–pg–: Szervét Tibor miskolci visszatérései
Kulcsmagazin, 2008.07.16.

Szervét Tibor miskolci színészként lett Jászai-díjas, itt volt először Cyrano, itt játszhatta el Hamlet és Jago szerepét, itt mutatkozott be rendezőként. A következő színházi szezonban Szép Ernő Vőlegény című darabját állítja színpadra Miskolcon, de előtte még július 17-én, csütörtökön a Libikóka című William Gibson-darab ügyvédjeként – Dobó Kata partnereként – tért vissza Miskolcra. Egy héttel a vendégszereplés előtt, a Valami Amerika második részének forgatása közben beszélhettünk a művésszel.

– Járt már az Akropoliszon?

– Igen. Amikor Görögországban nyaraltunk, felkapaszkodtunk az Akropoliszra is. Nagy élmény volt… De hogy jön most ez ide?!

– A miskolctapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpad miatt...

– No, ott még nem jártam.

– Jól sejtem: a miskolci nyári színház eddig kimaradt az életéből?!

– Tényleg nem játszottam még nyáron Miskolcon, de egyébként sem szeretem a nyári játékokat.

– Mert?!

– Szegény közönséget miért kell azzal büntetnünk, hogy még nyáron is bennünket nézzenek. Nekik is jár egy kis szabadság!

– Emiatt ne aggódjon: nem olyan nagy büntetés ez nekünk, sőt, kimondottan kellemes időtöltés nyárestéken egy-egy szabadtéri színházi előadás! A Libikókát meg úgy hirdetik, hogy mulatságos, szórakoztató…

– Szorongok is miatta rendesen.

– Pedig dicsérik a budapesti előadást. Sikeres volt a májusi bemutató!

– Tegyük hozzá: a Pinceszínházban! Tehát egy viszonylag kis térben elevenedett meg a két ember kapcsolata. A szabad tér – a csillagos nyári éggel és a madárfüttyel meg a távoli kutyaugatással – nagyon hangulatos lehet, de kevésbé érzékelhetőek az apró rezdülések...

– Pedig kénytelen lesz megbarátkozni a nagyobb térrel: már csak azért is, mert a következő évadban a Miskolci Nemzeti Színházban is nagyszínpadon rendez. Ez azért nagy megtiszteltetés!

– Én is így gondolom. Legutóbb két kamaraszínházi előadást rendeztem Miskolcon, most pedig nagyszínházi előadásra kaptam felkérést. A színpad vagy a nézőtér nagysága ugyan nem értékmérő, de azért mindannyian tudjuk, nagyobb feladat, nagyobb felelősség egy nagyszínházi előadás.

– Miért éppen Szép Ernő, és miért a Vőlegény?!

– Mert ezt ajánlotta a színház.

– Ilyen egyszerű lenne?! Szó nélkül igent mondott?

– Nem.

– Kicsit bővebben!

– De nagyon leegyszerűsítve: ez általában úgy történik, hogy a színház vezetése elkészíti a következő évad műsortervét, eldöntik, mely szerző, mely műve szerepeljen a programban. Nyilván elgondolkodnak azon is, hogy ki rendezhetné meg azt a bizonyos darabot, és utána következik a felkérés. Nem mondtam azonnal igent, de miután én is elolvastam a szövegkönyvet, egymásra néztünk Faragó Zsuzsával, és döntöttem: ez kell nekem! Amióta ezzel foglalkozom, egyre jobban megismerem Szép Ernőt, és egyre inkább érdekelnek a Vőlegény által felvetett kérdések.

– Ezek szerint ismét együtt dolgoznak Faragó Zsuzsa dramaturggal. Annak idején Miskolcon is nagyon sok közös munkájuk volt…

– Faragó Zsuzsával nem időnként, nem véletlenszerűen dolgozunk együtt, hanem folyamatos és egyre teljesebb a munkakapcsolatunk. Egyébként ő a Libikóka dramaturgja is.

– A rendező pedig az a Verebes István, aki annak idején Miskolcon, majd a Vígszínházban is rendezte a Cyranót, és akivel Miskolcon a Háromlevelű lóhere című darabban játszott…

– … melyet Szép Ernő írt, és melynek dramaturgja Faragó Zsuzsa volt.

– Ezek a nagy véletlenek?

– Ezen még elgondolkodom…

– Addig is: mivel telik a nyár?

– Miskolc után Kecskemétre megyünk a Libikókával. Közben folyamatosan készülök a Szép Ernő-darab rendezésére. Lassan befejezzük a Valami Amerika második részének a forgatását. Aztán még pihenni is kellene egy kicsit…

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

NÉVJEGY

1977-82 ELTE Állam- és Jogtudományi kar
1984-88 Színház- és Filmművészeti Főiskola, színész szak

KEDVENCÜNK KEDVENCEI

Írója: Hamvas Béla
Drámaírója: Szép Ernő (de változhat, attól függően, hogy éppen kinek a munkásságával kerül kapcsolatba)
Szerepe: Cyrano
Zeneszerzője: Chopin
Időtöltése: ha együtt lehet a gyermekével

http://www.kulcsmagazin.hu/cikk.php?id=793