Don Quijote, a jóképű lovag.
Egy pohár pezsgő Szervét Tiborral
Beau Monde, 2002/6. p.26-28.


”Nem értem, mit esznek a nők egy olyan pasin, aki úgy néz ki, mint egy csehszlovák tévébemondó” – mondta Szervét Tiborról Verebes István. Ezt persze egy férfi nem is értheti.

- Nem italom a pezsgő. Baj?

- Az esküvőjén az is pezsgőt iszik, aki nem szereti.

- Még nem volt esküvőm.

- A rajongói pontosan tudják, hogy 44 éves, még nőtlen és van egy kisfia. Kezd kialakulni önről egy legenda, miszerint imádják a nők.

- Ezt én egyáltalán nem tapasztalom. Régen, vidéki színész koromban persze érezhető volt – majdnem azt mondtam, tapintható-, hogy szeretnek a lányok. De ez manapság nincs így.

- A lányok helyébe az asszonyok léptek?

- Nem erre gondoltam. Inkább arra, hogy ma a tévé adja az ismertséget, és az csak ritkán fordul elő, hogy a színészt előadás után autogramgyűjtők várják.

- Szerelmes leveleket sem kap?

- Amikor hősszerelmeseket játszottam, köztük Cyranot, akkor rengeteg jött. A nők kedvelik azt a színpadi hőst, aki kivont karddal jár és romantikus verseket is ír.

- Hogyan reagált a levéláradatra?

- Minden levélre szépen válaszoltam.

- És lett ebből “valami”?

- Ez nem kapcsolatfelvétel volt.

- Mindig ugyanazt válaszolta?


- … és elküldtem mindenkinek ugyanazt a fényképet.

- Semmi több?

- Tényleg nem.

- Harmadik levél sem jött?


- Szokott, de arra sosem válaszoltam. Nem szabad engedni, hogy ebből a helyzetből több is legyen, mert a rajongók nem engem szeretnek, hanem a szerepet.

- Akkor miért pirult bele?

- Nem pirultam el.

- Furcsa, hogy egy színész is el tud pirulni.

- Velem megesik. Na, jó: egyetlenegyszer, még főiskolás koromban elkövettem azt a hibát, hogy felhívtam a mellékelt telefonszámot. Valaki írt egy édes levelet, annyira bájosat, hogy fölhívtam... Nohát, nem kellett volna. Mert utána ez a lány (egyszer látott színpadon és egyszer beszéltünk telefonon) azonnal felépített rólam magában egy képet, amire még csak nem is hasonlítottam. Végeláthatatlan levelezésbe kezdett, ami nagy teher lett. Írt és írt és írt, én pedig feltett kézzel nem válaszoltam. Hosszan és bonyolultan elemzett. Kapcsolattá növesztette magában ezt az egyoldalú levelezést.

- Mindig tanul egy rossz lépésből?

- Egyáltalán nem. De ebben az esetben egy életre.


A gátlásos kalandor

- Jogászból lett színész. Jogászból sok minden szokott lenni az ember, de színész ritkán.

- Amikor a matek tagozatos gimiből a jogra jelentkeztem, még nem tudtam, milyen egy jogász.

- Azért leállamvizsgázott. Mikor jött rá, hogy nincs jó helyen?


- Sokáig elégedetlenkedtem amiatt, hogy egy embernek csak egy élete van.

- Önnek mennyi kellene?

- Mondjuk tizenkettő. Akkor el tudnám dönteni, jól választottam-e. Igazságtalanság, hogy nem lehetek mondjuk hajós, és csak azért nem, mert itt születtem 1958-ban Magyarországon, ahol nincs tenger. És miért nem lehetek világcsavargó? Aztán pedig leélném az életemet nyárspolgárként is.

- Színészként mindez lehetséges.


- A legnagyobb kaland az utazás az emberi életek között: ezt teszi a színész a színpadon. Az első felvételiről azonban rögtön kirúgtak, mert nem volt időm, és csupa négysorost tanultam meg. Egy év múlva megint kirúgtak. Utána elmentem Veszprémbe statisztálni, és újból nekifutottam. Most is érzem azt a tökéletes, vad bizonyosságot, amit akkor: harmadszorra föl kell venniük. Nem hosszabbította meg ugyanis a színház a szerződésemet, és minden út bezárult. Kerényi Imrét, a vizsgabizottság elnökét aztán érdekelni kezdte ez az öregebb fajta fiatalember, aki jogász is volt, meg nem is, és felvett. Az első rostám addig tartott, hogy a végén már dőlt rólam a víz. Elénekeltették velem a Hull a szilva a fáról című népdalt is. És még nem volt vége. A pódium mellett állt egy zongora. Azt mondták, álljak elé és táncoljak, csak úgy valamit. Hát ez rémes volt. Értetlen voltam. Teljesen dilettáns. A főiskola első két éve ráment a gátlásosságomra.

- Az ilyen emberből jó megfigyelő lesz, mert a társaihoz, a többiekhez viszonyítgatja magát.

- Tényleg ezt csináltam.

- Azt nyilatkozta egyszer, hogy “áldozatok árán kerültem a pályára”. Milyen áldozatokra utalt?

- A diplomaelhagyás nem megszokott dolog, és nehéz volt az én jó Anyukámnak is, amikor megtudta, hogy felvettek a főiskolára. Boldogtalan lett hónapokra, pedig előtte még ő biztatott, próbáljam meg, mert tudta, mennyire szeretném. Csak hát szerinte a színészek általában elzüllenek, éjszakáznak, tönkremennek. Szegények.

- Szoros volt a kapcsolatuk? Merthogy kisfiú volt, amikor elvesztette az édesapját.


