Majoros Márta: Csönd és böjt
Színes RTV, 2006.05.29 – 06.4. p.3.

A Magyar vándor ősmagyar vezérét, a raccsoló Hubát megformáló Szervét Tibor jöhetne lóháton is a beszélgetésre. Ám gyakorlott lovasként tisztában van vele, hogy a városi forgalomban érdemes átnyergelni a több lóerőre. Télen autózik, de ha itt a szezonja, motorral jár...
- Kedvtelésből, a motorozásért motorozik, vagy azért, hogy eljusson a város egyik pontjáról a másikra?


- Számomra a motor közlekedési eszköz. Sokkal gyorsabban célba érek vele. De ez nem jelenti azt, hogy nem élvezem a motorozást.

- Van hasonlóság a motor és a ló között?

- Hogyne. De szerencsére a motornak nincs
önálló akarata. Ez a városi forgalomban nem lenne nyerő.

- Gondolt rá, hogy a Magyar vándorban azt a bizonyos magyar vándor figurát ön is csinálhatta volna?

- Gondolni gondoltam, de esélyem se volt a végrehajtásra. Ahogy Győzőnek (a Tas vezért alakító Szabó Győzőnek - A szerk.) sem. A magyar vándor nagyon nehéz figura még a tornászok lován is, nemhogy egy élő, mozgó állaton! Szóval kaszkadőrök csinálták, de nekik is nagyon komolyan kellett gyakorolni.

- Ön mit szeret a lovaglásban?

- Az esést kivéve - bár erre ritkán van példa - mindent. Ember és állat közösségét. Azt, hogy végre nem városi környezetben vagyok. Gyönyörködöm a tájban, élvezem, ahogy fúj a szél; hogy teli van illatokkal a levegő; hogy hallani a fák leveleinek susogását. Számomra ez igazi örömforrás, ilyenkor tudok igazán kikapcsolódni. Ahhoz, hogy pihenni tudjak, muszáj elmennem otthonról, mert különben nem tudok elszakadni attól a millió dologtól, amivel foglalkoznom kell. Többször eszembe jutott már, hogy jó lenne valahol vidéken egy kis ház nagy kerttel, kutyával, de a színészet mellett ez megvalósíthatatlan. Nem bírnék bejárni.

- Tehát mégiscsak színészként tekint magára. És a rendezői lénye? Hiszen rendezett már Miskolcon és Budapesten is.

- Én akkor is színész vagyok, ha rendezek, csak olyankor arra törekszem, hogy kompletten szemléljem a darabot. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden figurában azt akarom látni, ahogy én játszanám. Rendezőként is mindig nagyon figyelek a színészkollégákra.

- Próbál valamilyen arányt kialakítani színészet és rendezés között?


- Nem. Ott rendezek, ahová hívnak. Miskolcra megint hívtak, de az idén nagyon fontolóra kell vennem minden ajánlatot, mert a fiam tizenhárom éves. Ebben a korban pedig rendkívül fontos, hogy a szülő a gyereke mellett legyen - méghozzá elérhető közelségben.

- Színpadi színészként számos közönségdíjat mondhat a magáénak. Mit gondol, a két sikerfilm (Valami Amerika, Magyar vándor) is közrejátszott ebben?

- Vitán felül, hiszen moziba arányaiban több ember jut el, mint színházba. Épp ezért vagyok nagyon hálás a legutóbbi Súgócsiga-díjért. Amikor megkaptam, azt semmilyen mozifilm nem támogatta. A színházba járó közönség kizárólag a színpadi teljesítmény alapján ítélhetett. Óriási öröm számomra, hogy ennyien figyelték és értékelték, amit csinálok.

- Azt hiszem, ebben a díjban mindenképp benne volt Pirandello IV. Henrikjének főszerepe. Még mindig izgul, ha ezt játssza?

- Most már talán egy kicsit megnyugodtam, de azért még mindig gyúrom a figurát. Miután a POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó) díjat kaptunk érte, újra nagy munka alá vettem. Alapállásból majdnem minden szerepemen folyamatosan dolgozom, de ezen életem végéig tudnék csiszolni, alakítani.

- A darab olasz rendezőjével angolul kommunikáltak. Miért nem olaszul? Úgy tudom, már rég tervbe vette az olasz nyelvleckéket...

- A terv csakugyan megvan, de a tanulással még adós vagyok. Na jó, pár dolgot képes vagyok azért elmondani. És a gesztikuláció is megy! Előző életemben mediterrán ember lehettem. Szerintem valójában tudok olaszul, csak még nem tudom hozzá a szavakat. Azt gondolom, ha az ember idegen nyelvet beszél, másik lénnyé válik. Persze ehhez azért idő kell.

- Akkor az angolhoz elég ideje lehetett. A Valami Amerika amerikai producerének szerepében szinte végig angolul kell beszélnie. Nagyon meggyőző a nyelvtudása...

- Mondjuk, hogy viszonylag jól sikerült. Alexként amerikaivá kellett válnom. Tudok angolul, de jó lett volna, ha egy anyanyelvi szakemberrel hitelesen meg tudom tanulni az amerikai kiejtést. Akkor lett volna igazán jó!

- Úgy látom, a maximalizmus épp annyira önhöz tartozik, mint az aikido. Mikor lett ebből a sportból elkötelezettség?

- Bár a munkám miatt időnként ki kell hagynom az edzéseket, az aikido az életem, a lényem része lett. Én, aki a beszédből élek, általa ismertem meg, mennyire fontos csöndben lenni. Mint ahogy időnként például fontos nem enni. Egy olyan felturbózott társadalomban, ahol minden arról szól, hogy fogyassz és kommunikálj, nagy jelentőséggel bír mindkettő. Mert a csönd és a böjt teremti meg a lehetőséget az elmélyedésre, a gondolkodásra.