Kovács Nóra: Egy rém rendes színész - Interjú Szervét Tiborral
Kiskegyed, 2006.10.25.

Ha csak a Valami Amerika Alexének szerepében láttam volna azt gondolnám, Szervét Tibor egy nagyon laza pasi, aki nagykanállal falja az életet. De a Radnóti Színház színésze nemcsak a munkáját, hanem az életet is nagyon komolyan veszi.
Játszott már őrülten komoly darabban, könnyed vígjátékban - egyaránt nagyon jól. Akik szeretik játékát, esküsznek szexi hangjára, sportos megjelenésére és a szemében bujkáló huncutságra. Októbertől egy családapa szerepébe bújik, akit semmibe vesznek a gyermekei, akit még a saját felesége is pojácának néz. Szervét Tibor várhatóan új oldaláról mutatkozik majd be.

- Egy új sorozat hőseként láthatjuk a televízióban. Az Amerikában már évtizedek óta népszerű sorozat magyar változatában szerepel, a Rém rendes család Budapesten családfője lesz. Milyen srác Bándi Sanyi?
- Nohát, a Sanyi egy... hogy is mondjam... Ők ugyebár, így együtt, az amerikai család alsó átlagának legalsó átlagát jelentik, de persze némiképpen sikerült az egész történetet és a karaktereket magyar környezetbe átültetni, így még az is lehet, hogy magunkra fogunk ismerni.

- Az amerikai verzióban Al Bandy nagy pojáca. Szerencsétlen cipőkereskedő, akit hülyére vesz az egész családja.

- Alapvetően kissé béna a mi Sanyink. Sőt tán korlátoltnak is nevezhetjük. De azért úgy gondolja, mindent mindig nagyon jól tud. Az a rokonszenves fajta, aki mindig téved, de sohasem kételkedik És ezzel, azt hiszem, vagyunk így mi, magyar honfitársak is néha.

- Szabad kezet kaptak a karakterek formálásában?

- Maga a történet, a szövegkönyv alapvető részeiben megegyezik az amerikai verzióval, de finomíthattunk rajta, illetve a hazai sajátosságokat figyelembe véve változtathattunk néhány apróságon: megváltoztak a nevek, és magyar szövegíró gárdával magyar poénok készültek.
Most túl vagyunk az első nekifutáson, de tudom, persze, hogy a szerep bizonyos sajátosságai csak később mutatják meg magukat. Ez természetes is. Az amerikai kollégák például óva intettek attól, hogy türelmetlenek legyünk, mert nekik is legalább egy évre volt szükségük ahhoz, hogy teljesen kiforrottá váljon a sorozat.

- Mennyire könnyű feladat hozni az előírt poénokat?

- Ha úgy tekintünk a szövegkönyvre, mint mondjuk egy műszaki rajzra, ahol pontosan érezhető, hol vannak a poénok, akkor azt mondhatom, viszonylag könnyű. De miután még ismerkedünk egymással – a szerep velem, én a szereppel –, ezért kicsit olyan az egész, mintha az ismeretlenben lavíroznánk. Az azért megnyugtató, hogy visszanézve nagyon szórakoztatónak, viccesnek találtuk az elkészült epizódokat.

- A Valami Amerika után sokan sikert és töretlen népszerűséget jósoltak önnek. Ehhez képest nem árasztották el forgatókönyvekkel, különleges filmajánlatokkal. Mit hozhat ez a sikergyanús televíziós komédia?


- Nem tudom, szakmailag milyen visszhangja vagy milyen következménye lesz. De nem is ez a lényeg. Rengeteg jó epizód van benne, és ha sikerül az ízlésesség határain belül megvalósítani az egész sorozatot, akkor sokaknak fog tetszeni. És ez számít.

- Korábbi szerepei előtt környezettanulmányt végzett, utánament egy-egy karakternek. Így például, hogy hitelesen formálhassa meg IV. Henrikben a bolondot, ellátogatott a pszichiátriai intézetbe. Vagy a Szilvia, a K című darabban, ahol egy kecskébe lesz halálosan szerelmes, Woody Allen egyik filmjéből töltekezett. Most milyen segítséghez nyúlt?


