Bíró István: Jágó és Bóni gróf Szervét Tibor
Déli Hírlap, 1992.02.05. p.5.

Talán ő volt a legszimpatikusabb Jágó, akit életemben láttam. Az Úrhatnám polgárban Jourdain urat megleckéztető-megkopasztó tanárok közül jellegzetesen egyéni filozófiatanár. A fején hordott felemás paróka talán felemás lelkületet is takar. Ő így látja, így láttatja, mi tapsolunk neki. Hogyan alakult pályája? – vallatom Szervét Tibort, akit az idei szezonban ismert meg, és máris megszeretett a miskolci közönség.

- A főiskola elvégzése után Szegedre kerültem. Játszottam, a színháztól bátorítást, szerepeket, a publikumtól szeretetet kaptam. A színházon belül létrejött "forradalom" végeredményeképpen Ruszt József volt tanárom és rendezőm irányításával megalakítottuk a Független Színpadot.

- Miben különbözik egy Független Színpad a hagyományos, jól, vagy kevésbé jól működő színháztól?

- A kőszínházban jó néhányan felbontottuk a biztos állást jelentő szerződést, most ne boncolgassuk, milyen okok következtében. Azért tettük, mert bíztunk Ruszt Józsefben, követtük mesterünket. Ő érzelmi alapokon gondolkodó színházi vezető. Talán egy mesterkép-keresés, szeretetéhség, vagy az az érzés, hogy "bennünk gondolkodnak" késztette azt a 17 embert, hogy feladva addigi stabil egzisztenciánkat, jövőnket, vállaljuk a bizonytalanságot. Minden megváltozott, mindig más és más helyszínen játszottunk, egy-egy teremben, iskolák ebédlőiben, igen rossz körülmények között. Hittünk abban, hogy amit csinálunk, "színháztörténelem". Önkéntes számkivetettek voltunk. Ez a nagy bizonytalanság ellenére is élményt jelentett.

- Ezek után jött Miskolcra, és amint látom, jól érzi magát. Fontos, hogy egy város milyen színházat csinál?

- Feltétlenül! A közönség arra vágyik, hogy jó darabokat lásson, jó előadásban. A színész vágyik a jó szerepekre ­terjedelemtől függetlenül - no meg arra, hogy megszeressék. Egy-egy jó feladat kapcsán szárnyakat kaphat, de katasztrófa lehet az a tudat, hogy esetleg behelyettesíthetőek vagyunk.

- Jágója osztatlan sikert aratott a szakmában és a közönség előtt is…

- Köszönöm az elismerést, nagyon jól esik. De úgy érzem, nem próbáltam ki még magam igazán. Nem vagyok még mindig tisztában azzal, hogy mit tudok és mit nem. Shakespeare-t olvasva derül ki, még mennyire nem ismerjük az embereket, az emberi érzéseket. Persze a sikerhez kellett egy értő-érző rendező is, aki toleráns, hagyja a színészt szabadon dolgozni, és kellettek a partnerek, akikre rábízhatom magam.

- Most a Csárdáskirálynő Bóni grófja. Milyen szerepek várják még?

- Az, hogy milyen feladatokat kapok, nem rajtam múlik. Egyelőre úgy néz ki, játszom a Mesél a bécsi erdő című darabban. A továbbiakat, a jövő évadot nem ismerem. Kiszolgáltatott szituáció, de a pályánk is az, bármi megtörténhet. Én szeretem ezt, ami most itt van. Látszik az együtt dolgozni tudó társulat.