NévShowr - Tibor nap
RTL Klub, 2003.04.06.

Műsorvezető:- Dr. Szervét Tibort köszöntjük sok szeretettel. Ezt nem lehetett kihagyni, mert az érdekes dolog egy színésznél, hogy jogász diplomája van. Majdnem színész lettél egyből, csak nem mentél el a felvételire?

Szervét Tibor: - Ha elmentem volna, akkor is biztos, hogy kirúgtak volna, mert annyira önbizalom-hiányos és riadt ember voltam. Úgy gondoltam, hogy a főiskolára csak nagyon nagy hittel, nagy vágyakkal, meg nagyon nagy tehetséggel lehet felvételizni, és egyáltalán nem gondoltam, hogy bennem ez meg van.

Mv.:- Elvégezted a jogi egyetemet, és aztán jött a nagyon nagy vágy, egy színésznő.

Sz.T.: - Szó se róla, ő nagyon nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy elkezdtem felvételizgetni a főiskolára, mert annyira édes, szabad és normális életet élt, hogy az hallatlanul vonzó volt. Úgy gondoltam, hogy ahol ilyen emberek teremnek, oda szívesen tartoznék. Igen, ő egy indukciós személyiség volt. El is mentem a főiskolára felvételizni, de kirúgtak.
Aztán mint jogász, saját magam előtt ellehetetlenültem. Az volt az érzésem, hogy így nem leszek boldog. Addig-addig ültem egy IKV-nál mint bérleményhasznosítási csoportvezető, míg… lelőttem a kérdést?

Mv.:- Hát ilyet… bérleményhasznosítási csoportvezető volt az IKV-nál…

Sz.T.:- Ezt a karriert törtem félbe, most ezt akarod mondani? Onnan elmentem Veszprémbe statisztálni.

Mv.:- Mi hozta meg az önbizalmat?

Sz.T.:- Nagyon-nagyon lassan jött. A főiskola első évei is pokoli megpróbáltatások voltak, mert mindenkinek mondott az valamit, hogy „most akkor egy váltást”, vagy mindenkinek volt valami ötlete a helyzetgyakorlatokkal kapcsolatban, de én azt sem tudtam, hogy mi fán terem. Olyan végzetesen civil voltam ott hosszú-hosszú ideig, hogyha nekem föl kellett menni a színpadra, már összeszorult a gyomrom, a torkom, a lábam, a szemem, a fülem, tehát egy egészen -picike kis görcs állt ott. Megpróbáltam kihúzni magamat - nem ment, megpróbáltam megérteni a kérdéseket és feladatokat – nem ment. Aztán az egyik osztálytársnőm azt mondta, hogy figyelj Tibor, ez azért van, mert téged úgyis ki akar rúgni a Kerényi, csak be akarja bizonyítani, hogy instruálhatatlan vagy, mert te már ide öreg vagy. Ó, mondom, de kösz. Utána felszabadultam attól a Damoklesz-kard alól, hogy engem perceken belül megsemmisítenek. A harmadik- negyedik évben már jókedvűbben próbáltam tenni a dolgomat.

Mv.:- Mi indított el ezen a pályán?

Sz.T.:- Engem alapvetően a romantikus gyerekkori olvasmányélmények határoztak meg, Rejtő Jenő, Alexandre Dumas, Jókai Mór, mindenki. Volt bennem egy hős-képzet, hogy az életet hősként érdemes élni. Amikor ablaktisztító, meg bérleményhasznosítási csoportvezető voltam úgy gondoltam, hogy Jack London is volt prémvadász meg mindenféle, mi ketten Jack London meg én, egyfajta élettér.

Mv.:- Valahol azt mondtad egyszer, hogy az ember negyvenéves kora után kezdi élni az aszcendensét. Ez nálad nagyon bejött, merthogy negyven éves korod után hozta a Valami Amerika tulajdonképpen a legnagyobb közönségsikert az életedben. Negyven éves korod után kezdtél el különböző sportokat űzni.

Sz.T.:- Valóban mondtam, hogy a negyven éves kor az egy fordulópont, nekem az volt.

Mv.:- Miskolcon nagyon nagy sztár voltál.

Sz.T.:- Szerencsés konstelláció volt, hogy olyan szerepeket játszottam, amire az emberek, a színészek és a színpadon mindannyian vágyunk. Nagyon nagy élmény volt számomra az is, hogy a virágos nénitől a polgármesterig mindenki azt gondolta, hogy milyen jó, hogy ott vagyok Miskolcon.

Mv.:- Mi az a kínai vagy görög étel, amit az emberek a szájukba dobálnak, knocsi? Ti banánnal próbáltátok el abban a darabban, amit te rendeztél Miskolcon.

Sz.T.:- A knicsi ősi kínai előétel - mondta Safranek Karcsi a Mezítláb a parkban című színdarabban.

Mv.:- Tudod, hogy ki mesélte el nekünk ezt a sztorit?

