azt gondoltam, egy fotózás erre épp alkalmas lehet.

- A 60-as évek időszaka tényleg ilyen nagy hatást gyakorol önre?

- Amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy milyennek szeretném látni őt, szinte abban a pillanatban bevillant a kép egy régi filmből. A vad, azt hiszem ez volt a címe. Kiszáll a nő a repülőből, fején kendő, szemét sötét napszemüveg takarja, fúj a szél és a narrátor csak ennyit mond: a nagy utazó.

- Vannak személyes élményei ebből az időből?

- A hatvanas évek elején még csak tízéves voltam, valójában az a misztikus varázslat ejtett rabul, ami e kornak a filmjeiből árad. A százszázalékos nő, aki egy kicsit mindig megfejthetetlen talány marad a férfiak számára. Manapság olyan asszony, mint Brigitte Bardot, talán nincs is.

- Brigitte Bardot az eszményi nő?

- Egy világ ideálja volt. Judit is nagyon szép, ezért úgy éreztem, jó lenne őt ennek a kornak a stílusában látni. A hűvös, az elegáns, a halásznadrágos, a tűsarkakon tipegő nő, aki a fejére kendőt köt, mint azok a déli szépségek, akik épp a templomba indulnak. Mégis van valamiféle kihívó ellentmondás, mert ugyanezzel a „kendőtechnikával” nyitott sportkocsiban száguldoznak a Riviérán. Juditban is ezt a kettősséget látom.