Majoros Márta: Jó lenne vidéken egy kis ház
RTV Műsor Magazin, 2007.01.01-07. p.2.


A színházszeretők már régóta élvezik Szervét Tibor kimunkált, érzékeny alakításait. Aztán a Valami Amerika és a Magyar vándor című filmek a nagyközönséggel is megismertették a nevét. Mostanában Bándi Sanyiként a tévénézők előtt is bizonyítja tehetségét.

- Mi vonzotta ebben a feladatban?

- A szituációs komédia rendkívüli műfaj. Nehéz játszani. Sok apró történés van egy-egy epizódban, ezeket végig jópofán és jó tempóban kell előadni, miközben kevés a próbalehetőség. Így mindig meg kell küzdenem Sanyival.

- Bándi Sanyi Al Bundy életképes, korszerűen magyarított változata?

- Igen, abszolút létező, felismerhető alak. Nem volt gond az átültetéssel, mert Al problémái hasonlítanak az átlag magyaréhoz. A feladat ebben inkább az, hogy sikerüljön megszerettetni Bándiékat a nézővel. Hisz akármilyen rémesek, de mégiscsak egy családról van szó. Márpedig, ha sikerül jókedvű, szórakoztató sorozatot csinálni, akkor ez működik.

- Végzett tanulmányt a szerephez?

- Csak Fantáziaországban. Mert ugye Sanyinak csomó olyan tulajdonsága van, ami nem az enyém. És ennek őszintén örülök. Neki ugyanis beszűkült az érdeklődése a focira, a sörre meg a női mellekre. Ilyen figurát alakítani komoly próbatétel: a sutyerákságot nem könnyű megformálni. Aztán ahogy egyre több epizódot felvettünk, valahogy bejáratódott a figura. De szerencsére még nem azonosítanak vele az utcán!

- Gondolom, ha Cyranóként köszöntenék, annak örülne…

- Hát igen, imádtam azt a figurát, a lelkem közepéből volt. S bár ennek már több mint 12 éve, Cyrano azóta is minden beszélgetésben felbukkan. És sokszor az álmaimban is őt játszom.

- Azért is ilyen emlékezetes lett volna, ha a Magyar vándorban azt a bizonyos Magyar-vándor figurát megcsinálja. Gondolt rá?

- Gondolni gondoltam, de esélyem se volt a végrehajtásra. Ahogy Győzőnek (A Tas vezért alakító Szabó Győző. – A szerk.) sem. A Magyar-vándor nagyon nehéz figura még a tornászok lován is, nemhogy egy élő, mozgó állaton! Így kaszkadőrök csinálták, de nekik is komolyan kellett gyakorolni.


- Ön mit szeret a lovaglásban?

- Az esést kivéve – bár erre ritkán van példa – mindent. Ember és állat közösségét.
Azt, hogy végre nem városi környezetben vagyok. Ilyenkor tudok igazán kikapcsolódni.
Ahhoz, hogy pihenni tudjak, muszáj elmennem otthonról, mert különben nem tudok elszakadni attól a millió dologtól, amivel foglalkoznom kell.

Eszembe jutott már, hogy jó lenne valahol vidéken egy kis ház kerttel, kutyával, de a színészet mellett ez megvalósíthatatlan. Nem bírnék bejárni.

- Színpadi színészként számos közönségdíjat mondhat magának. A két említett sikerfilm is közrejátszhatott ebben?


- Vitán felül, hiszen moziba több ember jut el, mint színházba. Épp ezért vagyok nagyon hálás a legutóbbi Súgócsiga-díjért. Amikor megkaptam, azt semmilyen mozifilm nem támogatta. A színházba járó közönség kizárólag a színpadi teljesítmény alapján ítélhetett. Óriási öröm számomra, hogy ennyien figyelték és értékelték, amit csinálok.

- Ebben szerintem mindenképpen benne lehetett Pirandello IV. Henrikjének főszerepe. A darab olasz rendezőjével angolul kommunikáltak. Pedig ha jól tudom, már rég tervbe vette az olasz nyelvleckéket...

- Igen, de a tanulással még adós vagyok! Pár dolgot képes vagyok azért elmondani. És a gesztikuláció is megy! Előző életemben mediterrán ember lehettem. Azt gondolom, ha az ember idegen nyelvet beszél, másik lénnyé válik Persze ehhez azért idő kell.

- Akkor az angolhoz elég ideje lehetett. A Valami Amerika amerikai producerének szerepében szinte végig angolul kell beszélnie. Nagyon meggyőző a nyelvtudása.

- Mondjuk, hogy viszonylag jól sikerült. Alexként amerikaivá kellett válnom. Tudok angolul, de akkor lett volna igazán jó, ha egy anyanyelvi szakember segítségével meg tudom tanulni az amerikai kiejtést.

- Úgy tűnik, a maximalizmus épp annyira magához tartozik, mint az aikido. Mikor lett ebből a sportból elkötelezettség?

- Bár a munkám miatt időnként kihagyom az edzéseket, az aikido az életem, a lényem része lett. Én, aki a beszédből élek, általa ismertem meg, mennyire fontos csöndben lenni. Mint ahogy időnként például fontos nem enni. Egy olyan társadalomban, ahol minden arról szól, hogy fogyassz és kommunikálj, nagy jelentőséggel bír mindkettő. Mert a csönd és a böjt teremti meg a lehetőséget az elmélyedésre, a gondolkodásra.