Bóta Gábor: "Még sok Cyrano maradt bennem"
Magyar Hírlap – Ahogy tetszik, 1995.01.07. p.4.

Szervét Tibor szegedi színészként kezdte a pályáját, majd a Független Színpadon folytatta, ahonnan évad közben távozott. Ezután Miskolcra szerződött, ahol Cyranotól Hamletig, Bóni gróftól Slukk Tóniig igen sok főszerepet játszott. Az idén már a Vígszínház tagja, de továbbra is fellép, sőt a tervek szerint rendez is majd Miskolcon. A holnapi bemutatón Cyranot alakítja a Vígben.

- Úgy nyilatkozott, egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy csak harmadszorra vették fel a főiskolára, inkább azon, hogy egyáltalán felvették. Ez azért furcsa, mert mielőtt jogi egyetemet végzett, szeretett volna a Színművészetire jelentkezni, csak nem mert. Hogy pedig a jogi egyetem után háromszor is nekirugaszkodott, azt mutatja, hogy ezt a pályát nagyon akarta. Tényleg nem bízott abban, hogy sikerülhet, amire vágyik?


- Tényleg nem. Az egyetem alatt jöttem rá arra, hogy nekem valami nagyon lényeges hiányzik. Azt gondoltam, hogy az ember életének valamiről szólnia kell, és ezt meg kell keresni. Tudtam, hogy ezt a jogi egyetemen nem találtam meg. Csak a vizsgaidőszak erejéig érdekelt bármely tantárgy. Ennek ellenére nyolc hónapig voltam egy ingatlankezelési vállalatnál bérleményhasznosítási csoportvezető, reménybeli osztályvezető. Amikor nem vettek fel a főiskolára, írtam mindegyik vidéki színháznak, hogy huszonöt éves végzett jogász vagyok, színész szeretnék lenni, jelentkezhetnék-e valaminek. Veszprémből és Szolnokról válaszoltak. Szolnokról távirat jött és azt írták, vigyek próbaruhát. De nem tudtam, hogy az egyszerű tréning, azt gondoltam, valamilyen jelmez. Veszprémből levelet írtak, és nem kértek próbaruhát. Oda elmentem. Felvettek stúdiósnak, ami tulajdonképpen statisztálást jelentett.

– Kerényi Imre azt mondta valahol, hogy nem lehetett önt nem felvenni. Mit gondol, miért nem ?

- Szerintem Kerényi ezt arra értette, hogy olyan borzasztóan akartam, hogy felvegyenek, és ez ordított rólam. Éreztem a "hajszálrepedést" a lelkemen, ahol majd kiárad belőlem az a rettenetesen nagy energia.

– Az volt magáról a saját véleménye, hogy civilebb főiskolás az első két évben még nem volt, mindig félt attól, hogy kirúgják a rostavizsgán.

- Teljes joggal tették volna, rossz voltam. Huszonhattól harmincéves koromig jártam a főiskolára, elsősként öregebb voltam, mint a negyedévesek. De ehhez az életkorhoz nem társult semmi felnőttségben, döntőképességben, férfiasságban, erőben, határozottságban. Gyáva, rémült kamasz voltam huszonhat évesen is. Azt hittem, hogy minket majd személyre szólóan fognak tanítani. Ebből a szempontból csalódás volt a főiskola. Nem minket akartak megismerni, hanem teljesítenünk kellett egy bizonyos rendszer szerint.

– "Megkapták", hogy ez nem óvoda, ne azt várják, hogy szeressék önöket.

- Pedig minden színész, akit ismerek, éhes a szeretetre. A miénk szeretetigényes szakma. Ezt nem kaptuk meg, nekem csak a félelem maradt a főiskoláról.

– Amikor Ruszt egy kurzust tartott, azt érezték, hogy jött valaki, aki szereti önöket?

- Igen, azt éreztük, hogy van egy mester, aki szeret minket. Aki "démonikusan" látja a pályánkat, személyiségünket, jövőnket. Rusztban mintha szakmai apát kerestem volna. Azt hittem, hogy egy ilyen erős szakmai barátság eltűri a kölcsönös kritikát.

– Végül az osztályból hatan elmentek Ruszttal a szegedi színházba.

- Teljes hittel mentünk a mesterrel. Ennek lett a következménye, hogy később vele együtt tizennyolcan felmondtunk a Szegedi Nemzeti Színházban.

– Miben hittek, amikor felmondtak, hiszen fizetés, státus nélkül vonultak ki a színházból…

- Én nem vagyok autentikus, hogy erre válaszoljak, mert éppen ebben az ügyben vesztettem el Ruszt bizalmát. Nem értettem egyet azzal, hogy a felmondásra ráveszi az embereit.

– Miért ellenezte ezt?

- Mert azt gondoltam, ha valaki a szegedi színházi csatát meg akarja nyerni, akkor a legrosszabb, amit tehet, hogy levonul a hadszíntérről. Biztos voltam benne, a színház nem fog attól leállni, hogy mi eljövünk, legfeljebb elmarad néhány előadás.

– Majd az elszerződött emberekből megalakult a Független Színpad.


- Igen, én is alapító tagja voltam a Független Színpad nevű képződménynek.

– Az első előadás, a Rómeó és Júlia nagyon jól sikerült. Lelkesedés, hit, lendület tükröződött benne.

- Csodálatos volt.

– Hogy lett ebből a csodából viszonylag hamar elkeseredettség?

