Csáki Judit: Új színház, új lendület
Beszélgetés a Thália Színház 2009/2010-es évadjáról.
[Részletek]
Alexandra Irodalmi Kávéház, 2009.11.16.

A beszélgetők: Zimányi Zsófia, a Thália Színház igazgatója és vendégei:  Létay Dóra színművész a Szmájli, Póka Angéla színművész a Tiszta kosz, valamint Szervét Tibor színművész a Beszélő fejek II. című előadások kapcsán. A beszélgetést Csáki Judit szinikritikus vezeti.

"Zimányi Zsófia: - Azok az előadások, amelyek nem bérleti díjasok, hanem amelyek a saját produkcióink, nem engedhetik meg maguknak az anyagi bukást. Ez maga után von egy bizonyos stílust, amilyenben játszódnak a darabok.

Csáki Judit: - Hol tartunk ebben? Tehát már voltak bemutatók, méghozzá nyáron - elég rizikós nyáron bemutatót tartani -, ennek ellenére ezek a darabok nagyjából sikeresek. Ha nem lesz sikeres, azonnal leveszed, mint egy marcona igazi színházigazgató?

Zimányi Zsófia: - Itt nagyon fiatalok ülnek és nem emlékezhetnek rá - hál'istennek én sem éltem még akkor -, de a két világháború között rendszeres volt, hogy nyáron bemutatók voltak színházakban. Ez elfelejtődött a második világháború után. Tulajdonképpen azt, hogy nyári szezont csinálni zárt színházban, nem azt mondom hogy mi vezettük be, hiszen éppen a Madách Színházban van egy nyári szezon, az Operett Színháznak van valami nyári szezonja. Prózai színházban nem nagyon volt eddig.
Azt szerettük volna kipróbálni, hogy egy olyan színházban, ahol van légkondicionálás, tehát a meleg nem akadálya az előadásnak, ott lehet-e olyan előadásokat csinálni, amire nyáron is bejön a közönség. Azt kell, hogy mondjam, hogy jól sikerült az első. Igyekszem mindig magamnál okosabb embereket keresni, akik tanácsot tudnak adni, és azok azt mondták, hogy ha nyári bemutató van, akkor mindenképpen csak hétfő-kedd-szerda-csütörtökön lehet előadás, mert péntek-szombat-vasárnap mindenki elmegy vidékre, és senki sincs Budapesten. Ehhez képest péntek-szombatra kellett két héten keresztül tennünk további előadásokat ebből a bizonyos Sírpiknikből és a Csókol Anyád!-ból, és csak azért nem tudtunk többet, mert a művészek, akik ezekben a darabokban benne voltak, elfoglaltságuk miatt nem tudtak több előadást adni. Tehát ilyen szempontból ez minden várakozásunkat felülmúlta.

Csáki Judit: - Tehát egyelőre ez a repertoár, ezek a Thália saját darabjai. Akkor elérkeztünk most a novemberi bemutatókhoz, amelyek közül egy már meg volt - ezért aztán most bocsánatot kérek a hölgyektől. Tibor, Szervét Tibor! Hogy sikerült a bemutató, a Beszélő fejek II.?

Szervét Tibor: - Nehéz egy színésznek arról beszélni, hogy az ő saját bemutatója hogy sikerült, mert ha azt mondja, hogy jól, akkor ő elfogult, ha azt mondja: rosszul, akkor nem normális, ha a saját... Azt gondolom, hogy nagyon jól sikerült. Ez egy roppant különleges fajtája a színháznak, de nagyon izgalmasnak tartom belülről is mint résztvevő, és kívülről is. Bálint András már rendezett ilyent, szintén a Thália Stúdióban. Ez volt a Beszélő fejek I. Négy színész mondott négy monológot, és tényleg tátott szájjal nézte az ember.

Pedig a színház fogalma alatt általában nem ezt értjük. Általában azt értjük, hogy díszletek közepette jövő-menő akciók, interakciók, kapcsolatok, szomorúság, vidámság, minden szösz. De itt ez belül zajlik, abban a huszonöt perc - félórányi monológban zajlik, és az az érzésem, hogy ugyanúgy viszi a nézőket, ugyanazt az érzelmi húzóerőt gyakorolja, mint a hagyományos értelemben vett színház. Szóval, válaszolva a nyitókérdésedre, jól.

