Bellér Ágnes: 100 férfi, 100 recept
Szervét Tibor
Glória Press Kiadó, 2007. [10.08.] 265-267.p.

Cegléden gyerekeskedtem, ahol az édesanyám, a dédmamám, sőt még a nagypapám is jeleskedett a jobbnál jobb ételek elkészítésében.
A dédi még a hagyományos módszer szerint nyújtotta a rétest, az egész asztalt beborította az egyre vékonyodó tészta, hihetetlen ügyességgel húzta mind nagyobbra, szinte papírvékonyságú volt már, mégsem szakadt ki.
Édesanyám pedig mestere volt a hájas tésztának.
Igaz, hogy mikor nekikezdett, mindig megjegyezte, mennyire macerás munka ez, de azért soha nem mulasztotta volna el, hogy elkészítse a nagy családi eseményekre, természetesen a megunhatatlan zserbóval együtt.

Nagyapám a paprikás krumplit tudta úgy megfőzni, hogy most, amikor beszélek róla, még mindig a számban van az íze. S volt egy különleges levese, amit mi Gölödinnek neveztünk. Igazi jász étel volt ez, afféle pásztorleves. Nem kellett hozzá más, mint egy kis hagyma amit zsírban megdinsztelt, pirospaprikát szórt rá, majd felöntötte vízzel. Paradicsom, paprika, zeller, sárgarépa, fehérrépa, petrezselyem került még bele, ezzel főzte készre. Főtt, összetört krumpliból egy tojással, kevés sóval gombócokat formázott, s erre öntötte rá a levest. Mennyi íze volt!

Emlékezetesek voltak a vasárnapi ebédek is – sok-sok rántott csirkével, hozzá krumplival -, de nem is annyira az ételek miatt emlékszem vissza szívesen, sokkal inkább azért, mert ilyenkor együtt volt a család, sokszor jöttek vendégek, s nagyokat beszélgettünk. Apai ágon a rokonok ma Szekszárdon élnek, vadásznak, ha hozzájuk mentünk elképesztő vadköltemények kerültek az asztalra őzből, szarvasból, vaddisznóból. Különleges gyümölcsleveseket is készítettek a lakomához, mire véget ért, alig tudtunk felkelni az asztaltól. Na és utána Gizi házi eperlekvárja, és a csodálatos szekszárdi vörösborok!

Mint minden férfi, én is szeretek enni, de egy idő óta új szelek mentén hajózom, legalábbis ami a gasztronómiai ízlésemet illeti. Rájöttem ugyanis, hogy gyakorlatilag alig teszek mást, mint egész nap eszem: hol egy kis nasi, hol egy fél tábla csokika, hol süti, hol ez, hol az, a végeredmény pedig, hogy egyre inkább elnehezültem, hiányozni kezdett belőlem az életerő. Először az édességekről akartam leszoktatni magam, és diétázni kezdtem. Ehhez viszont el kellett készítenem olyan dolgokat, mint a tökfőzelék, vagy a rizs sok zöldséggel – és elkezdtem főzni. A diéta véget ért, az édességekről való leszokásom több felvonásban sikerült, de ezek az ételek ott maradtak az étrendemben. Később pedig, amikor a fiam, Gergő tartott egy liszt-cukor nélküli diétát, bővült a repertoárom, s ma már tudom variálni a menüsort, természetesen bizonyos korlátok között.

Egy idő után kezdtem nagyon komolyan venni a mondást, miszerint az vagy, amit megeszel. Fontossá vált, hogy ne egyek többet, mint amire szüksége van a szervezetemnek, és nagyon megválogatom azt is, hogy mit eszem. Kevés húst fogyasztok, imádom a csíráztatott magvakat nyakon öntve kefirrel. Magam is turmixolok sárgarépát, zellert, céklát, almát, és rengeteg vizet iszom. Teljes kiőrlésű pékárut, tésztát vásárolok, és elképedve tapasztaltam, hogy mennyivel finomabb, jobb ízű ez, mint a sok, jókora ízbombákkal telenyomott élelmiszer. Az ember ezeknél jószerivel nem is érzi a zamatát annak, amit fogyaszt. Szeretek mindenféle salátát „összedobni”, sokféle zöldséggel, amelyeket akár nyersen is meg lehet enni. Amióta úgymond egészségesen étkezem, sokkal jobban érzem magam, sőt boldog vagyok, nyugodt, kiegyensúlyozott és életerős.

Nagy örömömre Gergő is elfogadta ezt az étkezést, s nagyon büszke voltam rá, amikor az iskolai farsangra, vagy barátja születésnapjára ő cukor nélküli biosütit vitt és ásványvizet, a torta és az egyenkóla helyett.

A Halak jegyében születtem, nem csoda, hogy imádom a tengert, és az ő gyümölcseit. Nyaranta Horvátországban vagy Görögországban rengeteg halat eszem, vajhalat zöldbabbal, paradicsommal, vagy Szent Péter halat grillezve például, és élvezem, ahogy az ízük elomlik a számban.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Borban főtt rizottó vargánya gombával

Hozzávalók
Két kisebb hagyma, rizottórizs, szárított vargányagomba, fél liter fehérbor, só, bors, cukor, egy csipetnyi sáfrány, reszelt sajt lehetőleg parmezán, főzőtejszín, tejföl.

Egy lábasban az olajon megfonnyasztom a nagyon apróra vágott hagymát, majd hozzáteszem a rizottórizst. Bőséges vízben úgy harminc percig áztatom a szárított vargányagombát, s ezt a rizshez teszem. Felöntöm három deci fehér borral – hogy ellepje -, sózom, borsozom, hozzáadom a sáfrányt. Fedő nélkül kezdem el főzni, folyamatosan kevergetem. Amikor elfő a rizsről a bor, ismét hozzáadok két decit, és ezzel tovább főzőm. Amikor ez is elfő, ráöntöm a gomba áztatólevét, később pedig ha kell, már vízzel pótolom a nedvességet. A rizs körülbelül egy óra alatt készül el, és sok levet elfő. Végül reszelt parmezánnal megszórom, egy deci főzőtejszínt adok hozzá, s még rottyan egyet. Még sajtot szoktam tenni rá – igen jó koszt!

http://www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetBook?SessionID=0F032F26404F27
6630D794F285614057B8431796FA5D702816A66A1JHQBFZEEBUPFVHLWCUOCVCGQD
YITJBUNF896A2023588C21437F176F38FCC0CDF7C89092C&Page=1&SrcWord=100%
20f%E9rfi%20100%20recept&SrcField=sfMegNev&SrcCategory=&CategoryID=JC&BookID
=194741&GotoBook=True&Price=&CBStock=Checked&LastDays=7