Bujdos Attila: Nem hős és nem elvetemült: emberi
Észak-Magyarország, 2000.06.21. p.8.

Nagyjából tisztában voltam azzal, amikor Budapestre szerződtem, hogy nem ismétlődhet meg velem mindaz a jó, ami Miskolcon megtörtént – mondja Szervét Tibor, akit a színházi fesztiválon Móricz Zsigmond Rokonok című művének főszerepében, Kopjáss Istvánként láthatott a miskolci közönség.

- Sokan tartják az egyik legkorszerűbb írónak Móricz Zsigmondot…


- Mert a kapitalizmusról ír. Mi most ugyanahhoz a fajta kapitalizmushoz kanyarodunk vissza, amelyet a negyvenes évek végén történelmi tévútként megszakított a szocializmus. Az emberek nagy része némi kis hatalmat és pénzt szeretne. A szocialista világrend idején pár ezer kiváltságos embert leszámítva mindenki egyformán volt szegény. De ma mindenki kereshet pénzt. Többnyire nem kell ehhez más, csak lelemény, vagy szerencse.

- Mint Kopjáss Istvánnak, aki a véletlennek köszönheti, hogy a tűz közelébe kerül.

- Az az ő nagy baja, hogy egy fenékkel két lovat akart megülni. Ezért nagyon nehéz színészi szempontból ez a szerep. Nem is tudom, játszottam-e ilyen rémesen nehezet. Nem ábrázolhatom hősként, mert nem az. Nem akar nekimenni a fennálló rendnek. Nem elvetemült ugyanakkor: „kaszálni” szeretne. Nagyon ember. Nem főszereplő alkat, de mégis csak ő a főszereplője ennek a történetnek.

- Móricz írhat hitelesen a mai kort is jellemző folyamatokról, de nem ismerhette a mai kor emberét. Ön honnan vette a mintákat Kopjáss alakjához?

- A szomszédból. Vannak egykori egyetemista ismerőseim, akik ugyanabban a csapdában vergődnek, mint Kopjáss: a sors kegyelméből belekerülnek valamilyen helyzetbe, megpróbálnak erkölcsösen gondolkozni a saját szerepükről, ugyanakkor megpróbálják a maguk javára használni a helyzetükkel együtt járó javakat, előnyöket. S ezzel megpecsételődik a sorsuk: amennyire én látom, az ilyen ember cinikussá válik, elhallgattatja a lelkiismeretét, elfogadja, ami jár, nem igazán képviselve egykori elveit.

- Ez a társadalomfejlődés nem is ad lehetőséget az erkölcsös életre?

- De ad. Csakhogy Móricz átlagembert ábrázolt. Thomas Mann írja a Varázshegyben Hans Castorpról: olyan korban élt, amikor ahhoz, hogy valaki más legyen mint az átlag, vagy robusztus életerő, vagy már-már hősiesség számba menő bátorság kellett. És mi is ilyen korban élünk.

-Mennyien láthatták ezt a darabot?

- Talán hétezren.

- Azért kérdezem ezt, mert Szervét Tibor Miskolcon a legünnepeltebb színészek közé tartozott. Innen nézve Budapesten korántsem találta meg azt, amit itt megkapott.

- Négy színház kínált szerződést a fővárosban. Lehet, furcsán hangzik majd amit most mondok, de komolyan gondolom: ha a sors utat mutat, akkor muszáj menni. Volt egy fontos magánéleti motívumom is: megszületett a fiam és az ő anyukája nem tudott itt mit kezdeni magával. Én mindent elértem azalatt a három év alatt, amíg itt voltam. A színészi pályafutásom legfényesebb időszaka ez: szeretett a nézőtér, a színház, olyan szerepeket játszottam, amik ma már elő sem kerülnek, s mindezt nagyszínházban, nagy közönség kedvére. De ezt nem lehet örök időkre szólóvá tenni. Nem azért mentem el, hogy Pesten jobb legyen nekem: nagyjából tisztában voltam azzal, hogy nem ismétlődhet meg velem mindaz a jó, ami Miskolcon megtörtént. De egy pillanatig sem bántam meg. Más dolgom van. Nagyon sok munkát fektetek önmagamba.