Csáki Judit: - Az előző Beszélő fejek I.-ben négy nő mondott el egy monológot, itt rajtad kívül Moór Marianna és Kováts Adél mond még el egy monológot. Egyetlen pasiként hogy érzed magad köztük? Remekül. Ez női műfaj. A drámákban férfiak játszanak, de a monodráma-monológ, mint majd mindjárt fogjuk látni egy másik bemutató kapcsán...

Szervét Tibor: - Mért lenne női műfaj? Férfi műfaj. Az első monológot, amit láttam azt Darvas Iván mondta, Gogol Egy őrült naplója volt, de egyáltalán nem volt...

Csáki Judit: - Alan Bennett, aki ezeket a monológokat írta, írt negyvenet vagy ötvenet, még van sok. Ennek a túlnyomó része női monológ, viszonylag kevés férfi-monológ van közte. Ő maga férfi, tehát nyilván szívesebben írt női monológokat. Ezek a monológok többnyire mind egy-egy drámai helyzetnek az elmesélése, tehát ennyiben egy komplett dráma van benne. Nem láttam ezt még, most volt a bemutatója. Te például anyuka szeretett kicsi fia vagy? Vagy ne mondjuk erről többet?

Szervét Tibor: - De, mondjunk. Nagyon különös helyzet. Színészileg is roppant érdekes volt. Én annyira hálás vagyok ezért az egészét Zsófiának és Bálint Andrisnak is, mert ilyen tüneményes írást... Ez egy ilyen harmincöt perces, tíz sűrűn írt oldal, tehát nem a drámai szövegkönyek ritkás dialógformája, hanem egyfolytában beszéltet. Egy olyan középkorú férfi, aki a 72 éves mamájával él. Tudjuk róla, hogy bizonyos elmebeli instabilitása van neki. Azért próbálom megkerülni a bolond szót, mert nem nevezném őt bolondnak, de tudjuk róla, az írott szövegből kiderül, hogy ő gyógyszert szed, hogy ő terápiára jár, már ugye az se egészen normális, hogy ötven valahány éves korára a mamájával marad kettecskén. Viszont ez egy nagyon harmonikus együttélés egészen az első oldal harmadik vagy nyolcadik soráig, ahol egyszercsak a mamának valami fiatalkori szerelme lép be a képbe.

Csáki Judit: - De nem is lép be igazán?

Szervét Tibor: - Dehogynem, de a többit nem mondjuk el, titkos... De belép a képbe, és ettől valami olyan különleges drámai helyzetbe keveredik hősünk Graham Whittaker, hogy döbbenetes. El akarják vinni a mamát! Jön a fiatalkor barát, Mr. Turnbull, és el akarja vinni a mamáját, akivel harmonikusan él ötven valahány éve. Ez nagyon sok szempontból, a szülő-gyerek viszony, a felnőtt-gyerek viszony...

Csáki Judit: - Mindannyian ismerünk ilyent.

Szervét Tibor: - Igen. Én komolyan ilyent nem ismerek, de most megismertem. Akkor ugye a szerelmi viszony. Hiszen ez mégis csak egy szerelmi együttélés,

amikor már ötvenkét éve él együtt két ember. Ez nagyon-nagyon megható. És legnagyobb megdöbbenésemre szanaszét nevetik magukat a nézők, erre egyáltalán nem számítottam. Merthogy valamennyire ez vicces és remekül van megírva.

Csáki Judit: - A monológnál, monodrámánál egyedül van a színész. Ez könnyebbség azért, mert a partner nem tudja elszúrni a jelenetet. De úgy vélem, hogy ugyanakkor nehezebb is, mert segíteni sem tud.

