Fábry Sándor: Szervét Tibor szerény doktor >>> meghallgatom <<<
RTL Klub - Esti Showder, 2002.05.23.

Hölgyeim és Uraim, fogadják szeretettel a Showder színpadán Szervét Tibort!



- Nem régiben kaptad meg a Súgó Csiga Díjat. Ezt a rosszmemóriájú, lassan kapcsoló színészeknek adják?

- Nem, ez a Súgó Színházi Magazin közönségdíja. Jelenleg számos szakmai és közönségdíj létezik, melyekkel színházművészeket (is) honorálnak, viszont olyan, amely kizárólag a színházba járó emberek szavazatai alapján kerülne átadásra, nincs. Ezért indított útjára a Súgó egy, csak a nézők preferenciáira vonatkozó játékot. Tizenketten kapják meg évente a díjat és van egy fődíjas, ez lettem én idén. A Súgó Csiga Díj vándordíj. Azt volt a terv, hogy 2002. legnépszerűbb színésze a tavalyi nyertestől fogja átvenni a fődíjat, de Alföldi Róbert épp Luciferkedett a Nemzeti színpadán, így a szervezők adták át nekem ezt a szép csigát.
Viszont hoztam egy neked való díjat, ez is vándordíj, add majd tovább, akinek gondolod.

- Ha már a Súgóról esett szó, gyakran előfordul veled, hogy elfelejted a szereped?
A színészeknek természetesen rémálma a szövegelfelejtés. Melyik volt ezek közül a legkellemetlenebb, vagy legmaradandóbb számodra?

- Mostanában egyre ritkábban fordul elő, de volt egy vers, ami kétszer is kifogott rajtam. Sohasem szerettem kiállni és szavalni, de a főiskolán muszáj volt ezt néha megtenni. Egy április negyediki ünnepségen a Mirelit Vállalatnál tartottunk előadást. Dzsida Jenő: Hódolat a béke őrzőinek című versét adtam elő, ami elég hosszú vers volt. Mindenkinek minimum hat percet kellett szavalnia, amiért kapott hatszáz forintot és egy mirelit csomagot, borsóval és fagyasztott csirkével. Na mármost ez a vers amolyan keretes szerkezetű; azaz egy tételmondatot a költő utána hosszasan kifejt. A tételmondat úgy hangzik, hogy „Béke, mondjuk” és ezután jön a kifejtés, hogy „igaz értelme, hogy számunkra nincs alku, mert” stb. … Én kiálltam a Mirelit dolgozók elé és nekikezdtem: „Béke, mondjuk”… s ekkor éreztem, hogy elfelejtettem az első kifejtést. Mindegy, ugrottam a második szakaszra, mondván, „Béke, mondjuk”, de ekkor konstatáltam, hogy a második részt is elfelejtettem, majd olyan űr keletkezett az agyamban, hogy be is fejeztem a szavalatot azzal, hogy „béke”. Olyan feszültség alakult ki a teremben, hogy a három mondat után mindenki felsóhajtott és nagy tapssal honorálta a „produkciót”.



Ugyanezt a verset sikerült aztán megint elfelejtenem - pedig azt hittem egy életre megtanultam -, amikor hárman főiskolások egy szakszervezet számára tartottunk húsz perces előadást. Kiálltam, mellettem a két osztálytársam, akik arra vártak, hogy jön a hatperces vers és én ugyanazon a helyen, ugyanúgy, dülledt szemekkel azt mondtam, hogy „Béke, mondjuk… Béke, mondjuk… béke! Hódolat a béke őrzőinek.” Hátranéztem, és visszamentem a helyemre. A következő versmondót így megböktem a könyökömmel: te jössz. Ő viszont úgy reagálta le a dolgot, hogy ott, élesben, háromszáznegyven szakszervezeti dolgozóval szemközt állva azt mondta, hogy. ”te, hát ez nem volt hat perc”.

Volt már olyan, hogy például elfelejtettem a Nemzeti dalt, rendesen. Szegeden énekelni kellett a Kőszívű ember fiaiban a Tolcsvay-féle Nemzeti dalt, ahogy a nagykönyvben meg van írva: „Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most vagy soha.” Akkor egyszer csak valahol elfelejtettem és végig kellett énekelni magamban, hogy hmhmhm, és amikor oda jutottam, akkor tudtam folytatni. Tehát belül ez egy mélyen átélt lalázás volt!

- S mit csinálsz olyankor, amikor a partnered téveszt?


