Dömötör Adrienne: Szerencsétlen palit vagy idealistát játszani?
Zsöllye, 2002/11.

Pár évvel ezelőtt – a kezdeti hosszerepek, majd több gyötrődő, helyét nem találó intellektuel megformálása után – elmondtad: jogi diplomával a zsebedben azért iratkoztál be a Színművészetire, mert arra vágytál, hogy hősöket játszhass, a katarzist közvetíthesd. Az akkori beszélgetésünk óta eltelt idő alatt számtalan kisembert, így vagy úgy szerencsétlen sorsú figurát játszottál el látható élvezettel; változott-e közben az önmagad és a jelenkori színház feladatáról alkotott elképzelésed?

- Nem. Továbbra is azt gondolom – miközben tagadhatatlanul általában karakterszerepeket játszom -, nagy szükség van (vagyishogy volna) a színpadon valódi hősökre, hogy a nézők velük együtt átélhessék az életben csak ritkán adódó érzelmi végleteket. Ahogy Hevesi Sándor írja: a mennybe pillanthassanak anélkül, hogy megvakulnának és a pokolba nézhessenek anélkül, hogy belevesznének. Tény, hogy a színház ma nem errefelé megy.

- Legújabb szereped, a Három nővér Versinyine szintén antihos, méghozzá az első perctől fogva hangsúlyozottan az. Nem belép a Prozorov-házba, hanem beesik. Váll-lapja leszakad; első látogatásának egész ideje alatt azt igazgatja. Nem nehezíti meg a figura felépítését, ha megjelenése pillanatában már ennyire egyértelmű a karakter?

- Nem feltétlenül. Mivel szöveg ekkor még nem hangzik el, úgy gondoltuk, tartogat további lehetőségeket is a személyiség és nem csapja agyon a későbbieket, ha ilyen szokatlan módon érkezik a színre. A dolog egyébként Verebes Pista ötlete volt, aki először azt szerette volna, ha csak megbotlok a küszöbben, amikor bejövök, de ezt valahogy nem tudtam elképzelni, műfaj-idegennek éreztem. Akkor azt mondta: talán inkább hasra kéne esni. Mit mondjak, továbbra sem voltam valami lelkes. Egy próbán aztán – minden előzetes bejelentés nélkül – kipróbáltam; a hatás döbbenetes volt. Ennél maradtunk.

- Versinyin, miután beesett, banalitásokat kezd mondani. Nemcsak, mert zavarban van, hanem – ha jól értem a játékod lényegét – azért is, mert egyébként is ez a színvonala.

- Közben pedig bizonytalan vagyok benne, hogy valóban ilyen-e ez az ember. Sokat küzdöttem vele, mert végig úgy éreztem, amellett, hogy egy ilyen szerencsétlen palinak is felfogható, játszható volna máshogy is; elő lehetne belőle bányászni a vonzó idealistát, akinek a jövőbe vetett megható bizakodását a megszenvedett igazságai táplálják. Persze ugyanakkor több mint gyanús, hogy ahányszor belép a színpadra, mindig ugyanazokat a dolgokat mondja, pedig közben évek telnek el. Az életében is ugyanúgy ismétlődnek a helyzetek; ráadásul furán magányos, Másán kívül nincsen köze senkihez a színen lévők közül.

- És Mását szereti? Ahogy különösebb gyöngédség nélkül sarkon fordul és elmegy, nem éppen erre vall.

- Úgy gondolom, szereti. A maga módján. Lehet, hogy nem mindig sikerül ezt jól eljátszanom. A feladat azért nem könnyű, mert alig szól róla jelenet.

- A búcsújelenetben Kulka-Kuligin Szervét-Versinyint éri in flagranti, ugyanúgy, mint mondjuk előző este a Valló Péter rendezte Ványa bácsiban Kulka-Vojnyickij Szervét-Asztrovot. Figyelembe vettétek ezt a különös párhuzamot, amikor kidolgoztátok a jelenetet?

- Érdekes, amit kérdezel, mert erre az egybeesésre nem is gondoltunk… Nagyon nehéz volt a próbafolyamat és talán sok mindenre nem jutott elég figyelem…

- Miben állt a nehézség?

- Elsősorban magában a drámában: én még soha nem találkoztam olyan darabbal, amelyikről egyszerűen nem tudom kideríteni, hogy miről szól. Máskor, ha előbb nem, a próbák végére komplex élményem születik az adott műről. Ezt most úgy játszom, hogy még nem tartok itt.

- Akkor, gondolom, a bemutató után is tovább formálódik az előadás.


- Igen, a darab megkezdte önálló színpadi életét; jót tehet neki minden további igyekezet. De azt senki nem tudja megmondani, hogy egyik este mitől lesz valami sokkal jobb, mint máskor. És ez rendben is van így; nem volna jó, ha mindig mindent meg tudnánk fejteni. Hogy mi az, ami sikerült és mi az, ami kevésbé – azt viszont az ember elég pontosan érzi. Emellett a nézők is meglehetősen érzékenyen reagálnak. Az eddigi néhány este alapján úgy tűnik: szeretik ezt az előadást.