Szervét Tibor: - Senki se tud segíteni, az a legnagyobb baj benne. A színházban az ember nagyon természetesnek veszi, hogy ha nagyon elfelejt valamit, ott ül a takarásban egy súgó. Itt is ül egy súgó, de azt a szégyent már mégse lehet, hogy az ember belesül. Aztán velem megtörtént az előtte való nyilvános főpróbán, hogy bizony teljesen elfelejtettem, hogy mi jön. Akkor egy nagyon gyors fogyókúra jön létre hírtelen, és akkor teljes kapacitása az embernek azzal foglalkozik, hogy ezt elmondtam, azt kihagytam, most körülbelül mi jöhet. És akkor egy nagyon izzadt hátú ember elkezd utána beszélni.

Csáki Judit: - Fogadjunk, hogy a közönség nem vette észre.

Szervét Tibor: - Fogadjatok, de maga Bálint Andris sem vette észre, pedig ő rendezte. Mondom: "nem vetted észre, hogy kihagytam? Azt hittem, hogy elsüllyedek szégyenemben." Nem.

Csáki Judit: - Létay Dóra mondd! Ha a saját szövegét mondja az ember, ahogy ezt te fogod mondani, akkor ez még csak nem is merényleg az író ellen, de senki ellen se, és valószínűleg kevésbé fenyeget, hogy elfelejted?

Létay Dóra: - Szoktam szidni az írót. Ezek valóban saját szövegek, sőt, sok közülük egészen régi.

Csáki Judit: - Gyerekkori? Te titkos író vagy?

Létay Dóra: - Most már nem titkos, fölvállalom mostantól. Egyébként nem volt tudatos ez a "titkos" írás, hanem egész egyszerűen nem volt még olyan helyzet, meg azt hiszem, hogy nem volt még igazán ambícióm se, hogy előjöjjek az írásaimmal. Ez most megváltozott ezzel a esettel.  A Szmájlit eljátszom, ezzel tulajdonképpen publikálom.

Hogy mi lesz a továbbiakban az írással kapcsolatban, arról még nem tudok beszámolni. De nagyon érdekel, élvezem.

Csáki Judit: - Mi a szmájli, azon kívül, hogy egy kettőspont és egy jobb zárójel?

Létay Dóra: - Utána néztem, ha már ezt a címet kapta az előadás. 25 éves a szmájli, ez a jel, és egy Scott Fahlman nevű amerikai tudós, egy informatikus, találta ki. Ő egyébként a mesterséges intelligenciát kutatja, és nagyon szomorú attól, hogy erről híresült el a neve. Azért is dühös, hogy ezek már nagyon túl nőttek magukon. Tulajdonképpen teljesen véletlenül lett Szmájli a darab címe, és nem is fogom elmondani, hogy miért, mert ez nagyon belső történet a próbán. Eredetileg Zimányi Zsófiához vittem egy irodalmi anyagot, amit ő nagy örömmel elfogadott. Azt mondta, hogy úgyis lesz Az írás tisztelete című sorozat a Tháliában, abba beférek ezzel az anyaggal, és lépjek fel. Ez az anyag kortárs írói szövevényből, illetve egy picikét a sajátjaimból - úgy elrejtve - állt.

Csáki Judit: - Becsempészted az Eszterházy-ba...

Létay Dóra: - Körülbelül így történt, azzal a céllal, hogy legyen az egészből egy egység, legyen egy íve, aminek közepe, vége van. De hát ez nem nagyon sikerült. Arra kellett rájönnöm, hogy az Oravecz Imre, meg a Parti Nagy Lajos sehogyan sem tud egységessé válni.

Csáki Judit: - Most ha azzal folytatod, hogy az összes írót kidobtad, és meghagytad a sajátodat, mert az sikerült... igen?

Létay Dóra: - És akkor az történt, hogy az összes írót kidobtam, és meghagytam a sajátomat. Mert tetszett, az volt jó, és nekem valónak tűnt. Ez egyébként nem az én ötletem. Két barátom egymástól függetlenül azt mondta, hogy ide figyelj, te magadról akarsz beszélni, ez akkor érdekes, hogyha a saját szövegeidet mondod, tessék fölvállalni. Mondd a saját szövegeidet. Sokkoló volt ez először, de csak azért, mert valószínűleg ez volt a szívem vágya, csak nem mertem magamtól meglépni. Viszont, amikor ezt kimondták, olyan volt, mintha magától előjöttek volna a szövegek, és egy hét alatt összeállt a Szmájli.