- Bándi Sanyit nehéz megtalálni egy bizonyos emberben. De sok kis mozaikból össze lehet rakni az ő alakját is. Ilyenkor „gereblyézek” egy kicsit, vagyis mindent összegyűjtök, amiről úgy gondolom, egyszer még a szerep tudja használni. Például az utcán meglátok egy mozdulatot, egy fejtartást, egy hanghordozást, úgy érzem, talán ilyen lehet... Aztán majd a szerep úgyis „kidobja” azokat az élményeket, amik fölöslegesek.

- A Radnóti Színház vezető művészének, aki estéről estére komoly darabokban bizonyítja színészi tehetségét, mit adhat egy ilyen laza szerep?


- Nagyon szeretem ezeket a mulatságos sorozatokat. A sitcom, a helyzetkomikum, nehéz műfaj. Egy-egy történetben számtalan pici fordulat van: Sanyink örül, kétségbeesik, vágyakozik, vagyis nagyon rövid idő alatt kell rengeteg színt bemutatni, felszínre hozni. Nem lehet kategorikusan azt mondani, hogy csak a drámai vagy csak a vígjátéki szerepek a jók. Játszottam már nagyon testes, drámai szerepet úgy, hogy a leghalványabb fogalmam sem volt róla, miért megyek be a színpadra. És minden este, ahányszor csak játszanom kellett, görcsbe rándult a gyomrom, mert éreztem, hogy rettenetesen béna vagyok benne. De játszottam nagyon hígnak, könnyűnek mondott darabokat is, amelyek fantasztikus hatással voltak a nézőkre. Nincs olyan, hogy egyik vagy másik műfajban lenne jó játszani. A darabnak kell jónak lennie, és akkor a színész is jót játszik majd.

- Néhány éve rendezőként is bemutatkozott. Ebben az évadban a televíziós sorozat mellett lesz ideje rendezni?

- Nem, most nem fogok rendezni. De visszatérve a vígjáték-dráma kapcsolatára, érdekes, hogy rendezőként csak vígjátékok találtak meg. Ezekre hívtak, én pedig örömmel mentem.

- Mikor érezte úgy, hogy megérett a rendezésre?


- Miskolcon játszottam, amikor kiderült, hogy egy bérletes darabunkat nem tudjuk színpadra vinni, de mivel meghirdettük az előadást, valamit nyújtanunk kellett. Akkor találtak rám és kérdezték meg, hogy lenne-e kedvem a rendezéshez. Később megrendeztem a Mezítláb a parkban című darabot, majd következett a Furcsa pár, a Colombe és a Vidám kísértet.

- Miért jó rendezni?

- Mert másfajta agyműködést igényel. A rendezés maszkulin, míg a színészet feminin foglalkozás. A rendező – jó esetben – alakítja az egészet, a színész pedig, amikor próbál, alapvetően befogadó. Persze minden próbaidőszakban eljön az a pillanat, amikor minden összedől, és bennem felmerül a kérdés, hogy miért kellett ez nekem, de aztán újra megszeretem a közös munkát. És miután bennem is van egy jó adag félelem az ismeretlentől, amennyire lehet, felkészülök a színdarabból. Nekem csak akkor van hitelem a kollégáim előtt, ha bármelyik mondatot meg tudom indokolni. Ezért, amennyire csak tudom, ízekre szedem a színdarabot, és aprólékosan kielemezem, hogy ne nagyon maradjon nyitott kérdés.

- De mi történik akkor, ha a rendező, akinek a színészek lesik minden szavát, nem tudja a választ?

- Szabad nem tudni a választ. Néha. Természetesen az előbb említett felkészültség mellett . Nem is állna jól nekem, ha ilyen „én-mindenhez-értek-mert-én-rendezek” alapon dolgoznék.

- Miután eredetileg ügyvédnek tanult, csak 26 esztendősen, szinte „öregedő fiatalként” került a Színművészeti Egyetemre. Ma már kedvelt, elismert színész, akinek a rendezés öröme is megadatott. Hitte volna, hogy ennyire szerencsésen alakul az élete?

