„Későn érő típus vagyok”
Szervét Tibor az Egy rém rendes család Bándi Sanyija
„A családi együttlétek jelentik számomra az örömöt”

Best Magazin, 2006.11.03. p.42.

Szervét Tibor – ellentétben az általa alakított Bándi Sanyival – nem menekül a családja elől. Szereti a munkáját, a maradék időben pedig inkább sportol, mint a haverokkal sörözik.

Saját bevallása szerint mindent kicsit későn kezdett. Először jogi egyetemet végzett, csak azután, harminc éves korában lépett a színi pályára.


- Tizennyolc évesen nem voltam felkészülve arra, hogy tudjam, milyen hivatást válasszak magamnak. Noha matematika tagozatos gimnáziumba jártam, a humán tárgyakból voltam jó. Így a jogi egyetemre felvételiztem, el is végeztem. Csak ezután érett meg bennem a vágy a színészet iránt. Harmadszorra vettek fel, éppen akkor, amikor elhatároztam, ez az utolsó, hogy próbálkozom.
A főiskola elvégzése után vidéki társulatok jöttek, a Miskolci Nemzeti Színházból pedig egyenes út vezetett a fővárosba.

- Gyönyörű éveket töltöttem Miskolcon. Színészház, Trabant, tej és száraz kifli – mégis fantasztikus volt. Szerelmek, barátságok, kalandok, átcsavargott, átbeszélgetett éjszakák, gyönyörű szerepek. Aztán átkerültem Pestre, s kicsúszott a talaj a lábam alól. Elvitt a város” – nyilatkozta a színész nemrégiben.

A kritikus időszakon az apaság segítette át, 36 évesen. Erről így beszélt egyszer:

- Az egész életem akkor került a helyére, amikor megszületett a fiam, Gergő. Azóta szeretem a mindennapokat. Viszem-hozom az iskolába, tanulok vele.

Nem így Bándi Sanyi, a TV2-n futó, Egy rém rendes család Budapesten című sorozat családfője.

- Rá teherként nehezedik a családja, állandóan menekül a felesége és a gyerekei elől. Én, ha tehetem, a szabadidőmet a családommal töltöm. Mivel rendszertelen az életem, boldog vagyok, ha velük lehetek, az együttlétek jelentik nekem az örömforrást.

Tibor számára a sport a másik energiát adó dolog az életében.

- Amikor már-már idegösszeroppanást kapnék, az aikidóból tanult technikák rendet raknak bennem. Ezzel a harcművészettel véletlenül találkoztam: kezembe került egy papír, felhívtam a rajta lévő számot, s azóta is oda járok. Fatálisan történt, mint szinte minden az életemben.