Katona Andrea: Kényszerből hűtlen a színész
Népszava, 1997.07.04. p.9.

Visszájára fordult döntések jellemzik az életét. Érettségi után jelentkezett a főiskolára, de félt elmenni felvételizni. Pár év múlva, jogi diplomával a zsebében került be Kerényi Imre osztályába. Engedve Ruszt József csábításának, elsőként Szegedre szerződött. Egy évvel később ugyancsak Ruszt hívására lett alapító tagja a Független Színpadnak, majd évad közben otthagyta az egészet. Hat éve Jágó szerepe vonzotta Miskolcra, három éve pedig a Cyranoval szerződött a Vígszínházba. Osztől a Radnóti társulatához tartozik.

- Bárhol fordul is meg, sikert sikerre halmoz. Miért hát a hűtlenség a teátrumokhoz?


- Mindig oda szegődöm, ahova a szívem húz, majd mikor azt súgja, hogy el kell mennem, el is megyek. Ilyen hívást jelentett Ruszt József a főiskola után.
Ő nagy mágus, életeleme, hogy fiatalokkal vegye körül magát, mert velük még el tudja hitetni, hogy szereti őket, és fontosak neki. Ugyanakkor ha az ember nem vigyáz, egyszerűen… ellopja a szuverenitását is. Én is ezért mentem el. Magamat védtem ellene.

- Ez a szakítás bizonyára nem jó emlékű. Más esetben is szerzett haragost a váltásaival?

- Biztosan, de nem nagyon érdekel, mert ezeket a lépéseket muszáj volt meglépni. Időnként fel kell cserélnem magam körül a világot, hogy új impulzusok érjenek, és még szerencsésnek tarthatom magam, hogy amikor lépnem kellett, mindig volt hova mennem. Miskolc ideális hely volt számomra, ott mindent megkaptam, ami egy színésznek fontos: nagy szerepeket, kitűnő közönséget, sőt még rendeztem is. Hosszan tusakodtam, hogy eljöjjek-e, de amikor a Katona, a Madách, a Nemzeti és a Vígszínház egyaránt szerződést kínált, azt mondtam: a Jóisten biztos nem úgy akarna maradásra bírni, hogy felkínál egy csomó alternatívát.

- A Vígben Cyranoval és Ivanovval mutatkozott be, aztán megfogyatkoztak ön alól a nagy lehetőségek. Ezért jött el?

- Nem volt rám szükség. De egyébként is „macerás ügy” ez a színház, mert olyan mítosz övezi, amelynek már nem lehet megfelelni.

- Nem lehet, hogy azért nem tud lehorgonyozni egy-egy társulatnál, mert túlságosan öntörvényű ember, nemigen veszi ki a részét a társulati életből, de azért ha úgy gondolja, keményen odamondogat a többieknek?

- Én csak nehezen tűröm a protokollt. Ha nem tetszik egy-egy előadás és mondjuk unom, az is előfordul, hogy kijövök. Ez persze nem szül jó vért…

- Minek kell történnie a színpadon, hogy előadás után elégedetten álljon fel a zsöllyéből?

- Jó előadásoknak kell születniük. Tombolhat a színpadon bármilyen önkifejezés, ha nem hat az érzelmeimre, nem érdekel. Magam is olyan színházhoz szeretnék tartozni, melynek minden előadását büszkén nézem, sőt azzal a vággyal, hogy szeretnék benne lenni. Ezért szerződtem a Radnótiba, mert azt látom, hogy ott a színpadon állók tényleg azt akarják, hogy sírjon és nevessen a néző. Mondhatom úgy, ez egy közönségorientált művész-színház.

- A Radnóti legutóbbi bemutatójában, az Anconai szerelmesekben játszott szerepe távol áll azoktól a drámai hősöktől, akik önt Miskolcon sztárrá tették. Nem bánja?

- Miskolcon is játszottam mindenfélét… igaz, főleg romantikus hősöket, úgyhogy nem bánt, ha most áttérek a zakós szerepekre. Régen dolgoztam ennyi kedvvel és játékörömmel, mint az Anconaiban, mert éreztem, hogy szükség van rám, hogy rám van szükség.

- Kiharcolja, hogy olyannak szeressék amilyen, vagy hajlandó megfeleltetni magát a külső elvárásoknak?

- Hajlandó vagyok megfelelni, de néha a lelkiismeretem nem engedi. Pedig alapjában véve konfliktuskerülő alkat vagyok. Nekem is borzalmas, ha ordítozva veszekszem, de akkor éppen nem tehetek mást. Meg aztán a színésznek minden alakítással az a célja, hogy az egész közönség tetszését elnyerje… pedig úgysem megy. Ezt legjobban Verebes István fogalmazta meg egyszer egy próbán: „Én most az életemet tettem bele ebbe az előadásba, a néző pedig végignézi, és azt mondja: Nem volt rossz, igyunk egy sört!”