- Sokat dolgozott, ritkán láttam.

- Testvér?

- Nincs.

- Apapótló?

- Rá kellett jönnöm, hogy olyan tanítók, amilyeneket a távol-keleti harcművészekről szóló filmekben látni, ma már nincsenek.

- Egy mestere mégis lett. Negyvenéves korában rátalált a keleti harcművészetre.

- Addig nem volt egy biztos pont sem az életemben, és sokszor nem voltam képes uralkodni az idegrendszeremen. A mindennapokkal járó feszültség bizonyos helyzetekben teljesen kezelhetetlenné vált számomra, és annyira ideges lettem, hogy aránytalanul reagáltam minden apró eseményre. És akkor találkoztam az aikido nevű harcművészettel, és azon kaptam magam, hogy mackóban ülök a sarkamon, és végre csönd van. Csak a mester beszélt.

- Mit mondott?

- Koncentrációra tanított.

- Bátrabb lett az esti utcán?

- Egy emberrel szemben mondjuk meg tudnám magam védeni. Ám én most is inkább elszaladok. Sosem tudni, mit tud a másik. De az erőnél fontosabb a filozófia. Higgadtabb lettem. És innentől minden kezdett megoldódni, valami nyugalom és türelem lépett működésbe.

- Néhány évvel ezelőtt még azt mondták önről, jobb elkerülni, mivel kíméletlenül megmondja, mi a véleménye. Tartottak öntől.


- Mondtak ezt-azt. Hogy nagyképű vagyok, nem akarok senkivel sem barátkozni, miközben én szerettem volna, csak nem sikerült. Sokáig kívülálló voltam.

- Most inkább hallgat?


- Megmondom én most is a magamét, csak másként. Az aikido előtt azonban csak azt az igazságot fogadtam el, ami az enyém volt. Erőszakos voltam. Most elengedem a dolgokat… tulajdonképpen ennek a változásnak köszönhetem, hogy megtaláltam a kedvesemet.

- Sokáig élt egyedül? Vagy sok nő, gyors váltással?


- Kisebb kalandokba nem nagyon mentem bele. Csak néha… Hosszabb ideig tartó, komoly kapcsolat híján éltem.

- Ettől a szerelemtől is változott?

- Nem tudom. Nagyon benne vagyunk.

- A gátlásossága is elmúlt?

- Az nem tud elmúlni. Az a rettenetes idegesség, hogy vajon sikerül-e teljesítenem a színpadon, az viszont kisebb lett.


Egy ideális idealista

- Mikor érezte az igazi sikert?


- Például Cyranoként. Az siker volt. Szerettem.

- Sosem keverte össze a színpadot a valósággal? Nem lett mondjuk szerelmes a nagy átéléstől a Roxant játszó kolléganőjébe?

- Ha kialakult volna, akkor sem beszélnék róla. De nem alakult ki.

- Ahhoz képest most zavarában a pezsgősüveg címkéjét piszkálja.

- Volt olyan, hogy az ember megperzselődött hirtelenjében. Kicsikét. De nem lett belőle kapcsolat.

- Ilyen téren is későn ért be?

- “Ezen a téren”, ahogy már utaltam rá, most kezdek beérni.

- Don Quijote is olyan hős, aki lassan mozog a hozzá képest gyors világban. Ez a szerepálma.


- Azt tanultuk, hogy a Don Quijote a lovagregények paródiája. Én másként gondolom. Ez maga a romantika! Van egy ember, aki nem azt látja, amit mások. Dulcinea minden jöttment öszvérhajcsár számára csak utca rongya, neki nem. Neki szent és tiszta és szerelem. És a történet csodája az, hogy a lány tényleg azzá is változik. Vagyis egy ember az eszményeivel képes megszépíteni azt, ami körülveszi.

- Ön is ilyen idealista?


- Amikor az ember mindennapjait könyörtelenül átszövi a pénzkereset, nehéz idealistának lenni.

- Jó választás volt a színészet?

- Abból a szempontból igen, hogy jól érzem magam, amikor sikerül egy előadás. De hogy ésszerű volt-e? Tönkreteszi az ember családi életét, ha nem vigyázunk.

- És mi lett a jogász évfolyamtársaival?


- Ők máshogy tolják el az életüket.

- Akkor minden rendben.


- Hát, nem tudom. Azért jönnek-mennek a gondolatok az én fejemben is. Ezt-azt például föl tudnék borítani, ha módomban állna.

- Jó lenne belelátni a fejébe.

- Dehogy lenne jó! Jó ez így

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Alkoholszonda


2 pohár után: Régebben hajlamos voltam az italtól búsongani, csehtamásos világlátással legyintettem ilyenkor mindenre, ami az életben szép.

Nagy durranás: A film, amelynek ez volt a címe. A legkedvesebb jelenetem az volt, amikor egy kakast belelőttek valakinek a mellébe.

Pezsgő: 146 üveggel van otthon, mert nagy buli volt nálunk, és mindenki hozott egyet.

Részegség: Hülyévé tesz. Ráadásul épp akkor, amikor úgy gondolom, hogy a legszabadabb vagyok.

Másnap: ...másnap minden szóra emlékszem, és pontosan látom, hogy mekkora marhaság az ivászat.


Képfeliratok:
1. Az igazi népszerűséget a Valami Amerika című film hozta el számára, pedig nagy drámai hősöket is játszott. Volt Hamlet is, és legendás alakításaként tartják számon a Cyranot.

2. lme Magyarország legnépszerűbb színésze – nemrég ezzel a közönségdíjjal tüntették ki Szervét Tibort