Csáki Judit: - Te írtál egy monodrámát, aminek a főhőse Létay Dóra, vagy írtál egy belső monológot, aminek az előadója Létay Dóra?

Létay Dóra: - Kicsit skizofrén a helyzet. Úgy tudnám összefoglalni, hogy Létay Dóra élete alapján írtam egy - monodrámának nem nevezném - szövegfolyamot, ami egy nőről szól, aki bárki lehetne. Aki látja vagy olvassa, nem fog ráismerni az én életemre, nem színésznőről van szó. Nem tudtam volna elképzelni rendező nélkül és a rendező betoppant az életembe, Szanitter Dávidról van szó. Olvasta az irodalmi anyagot is, és neki nagyon tetszett. Azt mondta, hogy dolgozzunk, én segítek neked, és ezt úgy mondta, ahogy előtte egyik rendező sem. Ő teljesen másképp nézi, és ettől már nekem is sikerült eltávolodnom a szövegeimtől, nevük van a jeleneteknek, és színészi feladat van.

Csáki Judit: - Zsófi, te mikor nézel meg egy előadást, csak a bemutatón?

Zimányi Zsófia: - Nem. Én szeretném mindig az első perctől, de megvárom azt, amikor a rendező beenged. Bálint András azt mondta ezelőtt két héttel, hogy a jövő héten most már jöhetek megnézni, és attól kezdve ott voltam. Természetesen, amikor már olyan állapotban van, hogy nem zavarom a művészeket, nem zavarom a rendezőt, végülis ez egy intim műfaj, tehát amig nem jut el egy bizonyos stádiumba, addig nem kell, hogy a kívülállók benne legyenek.

Csáki Judit: - Olyankor mondasz valamit? Az igazgató mint egy terapeuta  biztatja: nagyon jó, már jó?

Zimányi Zsófia: - Én szörnyeteg vagyok minden szempontból. Hogyha valami nem tetszik, azt  

megmondom.  Természetesen, ha már az ember elfogadott egy koncepciót vagy egy elképzelést, hogy mi lesz, abba ne szóljon bele, mert abban ő is benne van, hogy ezek a darabok lettek, és így lettek. Még annyit mondanék a Beszélő fejekhez, hogy én láttam az elsőt is, ami nem akkor készült, amikor már én itt dolgoztam. Nagyon tetszett, de sokkal izgalmasabbnak tartom ezt a jelenlegi három darabot együtt. Nagyon nagyon jó az, hogy férfi is van benne, ettől sokkal izgalmasabb az egész este. Tudniillik ez igazából a szeretetről szól. Hogy lehet-e szeretet nélkül élni, vagy hogyan érdemes élni. Ilyen szempontból nagyon fontos, hogy férfi van a középpontjában, mert attól, hogy középen van, ez a darab van a középpontjában van az egésznek, és ez az, ami a legtöbb oldalról megfogalmazza ezt a kérdést. A másik kettő is szerelemről szól, de itt azért szeretetről is szó van.

Csáki Judit: - Igen, szerintem ezzel nagyjából egyetértünk, hogy nem baj, ha van egy férfi is. Középen.

Szervét Tibor: - Sok ne legyen! Egy.

Csáki Judit: - Angéla, nem tudom hogy zajlott, megkeresett valaki, és azt mondta, hogy kedves Angéla, te most felmész a színpadra Szabó Győzővel, és játszani fogtok? Hogy volt ez, ki hívott, mit mondott, mit kérdezett? És ha lehet, akkor azt is, hogy te mit mondtál.