- Amit mindenki, röhögök. Az István a király című Kerényi-rendezte előadásban gyakornokként szerepeltem a Nemzetiben. Géza fejedelem temetésén ott van a színpadon majdnem az összes szereplő, egy patetikus, monstre jelenetben. Ekkor énekli Asztrik apát, hogy „Porból, s hamuból vétettünk s azzá leszünk, megholt hívünkért, Gézáért könyörögjünk!”. Majd jön a kórus, hogy kyrie eleison. A Gézát játszó színész ott feküdt kiterítve, mikor Asztrik rázendített az első, majd a második versszakra, de a harmadik rész szövegét elfelejtette, amit onnan lehetett tudni, hogy míg járta körbe a tetemet, lengetve a tömjénfüstöt, a következőt hallotta ötven ember a színpadon és hétszázötven a nézőtéren: „Móáüje oeaéa oáei, ájáoa üjeéő mojajeie! Áámeen!”
Szegény kétségbeesve fölnézett a monitorra, ahonnan a zenevezető dirigált bennünket a belépésekben és ott az látszott, hogy … a nevetéstől így dőlt ki Nagy Árpád a képernyőből. Aztán a halott Géza fejedelem kezdett röhögni és szép sorban mindenki a színpadon. Ezt követte István nagy áriája, amit az őt játszó színész kínok kínjával tudott csak Asztrik jelenése után elénekelni.



- A közönség észrevette, hogy valami nem stimmel?


- Persze, de fegyelmezetten tűrték a röhejbe fulladt temetési szertartást. Viszont egy másik alkalommal egy jótékonysági est alkalmával, gyerekműsorral készültünk. Az egyik veszprémi kollégám egy Heine verset adott elő: A kis tücsök. Rá is zendített, hogy „Hajdanában, danában, tüskebokor árnyában, élt egy tücsök magában, hegedült a világban”… majd szegénynél totál filmszakadás következett be. Megmerevedett, majd joviálisan mosolygott a gyerekekre és ösztönösen, lassú oldalazó léptekkel elkezdett araszolgatni a színpad széle felé, várva a súgó segítségét, azonban itt nem volt súgó. Mosolygott, még mindig mosolygott, a gyerekek vártak, vártak, és amikor a pattanásig feszült csendben kiért a függöny széléhez, úgy gondolta, hogy ha már így esett, lendületből kisétál a színpadról és eltűnt a takarásban. Nem telt bele egy másodperc, ahogy eltűnt a nézőtérről, megszólalt egy vékonyka hang: Apa, mi történt a tücsökkel?!

- Neked van egy jogi diplomád, ezt te be is fejezted, tehát te tulajdonképpen dr. Szervét Tibor vagy, vagy odáig azért nem jutottál el? De igen! Mi motivált, hogy egy bizonytalanabb irányba kormányozd életed hajóját?


- Nem derült ki akkor még, hogy ilyen reneszánsza lesz a jogi pályának – ez az egyik része a dolognak -, tehát, hogy ennyire aktívan és minden szempontból, a szó minden értelmében gazdagon lehet majd a jogászi pályát gyakorolni. Csak annyit láttam a jogi pályából, amit az amerikai filmet sugalltak. Egy nagy lépcsőn az ember lejön a tárgyalóteremből, ott várja valami gyönyörű nő egy nyitott autó mellett és azt mondja neki, hogy: Drágám megnyerted! - majd elhajt. Ez Magyarországon annyira kevéssé látszott valószínűnek akkor…

- Milyen érdekes, hogy a pályádnak rögtön a teátrális elemeit nézted, a sztár elemeket, hiszen …

- Nem, ez az, amit úgy fogalmaztam az előbb, hogy gazdagon lehetett a jogászi pályát gyakorolni. Akkor arra gondoltam, hogy az embernek valamire föl kell majd tenni az életét, tehát voltak ilyen hősi elképzelések az élet gyakorlásáról.
Aztán hát elmentem színésznek. Az első felvételire közvetlenül a diploma után úgy mentem el, hogy négy soros verseket vittem, amilyeneket mindenki tud, épp csak a Dörmögő Dömötör nem volt benne, meg a Boci, boci tarka. Akkor szépen kirúgtak.



Utána elmentem egy IKV-hoz dolgozni. Volt egy szobám, volt három beosztottam. Nagyon-nagyon édes nők voltak, Babi, Marica és Vera volt. Először is úgy kellett tenni, mintha bérleményhasznosítási csoportvezető lennék. Rendesen kellett volna például öltözni, ez nekem nem ment. Megtörtént például, hogy álltam egy asztal tetején, valami akta után turkáltam, borostás voltam, farmeringben voltam és zsömle lógott ki a számból. Majd bejött egy hölgy és azt mondta, hogy ő keresi a csoportvezetőt, mondtam, hogy én vagyok, mondta, hogy ezt nem hiszem el és kiment.
Harmadszorra vettek föl a főiskolára, akkor már nem jogász voltam, hanem statiszta Veszprémben. Persze, nagyon bénának éreztem magam, hiszen huszonhat évesen kerültem a tizennyolc évesek közé. A rémálmaim a helyzetgyakorlatok voltak. Egyszerűen nem értettem, mire megy ki a dolog, utáltam az egészet. Erre a vizsgára hármunkat osztottak egy csoportba, a három legesélytelenebb hallgatót, hogy készüljünk egy néma helyzetgyakorlattal, aminek során csak mimikával és gesztusokkal kell egy kis történetet előadni. Megmutatom, mit műveltünk.
Az volt a történet, hogy egy lány olvas egy levelet és mosolyog. Kopognak, megjön egy fiú, mire a lány arcáról lefagy a mosoly. A fiú erre kérdő arccal néz a lányra, aki durcásan félrenéz. Ekkor megint kopognak, bejövök én. A fiú megörül, én zavarba jövök, ránézek a lányra és mutatom, hogy na most mi van? Erre a lány odajön hozzám és megfogja a kezemet. A történet arról szólt, ha nem derült volna ebből most ki, hogy a lány megcsalta velem a pasiját. Mindezt felnőtt fejjel voltunk képesek produkálni a Színművészeti Főiskolán!
Te, szegény Kerényi negyedóráig szótlanul ült ezután a kis bemutató után magába roskadva és szemmel láthatóan azon rágódott, hogy milyen módszerrel adja vissza a saját diplomáját, és hagyjon fel az egész színészettel. Hozzáteszem, hogy eme kis műremeket hosszú ideig próbálta a mi zseniális hármasunk. Én már a próba folyamán könyörögtem, hogy ezt ne mutassuk be, mert annyira borzasztó, de a többiek kötötték az ebet a karóhoz, aminek a következménye az lett, hogy én megint kénytelen voltam azt érezni, hogy most rögtön kirúgnak.

