T.Zs.: A madárember
Észak-Magyarország, 1992.05.26. p.4.

A Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülése végén került sor a kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészek köszöntésére, illetve a díjak átadására. A „Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” alapítvány – mely az IC(P) Rt. kezdeményezésére, az OTP Rt. csatlakozásával jött létre – nívódíját Szervét Tibor vehette át. A különdíj apropóján kerestem fel a színművészt, hogy a Miskolcon töltött egy évről, és általában a színészi hitvallásáról faggassam.

- Tulajdonképpen, hogy került a művészi pályára, hiszen ha jól tudom, jogi végzettsége van?

- Igen, elvégeztem a jogi egyetemet, de hamar kiderült, rövid nyolc hónapi munka után, hogy nem ezt szeretném csinálni. Így levelet írtam színházaknak, választ és egyben lehetőséget pedig a Veszprémi Színháztól kaptam. Elmentem oda "hatodik alabárdosnak", mindenféle előképzés nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel.

- Voltak korábban is ilyen irányú ambíciói?

- Már a gimnáziumi éveim alatt gondoltam arra, hogy tán legszívesebben színész lennék, de az érettségit követően nem mertem elmenni felvételizni. Igazából a Veszprémben eltöltött hónapok, a rengeteg gyakorlás és munka, meg persze a baráti ösztönzés segített abban, hogy megpróbálkozzam a főiskolával.

- És sikerrel…

- Négy igen kemény év, próbák és gyakorlások árán valamelyest sikerült elsajátítanom a mesterséget. Persze az emberben mindig él egy bizonyos mértékű, és a jó értelemben vett elégedetlenség önmagával szemben.

- Gyakran elégedetlen az alakításaival?

- Nem konkrétan egy-egy szerepem miatt vagyok szkeptikus, hanem általában. Kell, hogy kételkedjem, ez a motor a működtető energia. Ha például kijövök egy felvonás után, pontosan kell, kellene tudnom, mit nyújtottam, min kell még csiszolnom.

- Azt gondolom, a publikum úgy érezte, hogy Szervét Tibornak ez az évad igen jól sikerült. Hogyan ítéli meg Ön?

- Számomra az elmúlt év igen jó szerepeket hozott, és ezzel együtt sok munkát is, de ekkora elismerésre nem is gondoltam... Igazi meglepetésként ért; köszönet az alapítványtevőknek.

- A kérdés eléggé sztereotip, de azért felteszem. Van-e valamilyen szerepálma?

- Nem is tudom ilyen hirtelen... Minden... Mindent, ami hozzám kicsit is közel áll, és tudok vele azonosulni - szeretek játszani. De ha már felhozta: valahogy úgy érzem, még nincsenek konkrét álmaim. Általános álmaim vannak.

- Mi szükséges – egy nagy adag empátián túl – ahhoz, hogy jó színművész legyen valaki?

- Beszélni kell tudni. Nagyon jól, nagyon kifejezően, intenzíven és érthetően. Fontos a dramaturgiai érzék; felismerni hol, milyen erők, milyen feszültségek működnek az emberekben - a szerepekben. Azonkívül táncolni, énekelni, élni, érezni... és itt nagyon hosszú felsorolás következhet...

- Hogyan érzi magát itt, Miskolcon?

- Rengeteg munkával telt el ez az egy év, ami a hátunk mögött van, én úgy hiszem még sokat kell fejlődnöm az elkövetkezendőkben, akár autodidakta módon, akár másoktól tanulva. Leginkább valami olyan madárhoz tudnám hasonlítani mostani állapotomat, amelyik már levedlette első tollait, kinőttek a véglegesek, de még itt-ott nyomokban látszanak rajta az első tollkezdeményei.

- Mit vár a jövő évadtól, lehet-e már tudni valamit a szerepeiről?


- Szó van róla, hogy eljátszhatom a Cyrano címszerepét... Nagyon vonzó lehetőség... az a mélységes magány, ami Cyrano-t egész életén át végigkíséri. Kifelé úgy tűnik, ünnepelt hős, de valójában - legbelül - teljesen egyedül van. Nagyon nagy feladat...