Póka Angéla: - Ámon Henriette agyából pattant ki ez az ötlet, hogy én és Győző. Hát vettem egy nagy levegőt, és kértem, hogy biztosítson afelől, hogy nekem kizárólag énekelnem kell. Ha beszélni is kell, akkor nagyon nagy gondjaim vannak. Biztosított efelől. Majd jött egy próbafolyamat, ahol odasúgta a fülembe, hogy na, csak nyolc sor... és akkor még az "aha" is nehéz volt. Akkor a nyolc sort is kihúzták, és maradtam dalolnoknak.

Csáki Judit: - Szabó Győző is énekel? 

Póka Angéla: - Ösztönös, nagyon ösztönös. Ösztönösen nagyon jó. A blues az vagy van, vagy nincs. Vagy megszólal, vagy nem szólal meg. Ebben az esetben remekül megszólal, és olyan helyről, ahonnan a blues-nak jönnie kell, tehát nem felületből, hanem belülről.

Csáki Judit: - Igen, ezt mindig olyanokról szokták mondani, akinek jön belülről. Tehát ezt azok tudják így definiálni, akikből így ösztönösen jön. Most próbáltok rendesen?

Póka Angéla: - Győző egy igen elfoglalt ember, de igen, fogjuk rá, hogy próbálunk. Én kevésbé vagyok annyira szétszedve ezzel nincs gondom. Szeretnék többet próbálni, de reméljük, hogy lesz erre lehetőségem.

Csáki Judit: - Egy picit szabad arról beszélni, hogy milyen darab ez, amit magyar szerző írt, az egyik szereplő énekel és beszél alapvetően, a másik pedig csak énekel. Milyen helyzet ez, ki az egyik, ki a másik?

Póka Angéla: - Erről nem nekem kellene beszélni. Itt elhangzott a szeretet szó, az a kulcsa mindennek. Egy férfi beszél igen hosszan mindenéről, az elveszett szerelméről, a bukásairól, az álmairól. A blues az egy koszos zene. Akkor jó, ha koszos, a cím részemről ezt jelenti, Győzőnek lehet, hogy mást jelent. Nem mondok semmit, mert nem tudom az igazat megmondani neked most.

Csáki Judit: - Akkor kénytelenek leszünk elmenni megnézni. Mondd, Szabó Győző segít neked?

Póka Angéla: - Mindenképpen nélkülözhetetlen a segítsége, ugyanis én vagyok olyan környezetben, ami számomra nem megszokott. Nagyonis szorongok és félek tőle, mert nagyon tisztelem a színházat és a színészeknek a hivatását. Bízik bennem és ezt jó érezni. Én is bízom benne, és akkor így bízunk egymásban.

Csáki Judit: - Te egy nagy kalandorlány vagy. Nem itt éltél, nem itt születtél, és egyszercsak fogod magad hazajössz, elindulsz egy ilyen versenyen...

Póka Angéla: - A IX. kerületben születtem, ferencvárosi lány vagyok, majdnem nyolc éves koromig itthon éltem. Aztán Németország, Amerika, követtem édesanyámat. Utána saját döntésből Magyarország.

Csáki Judit: - Ehhez képest semmi, hogy most kipróbálod magad a színházban.
Tibor, például te izgulós vagy? Meddig szoktál izgulni?


Szervét Tibor: - Igen. Olyan nehéz... mert ez nagyon függ attól, hogy mennyire sikerül jóba lenni egy szereppel. Egy bizonyos fajta feszültség az elkerülhetetlen, mert ugye kettős kockázat van. Ez szerintem hasonlíthat... bár én nem tudom milyen lehet, én nagyon irigylem az éneklési kifejezési módot, úgy énekelni, ha valaki igazán tud.
Szóval mindig kettő: egyrészt van egy szerep, ami kifelé kívánkozik, egyfajta figyelmet, egyfajta koncentrációt igényel. Másrészt ott van egy iksz fős játszótárs, ami a nézőtér hatvantól ezerig mondjuk, amely egy másfajta bánásmódot igényel. Tehát ugye attól függ, hogy - bocsánat, hogy habogok, ez nehéz kérdés¬, nem lehet teljesen ráhagyatkozni egy teljesen szuverén ábrázolásra, vagy egy előadásra, mert szükséges, hogy az agyam egy része, az antenna egy része figyelje, hogy ők hogy vannak, milyen velük, milyen állapotban vannak, mit kell velük csinálni, hogy jó legyen.