- Pocsék érzés lehetett.

- Te, azt nem tudod elképzelni! De azért, hogy megérts, hoztam neked valamit, ami szintén iszonyat volt. Adtak egy tárgyat a kezünkbe és azzal kellett előadni valamit úgy, hogy az adott tárgyat minél többféle módon, a rendeltetésétől eltérően használjuk. Egy gumival összekötözött kettős szivacsot kaptam. Föl is kérlek, tessék, próbáld ki, mit lehet ezzel csinálni, adj elő vele egy jelenetet! Véletlenül van itt, igen, parancsolj.

- Borotva és mikrofon. A nézők segítségét kérem. Defibrillátor? Azt tudod, hogy hívják az orvosok: hulla hopp.

- Igen, ilyenek voltak: szendvics, fejhallgató, magyar karatés, japán karatés.

- Említetted, hogy mostanában ritkán tévesztesz. Ezt minek köszönheted?

- Az aikidonak. Mindig is szerettem volna valamilyen keleti harcművészetet űzni és négy éve találtam egy helyet, ahová napközben tudok járni edzeni. Az aikidonak köszönhetem, hogy tudok mozogni a színpadon, tudom hol a vállam, a csípőm, valamint segített megtalálni önmagamat, no és önvédelem szempontjából sem elhanyagolható. Az aikidó az egy elforgatásos rögzítős, nem ütős, nem rúgós, japán sport. Meg is mutatom, ha segítesz nekem.



Van olyan, hogyha ezzel a kezeddel megfogod ezt a kezemet, így ráfogsz és csak ennyit csinál az ember… ez tényleg fáj, pedig nagyon óvatosan dolgozom, ha már így elfordulok, akkor már el is lehet őt dobni. Vagy van ilyen, ha a kedvenc kezeddel így fogsz, akkor ugyanígy, de ha elengeded, akkor nyomban meg is tudlak ütni. Ezzel a kézzel is vannak nagyon firjákos dolgok, mert van ez ráfogás, akkor ezzel is el lehet dobni valakit. Finoman és lassan, mint ahogy tanuljuk. Ide be lehet hozni ezt a kezet, és ide le lehet hozni, és itt el lehet dobni a Sanyit… nincs is semmi baj, jól van. Körülbelül ilyesmiket lehet.

- Hihetetlen, hogy ilyen kis egyszerű dolgok és megőrülsz. Én, én repülök magamtól, nem vállalom a sérülést! Fáj a csuklóm, pedig igazán finom voltál, négy hét után már nem is fogom érezni… hülyéskedek, de azért érzem. Jó volt. Nyilván lazítani kell, ahhoz végeztek bizonyos gyakorlatokat, nem? Csináltok tornázást, hagyományos dolgokat, vagy rögtön, bemelegítetlenül…

- Hogyne, az van. Az ember a csuklóját beforgatja, fekvőtámaszokat, hasizmozást, futásokat, mindent lehet csinálni, úgyhogy várunk szeretettel!

- Kitűnően utánzod Kabos Gyula hangját.

- Igen! Még az egyetemi években alakult ki, amikor voltunk egy bizonyos almaszedő táborban. Akkor valahogy úgy: „aszondod: szóval maga az a Réz Pál. Gyere ide baba. Ez az ember az apádat megpo… mega… megalázta. És akkor egy hét után már úgy dobáltak le bennünket az almafáról, hogyha nem hagyjátok abba, hozzátok hajítjuk a vödröt. Almástul. Azonnal mindakettő jöjjön le - mert egy barátommal sikerült valahogy így fölhelyezni a hangunkat - mindakettő jöjjön le. És súlyos rugdosásokat helyeztek kilátásba abban az esetben, hogyha ezt nem hagyjuk abba azonnal, mert mostmár a sört is így kértük utánna.”

- Hölgyeim és Uraim, Szervét Tibort látták. Köszönjük szépen.

http://www.showder.hu/n/cikk.php?076&1
A beszélgetést a tv-adás alapján lejegyezte: Baráth Mari
http://kepek.csillagkapu.hu/displayimage.php?album=26&pid=2046&slideshow=5000