- Igen, ez jól alakult, bár továbbra is úgy gondolom, hogy a Valami Amerika nélkül sosem lettem volna ismert színész. A színházi munkáim nagyon sok örömet adnak, de ilyen ismertséget nem hoztak volna. Ez most így tényleg nagyon jó. Érdekes érzés ez, annak örülni, hogy színész lehetek. Bár néha felmerül bennem, mennyi minden lennék még szívesen; például orvos vagy Afrika-vadász. De azt hiszem, ahhoz kalandornak vagy univerzális tehetségnek kell születni, hogy valaki kedvére cserélgethesse a munkáit: egyszer ápoló legyen, majd televíziós szerkesztő. És miután belátja az ember, hogy a külső tényezők, az idő béklyóban tartják, arra a következtetésre jut, hogy legalább abban az egyben nagyon jó legyen.

- Korábban, mint mesélte, még asztrológusnál is járt, aki megmondta önnek, hogy sosem lesz élvonalbeli színész.


- Igen. Azzal indokolta, hogy nem vagyok eléggé exhibicionista, és ebben igaza is van. Engem a színészetben az utazás érdekel. Úgy értem, utazás különböző lelkek és életek között. Bizonyos kérdésekre keresem a választ, amelyekre megoldási javaslatot a szerepeken, a karaktereken keresztül is kapok. Tudom, az is furcsán hathat, hogy asztrológushoz mentem, de az ember egy idő után a valóságos világot kevésnek találja. Egyre inkább úgy érzem, hogy a fizikai valóságon kívüli erők és hatások is működtetik a mi életünket, és én megpróbálom egyre nagyobb mértékben rábízni magamat ezekre az általam nem koordinálható, mégis nagyon szeretett erőkre. Mert az az érzésem, hogy jobban járok, mintha a magam feje után megyek. Korábban, amikor a saját eszemre hagyatkoztam, egy kibírhatatlan, önző, számtalan rossz tulajdonsággal bíró ember voltam. Hosszú ideje próbálom lehántani magamról ezeket a nyomasztó tulajdonságokat, de még mindig nem tartok sehol.

- Mégis mi változott meg?

- Én magam. Minden. Elég erősen elkezdtem látni a saját gyarlóságaimat. Mint az önzés, a gyávaság, a hiúság, a félelem. Hamvas Béla mondta: Nem én félek, hanem a félelem fél bennem. Akkor viszont ez ellen lehet küzdeni! De meg kellett tapasztalnom azt is, hogy – ahogyan az asztrológia is mondja – negyvenéves kor után az ember életének irányítását átveszi az aszcendense. Nekem ez eléggé bejött, mert addig, mint a Halak-jegy szülötte, halálra kínlódtam magam. A Halak minden egyes nehézségével, mint a döntésképtelenség, a határozatlanság, a megfelelni akarás, küzdöttem. Aztán egyszer csak – bár ez hosszú idő alatt történt – a Halak gyávaságait és félelmeit az Oroszlán átsegítette egy biztosabb területre. És a feladataim is hatványozottan megnőttek. Egymásból továbbfejlődő kérdések gyűlnek egyre bennem, amelyekre folyamatosan kell keresnem a választ. Hogyan lehet ebben a gyönyörű de mégis sokszor annyira nehezen élhető világban egészségesen élni, mind testileg, mind szellemileg? Hogy lehet boldognak lenni?

- Jó ideje, talán éppen negyvenéves kora óta űzi az aikido harcművészetét, és teljesedik ki a tai-chi harmonikus mozgásában. Miben segítnek ezek?

- Egy másfajta időkezelést adnak. Abban közegben, a tatamin vagy a tai-chi lassú mozdulatsoraiban nincs sietség. Ott az Idő a barátoddá válik.

- Nem vágyik arra, hogy ezt a megtapasztalt tudást, bölcsességet tovább adhassa?

- Ó, ez nem bölcsesség, egyáltalán nem. Ez annak az átélése, hogy a sorsom döntéseit nem mindig – sőt általában nem – nekem kell erőszakolni. Ez csak a tanítványi állapot felismerése. És ezzel egyidejűleg annak felismerése is, hogy milyen nagyon nehéz mester nélkül tanítványnak lenni.

http://www.kiskegyed.hu/sztarok/portrek/egy-rem-rendes-szinesz-interju-szervet-tiborral -30075.html