Titokzatos vonzódás
Nyíregyházi Napló/Blikk Nők,
2007.02.21. p.44.

Szervét Tibor színművész, a Valami Amerika imádnivalóan sármos és elegáns csalója, az Egy rém rendes család Budapesten Bándi Sanyija, rengeteg klasszikus színpadi karakter megformálója, számos díj és elismerés birtokosa egy kalandjának történetét osztotta meg velünk.
Igazi sportember: elkötelezetten űzi az aikidót, amely fegyelemre és elmélyülésre tanít, emellett, ha ideje engedi, lovagol és motorozik is. 

Ám az erőt és kitartást igénylő sportokat kedvelő, rendkívül elfoglalt színművész valójában egy romantikus férfi, akinek a kedvenc hőse Monte Christo grófja, a hűség, az eltökéltség, a szabadság és a becsület megtestesítője.

Szervét Tibor története a múltba nyúlik vissza, és egy nem mindennapi módon induló szerelemről szól. A színész szívét ugyanis egy olyan hölgy ejtette rabul, akit személyesen nem is ismert! Mint mondja, őt magát is meglepte, ahogy megélte az eseményeket.

- Tíz éve történt, amikor az egyik barátom lakásán jártam látogatóban. Már jó ideje beszélgettünk, amikor a szemem a nappali egyik polcára tévedt, ahol megpillantottam egy fényképet. Akkora hatással volt rám az a foto, hogy egyszerűen nem tudtam levenni róla a szememet. Egy fantasztikusan gyönyörű nőt ábrázolt ugyanis, olyan szépet, hogy hirtelen felindulásomban azt találtam mondani a barátomnak: „Azonnal áruld el, ki ez a nő, mert el akarom venni feleségül!”

A barát természetesen elárulta, hogy a hölgy egy régi ismerőse, és felajánlotta: összehozza vele Tibort.

- Kiötlötte, hogy mindkettőnket meghív egy premierre a Játékszínbe. Persze, egymás mellé szóló jegyeket kaptunk. Amikor megérkeztem, olyan izgalom lett úrrá rajtam, mintha életemben először randevúztam volna. Talán még a lábaim is remegtek. A hölgy egyébként élőben még gyönyörűbb volt, mint a képen, egy Audrey Hepburn-szerű látomás, finom, filigrán, törékeny teremtés. Leültem hát mellé, és azonnal meg is kérdeztem tőle: „Tud róla, hogy feleségül fogom venni?”

Rám nevetett és bólintott, hogy tudja. Nem figyeltem az előadásra, a mellettem ülő nő kötötte le minden gondolatomat. A színház után sokáig sétáltunk, rengeteget nevettünk, és megbeszéltük az esküvőnk időpontját is, amit ha jól emlékszem, egy-két hónappal a megismerkedésünk utánra tettünk. Természetesen csak vicceltünk, hiszen akkor még nem ismertük egymást, de nagyon igyekeztünk, hogy ez az áldatlan állapot megváltozzon. Ez aztán annyira jól sikerült, hogy végül hét évig tartott a kapcsolatunk.

A hetedik év nemcsak az ember életében, de a szerelemben is választóvonalat jelent. Ebben az esztendőben mindenkiben megváltozik valami, így nagyon sok kapcsolat vesz teljesen új fordulatot, vagy ér véget ilyenkor, ahogy a mienk is. A szakítás ellenére ez mégis egy olyan szerelem volt, amire ma is örömmel, nosztalgiával emlékszem vissza!