Csáki Judit: - Érted a közönséget Te is Angéla, amikor énekelsz?

Szervét Tibor: - Ez életbevágó, igen.

Csáki Judit: - És akkor az ember tudja, hogy van vele teendője, mert esetleg éppen még rá kell kapcsolni, vagy mit tudom én. Vagy? Van jó közönség, amikor állapotban van a közönség? Van, amikor nem jó a közönség?

Szervét Tibor: - Ez nagyon nehéz dolog. Ez az egyik kedvenc vesszőparipám. Sokfajta vesszőparipám van, de imádom ezt a vesszőparipámat.

Létay Dóra: - ... veszőménesed...

Szervét Tibor: - Vesszőménes! Ugye, az író, ugye!
Az, hogy ővelük mit kell csinálni, hogy aznap este mind a kettőnknek jó legyen, hát ez egy külön akadémiai tan.

És ezt az egyet természetesen nem tanítják, teszem hozzá zárójelben, mert ezzel soha senki meg nem ismertet, hogy ez a probléma egyáltalán létezik. Hogy tőlem idegen emberek, akiket involválni akarok ugyanabba az irányba, azoknak nagyon sok cirógatásra van szükségük ahhoz, hogy valamelyest részesüljenek belőle. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy amiatt is izgulhat az ember, hogy ő aznap este egyáltalán nincs semmilyen alkotó állapotban. És akkor hogy van. Hogy van akkor, Angéla? És, ha nem? De van. Vagy nincsen? Soha nem is volt? Ne haragudjon ez engem nagyon érdekel.

Csáki Judit: - Térdre imához? És? Na ez van akkor, amikor valakinek onnan belülről... Egyszercsak elkezdtél énekelni Angéla, és akkor megvolt.
Zsófi, itt most a novemberi bemutatókat látjuk. Ez a színház profilja maga?


Zimányi Zsófia: - A Thália Színházat nagyon sokan támadták eddig, hogy nincs semmi profilja, ami egy befogadó színháznak azért nem nagyon lehet, mert végülis befogadja az előadásokat. Szeretnénk egy ehhez hasonló profilt kialakítani. A Thália Színháznak két stúdiója van, tehát olyan stúdiódarabokat szeretnénk folyamatosan saját produkcióban előállítani, amelyek ehhez hasonlóan érdekesek lesznek, ez lesz az egyik. A másik, szeretnénk azokat, amelyek a saját előadásaink ebben a stílusban, ilyen gondolatkörben tovább vinni, tehát azt mondanám, hogy polgári előadások lennének. A tavaszi fesztiválon lesz három bemutatója is a színháznak. Ha ezek úgy alakulnak, akkor szeretnénk azokat tovább játszani. Egy nagyszínpadi és két stúdióelőadás lesz, és koprodukciókat szeretnénk. Jövőre tervezünk Bálint Andrással is egy közös produkciót, hogyha ő is úgy akarja, most még én szeretném nagyon, de reméljük, hogy ő is úgy akarja. A környékbeli színházakkal, az Operettel, a Budapesti Kamarával, az Új Színházzal van egy produkciónk a szezon végén, ami szintén nyári darab lesz.

Csáki Judit: - Azt gondolom, hogy főleg a nagyszínpadon azért a koprodukció lesz a pálya a másik színházzal való együttműködésre, mert különben egyszerűen nem tudod rögzíteni a színészeket.

Zimányi Zsófia: - Két okból.
Az egyik, hogy nekem egyáltalán nincs pénzem produkcióra. A produkcióra pénzeket csak a különböző bérbeadásokból tudom megteremteni. Össze kell spórolnom, és egy koprodukciónál csak a felét kell.
A másik az, hogy az ember mindig a legjobb művészeket szeretné a saját darabjaihoz, a legjobb művészeket viszont a saját színházak is szeretnék a saját darabjaikhoz.

