Filip Gabriella: Az operett. Két Bóni
Észak-Magyarország, 1992.01.29. p.4.

A másik Bóni – talpig frakkban, jobb szemén monoklival – éppen arról énekel a színpadon, hogy a lányok angyalok. A hangulat csak fokozódik. Majd a'szongya, hogy jaj, cica eszem azt a csöpp kis szád… És tánc! Mintha már nem is emlékezne Bóni gróf Jágó cinkcsizmájára. Az Othello főpróbáján történt, hogy kificamodott Szervét Tibor bokája, így aztán „sánta ördög” lett az intrikusból.

- Időnként még "kikattan" a bokám, de nincs különösebb baj. Rengeteget próbálok, nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz. Ez az első alkalom, hogy zenés darabban (Csárdáskirálynő) mindjárt táncos komikus szerepben játszom. Rendkívül komplex feladat: ének, tánc, játék. Az operett egész más világ. Szerencsére nagyon jók a partnerek, és Jutocsa rendkívül felkészülten, pontosan rendez. Persze én is igyekszem, reggeltől estig gyakorlok. Fogytam is négy kilót. Sikerülnie kell, mert különben főbe lövöm magam!

Ez természetesen nem komoly.