Stelzer Gábor: Kitüntetett új tagunk
Radnóti Színház Szín-Lap, 1997/9-10.


Szervét Tibor tavaly a Ványa bácsiban még vendégként mutatkozott be a Radnótiban, az idén, mint a társulat újdonsült tagja tetézheti eddigi sikereit.
- Hányadik színháza a Radnóti? – kérdeztük tőle az első „házi” interjú bevezetéseként.


- Szeged, a Független Színpad, Miskolc és a Víg után az ötödik.

- A Vígszínház stabil színészgárdájából ritkán szerződik el valaki, főképp akkor, ha ott főszereppel debütál.

- Jobbára így van, de a mostani Vígszínház nem az én világom.

- Akkor jó pillanatban érte a Radnóti meghívása?

- Szerencsésen jött össze, mert a harmadik vígszínházi szezonom tulajdonképpen a Radnótiban kezdődött Asztrov megformálásával a Ványában, zárószerepem szintén „radnótis” volt az Anconai szerelmesekben.

- Játszott-e korábban zenés darabban?

- Miskolcon a hagyományos felfogású Csárdáskirálynőben én voltam az egyetlen prózista, Bónit alakítottam. Ha minőség és vállalható, számomra öröm a zenés sikert átélni.

- Nagy színpadok után, hogy tudta megszokni, hogy itt szinte hallja a nézők szívdobbanását?

- Nagyon nehéznek tűnt ez a közelség már a Ványa próbáin is. Nem tudtam mekkorát kell itt alakítani, újként hatott a rendezői megközelítés, ráadásul nekem új volt a társulat is. Úgy érzem, a mai napig nem tudtam belőni, nem vagyok ura ennek a pici térnek.

- Könnyen állt kötélnek, amikor évad vége felé társulati tagnak kérték fel?


- Előbb mondtam igent, előbb fogadtam el, mint az Anconaiban a felkínált szerepet. Jó döntésnek, szinte kitüntetésnek tartom, a kevés jó dolgok egyikének. Döntésemet megkönnyítette, hogy itt az előadások után is jól érzem magam, sőt, amikor nem játszom, szokatlan módon akkor is szívesen benézek este tíz felé a társalgóba. A Radnóti mellett még egy feladat vár rám, évad végén vendégként Higgins leszek a székesfehérvári Pygmalionban.