Sz.T.:- Ó, ha tudnám.

Mv.:- Úgy hívják őt, hogy Máhr Ági. El fogja mesélni, hogy milyenek voltak ezek a miskolci évek.

M.Á.: - Ez még most is így van, mást mutat Tibor szerintem külsőre, mint amilyen belülről.

Mv.:- Kívülről azt mutatja, hogy nagyon szimpatikus, kedves fiatalember. Belülről milyen lehet?

M.Á.:- Zárkózott, érzékeny és kívülről nem ez látszik. Igaziból az a legjobb, ha az ember játszik, dolgozik vele.

Sz.T.:- Ezt úgy mondod, mintha laktunk volna együtt, és az nem lett volna jó.

M.Á.:- Munkatársi kapcsolatról beszélek. Hoztam neked valamit. Hogy van a knicsi? Tessék, gyorsan. Tudod, egyik kéz, másik kéz, pont a nyelv közepére kell, hogy érjen.

Sz.T.:- Ugyanígy, köszönöm szépen.

Mv.:- A knicsi valóságban micsoda?

Sz.T.: - A szerző találta ki.

M.Á.:- Kínai előétel, hámozott hínár… Még hoztam neked valamit…

Sz.T.:- Tudom mi ez, nagyon szép golyók, megmutatom. Ezzel nagyon nehéz bánni, nem szabad összeérinteni.

Mv.:- Természetesen nekünk is van ajándékunk, de mielőtt átadnám, kíváncsi lennék arra konkrétan, hogy negyvenéves korod után melyek azok a sportágak, amelyeket elkezdtél űzni.

Sz.T.:- A lovaglás, az aikidó és a taichi.

Mv.:- A síelés hogy ment?


Sz.T.:- A síelés is, így van. Az is jól ment. Egy álló napig ilyen remegő lábakkal a gyerekpályán, házikó, házikó, hóeke, hóeke. Majd azt mondta a kedvesem, hogy most már menni fog ez, menjünk át a nagy pályára. Ott elindultam és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már tizenötödik méteren fejjel lefelé csúszom a lejtőn, a lécek az egyik el, a másik beakad, szóval nagyon jó volt.

Mv.:- Negyvenéves korban mindez.


M.Á.:- Sportolt ő előtte is, spárgázni tud.

Mv.:- Síelésnél spárgázásra nincs szüksége.

Sz.T.: - De nem árt, amikor az ember így fejjel lefelé csúszik és a lábai szanaszét, nem esik rá a léc.

Mv.:- Előfordulhat, hogy meghúzódhat egy-egy izület, vagy bármi?

Sz.T.:- Hogyne, lehet. Meg is húzódott.

Mv.:- Tudod, mi a legjobb utána? Egy jó kiadós úszás.


Sz.T.:- Ha most azt mondod, hogy itt úszni fogok egyet…

Mv.:- Azért mondom, mert az ajándékunk egy éves uszodabérlet a Lukácsba. Milyen történet jut arról eszedbe, hogy pogácsa és bor?

Sz.T.:- Amennyi alkalommal pogácsát és bort már fogyasztott az ember ez alatt a sok év alatt…

Mv.:- Pogácsa, bor, kritika és Ember tragédiája.


M.A.: - … és Miskolc. A nagyságos úr már a földszinten… kapitány úr… osztálytárs…

Sz.T.:- Drágáim, halvány fogalmam sincs, hogy miről lehet szó.

Mv.:- Ezt a történetet magától Quintus Konrádtól hallgassuk meg!

Q.K.: - Tizenkét évvel ezelőtt Az ember tragédiájában megnéztelek egy előadásban és utána mondtad, hogy menjünk fel hozzád, mert van egy kis borod meg pogácsád, dumáljunk. Fölmentünk, dumáltunk, azaz csak én beszéltem. Hosszan, részletesen mondtam, hogy nem tetszett az előadás. Ezt hallgattad hosszan, részletesen. Egyszer csak megszólaltál, és azt mondtad: ide figyelj Konrád, éjjel egy óra van, megittad a boromat, megetted a pogácsámat, jól lecsesztél amiatt amit a színpadon csináltam, biztos, hogy a barátom vagy?

Sz.T.:- Nem emlékeztem rá.

Q.K.: - Azt gondolom, hogy a barátod vagyok, nagyon sokszor megnéztelek…

Sz.T.:- … és lecsesztél megint?

Q.K.: - Nem, nem, csak dicsértelek és ennek örülök. Viszont azóta is tartozom neked egy üveg borral, meg pogácsával. Boldog névnapot kívánok és a baráti jobb kezem. Szevasz.

Sz.T.:- Szevasz. Köszönöm, hogy eljöttél.

Mv.:- Volt már olyan, hogy te olasz slágereket énekeltél magyarul. A következő előadónk arról vált ismertté, hogy magyar slágereket énekel olaszul.


A beszélgetést a tv-adás alapján lejegyezte: Baráth Mari