- Komolyan azt akarja, hogy válaszoljak erre?

– Komolyan.

- Én még soha életemben úgy össze nem rúgtam a port sehol és senkivel, mint a Független Színpaddal. Mit mondjak még ezek után? Idézzek a beszélgetésekből? Azt mondták például, hogy Tibor, ha te munkaképtelenné teszed Rusztot azáltal, hogy ellenvéleményed van, akkor rosszat teszel a közösségnek. Két nagy élményem volt a főiskola után. Az egyik a Ruszttal való találkozás, a másik a tőle való elválás. Ez utóbbi jelentette nekem az igazi szabadságot.

– Amikor felmondott, akkor már tudta, hogy Miskolcra szerződik?


- Nem. Egy ideig a semmiben álltam. Megalapítottam független önmagamat.

– Tudtommal azt fontolgatta, hogy a pályát is otthagyja.

- Igen, hónapokig kifutófiúként dolgoztam, aztán Galgóczy Judit szerződtetett a miskolci színházhoz. Rögtön Jágót ajánlotta. Én az alapfogalmakat leszámítva, mindent Miskolcon tanultam. Ott értem utol az életkoromat, Miskolc tett engem helyre. Sokat játszottam, pénzt kerestem, végre el tudtam magam tartani.

– Miért lehetett Miskolcon ekkora szükség önre? Olyan jó volt, vagy csupán vákuum volt a társulatban?

- Vákuumhelyzet volt, és ebben a helyzetben én elég jól mutatkoztam be. Azt mondják, nagyon jól sikerült eljátszanom Jágót, és utána rögtön megkaptam Bóni grófot a Csárdáskirálynőben. Boldog voltam, hogy operettet játszhatok, szakmai technikákat tanultam, rájöttem, hogyan kell egy poént megcsinálni. Szeretett a közönség, és én is szerettem a miskolci nézőket.

– Galgóczy Judit nem érezte árulásnak, hogy a következő évadban nem ment vele Szegedre?

- Nem tudom, nem hiszem. Három okom volt, hogy ne tartsak vele. Az egyik, hogy Hegyi Árpád Jutocsa fölajánlotta Cyrano szerepét. A másik, hogy nekem Szeged az egykori háború emlékét jelentette, tudtam, hogy ott borzasztóan nehéz színházat csinálni. A harmadik ok, hogy évek óta sodródtam már, szerettem volna megállni. Jól tettem, hogy nem mentem Szegedre.

- Miskolcon ezután rengeteget játszott…

- Három év alatt eljátszottam Jágót, Bónit, Alfrédet a Mesél a bécsi erdőben, Cyranot, Lestert a Stuart Máriában, a Godot-ban Vladimirt, Hamletet, a Cirkuszhercegnőben Slukk Tónit. Mit akarhat még egy színész?

– Elég hamar fölfigyelt önre a szakma…

- Lehet, de én mégis sokáig úgy gondoltam, hogy egy ismeretlen vidéki színész vagyok. A szakma nagy részét még mindig nem ismerem. Az biztos, hogy Miskolcon vagyok otthon. Én ugyan Szegeden kezdtem a pályát, de az első színházam valójában a miskolci.

– Gondolom, mégis örült, amikor Horvai István vendégszerepelni hívta a Pesti Színházba.

- Így van. Nagyon fontos a hűség, de sajnos a színésznek az is fontos, hogy megváltozzon a környezete. Más tempó, más impulzusok érjék. Örömmel mentem sok országos hírű kolléga közé. Horvait nagy rendezőként tartja számon a szakma, tanulni akartam tőle.

– Ekkor már mindenki pedzegette, hogy majd biztos a Vígszínházba szerződik. Ez természetes volt?

- Nagyon nehéz döntés volt. Mindig mondom is, hogy az én másik felem Miskolcon maradt. Most a Vígszínházban vagyok szerződésben, de Miskolcon is játszom. Higginst fogom alakítani, és a tervek szerint valamit rendezek majd.

– A vígszínházi Cyrano mennyire lesz a miskolci siker reprodukálása?

- Nekem már biztos nem az, hiszen eltelt két év, amióta ott játszottam a szerepet, sok minden változott már bennem.

– Önt még nem különösebben ismeri a budapesti közönség, a Cyrano jó alkalom lehet a "felfedeztetésre".

- Nagyon szeretném, ha ezzel a szereppel válnék ismertté a pesti közönség számára. Szeretném ugyanolyan hatásfokkal eljátszani, mint Miskolcon. Számomra bizonyos értelemben befektetés is ez az alakítás, hiszen újabb munkaalkalmakat hozhat. Nagyon szeretem Cyrano lényét, és csak harmincötször játszottam. Még sok Cyrano maradt bennem. Szeretem benne, hogy ennyire bátor, ennyire mer egyedül lenni. Azt is szeretem, hogy szinte nincs benne megalkuvás. Egy nagy romantikus lény. Jó dolog ilyenné válni a színpadon, mert civilben az ember alig romantikus.

– Nincs meg annak a veszélye, hogy egyre sikeresebb lesz – netán még tévésorozatba is hívják –, és a végén nem marad önben "elég" Cyrano?

- Még nyitva van az életem, de a miskolci évek erősen létező emberré tettek. Remélem, kész vagyok azoknak a döntéseknek a meghozatalára, amelyekre szükségem lesz. Szeretnék Cyranohoz méltóan bátor lenni.