Tehát ahhoz, hogy megkapjunk mindenkit akit szeretnénk, tényleg egyszerűbb a színházzal koprodukciót csinálni.

Csáki Judit: - Szervét Tibornak nyilván nagyon el kell gondolkozni minden este, hogy most hova is megy játszani. Mert az utóbb hetekben három helyen volt bemutatód. Az egyikben énekelsz. Tényleg, akkor valamit csak kell tudnod az éneklésről!

Szervét Tibor: - Á, az más. Igen, a Madách Színház műsorra tűzte a Monty Pythonnak a Spamalot című musicaljét, és rajtaütésszerűen belekerültem, mind Arthur király. Tényleg teljesen váratlan fordulat, hiányzott az Arthur királyok száma valamelyik rovatban, valamilyen oknál fogva. Akkor meghívtak, elmentem, sikerült, beválogattak. Próbát kellett énekelni. Ott ült Szirtes Tamás, kezem-lábam remegett, kaptam négy nótát, énekeltem. Kaptam egy korrepetítort, meg egy hetet, hogy meg tudjam tanulni, meg egyáltalán. És azt mondta Szirtes Tanár úr, hogy Tibor, próbáljuk meg. Én nagyon boldog voltam akkor, de én mit sem tudtam arról, hogy ez mivel jár. Három hónap dresszúra, ének, tánc, próza. Megállás nélkül próbáltunk, és volt is olyan pillanat, hogy azt gondoltam, hogy fene, aki megette, ezt kár volt. De egy ilyen pillanat, vagy kettő - és nagyon sok, ami nagyon jó volt.
Úgyhogy most a szélrózsa minden irányában sikerül nekem munkálkodni, ami nagyon jó dolog. Egyszer előfordult tényleg az a pillanat, hogy nem tudtam, hogy ki az aznap este játszandó ember, elvesztem egy kicsit. Számszakilag hét különböző szerepet játszom. Guiness rekord, utána néztem, Görögország kétezer évvel ezelőtt se csinált ilyet. Öt helyen, hét szerepet: Radnóti, Kamara, Pince, Thália, Madách. Ez egy kitüntetett időszak, de nagyon észnél kell lenni tényleg. Csak elmesélem, hogy van egy kollegám, aki egy időben annyira sokat ivott, hogy egy híres történelmi magyar darabban egyszercsak elkezdte a Katz tábori lelkész szerepét, ami a Svejkből van. Szegény súgó hiába nézte tébolyultan, verejtékező homlokkal a példányt, senki sem tudott semmit csinálni, és másfél oldal elhangzott.
Ez esszenciálisan tényleg leírja, hogy az ember így hajókázik ide-oda a különböző identitások közepette, különböző életek közepette a színházban. És tényleg észnél kell lenni, hogy aznap este az a... ő jöjjön.
Például ilyenkor, amikor ennyi szerep van, akkor nagyon nehéz egy próbaidőszak, mert a végén mást játszik. Most is volt nekünk a Radnóti Színházban egy Oidipusz előadásunk, amikor már finisben voltunk ezzel a monológos beszélőfejes történettel. És semmilyen idegszálam nem kívánta, nem érdekelte a fejemet az, hogy most van hétfőn egy másik előadás. Igen.

Csáki Judit: - Az a szerencse, hogy te Budán laksz, tehát mindenképpen át kell jönnöd Pestre, mert ez mind Pesten van, az meg most úgyis elég nagy mutatvány. Tehát azalatt csak eszedbe jut, hogy merre fordulsz a híd után.

Zimányi Zsófia: - Úgy gondolom most, hogy a Beszélő fejeket láttam televízióban is, hogy nem lehet összehasonlítani az élőt, az itt és most élményt. Azt, amikor ott három méterre tőled történik a dolog azzal, amint egy televíziós stúdióban elmondják gyakorlatilag ugyanazt. A színház szerintem azért nem fog meghalni, - ugye már többször temették a film, televízió stb. felfedezése óta -, mert az élmény egészen más élő művészekkel, mint egy akármennyire is élő televíziós stúdió."

A beszélgetést lejegyezte és fotó: Baráth Mari