Kalocsay Katalin: Reggelente a budai hegyekben „futogatok”
Szervét Tibor kettős szerepben

Itthon otthon van, 2011. október


Volt Hamlet és Cyrano, az Othellóban Jago, a Rómeó és Júliában Mercutio, eljátszotta Asztrovot a Ványa bácsiban, Higgins professzort a My Fair Ladyben a Radnóti Színházban. Láthattuk Shakespeare klasszikusaiban, vagy Schiller Stuart Máriájában, Madách Az ember tragédiájában… Szinte felsorolni is lehetetlen emlékezetes nagy alakításait. Szervét Tibor a színházrajongók számára biztos befutó, játsszon az Anconai szerelmesekben vagy Artúr királyt az abszurd Spamalot-ban. A nagyközönség pedig elsősorban a Valami Amerika 1–2. sikerfilmekből jegyezte meg a nevét.

Most pedig Félix vagy Oscar? Neil Simon Furcsa pár című darabját október 15-én és 26-án furcsa kettős szereposztásban mutatta be a Madách Színház. Szervét Tibor és Gálvölgyi János mindkét figurát eljátssza, hol az egyik, hol a másik szereplő bőrébe bújva. Nehéz lenne ennek alapján kitalálni, vajon a két teljesen ellentétes természetű figura közül melyik színészhez melyik áll közelebb... Az biztos, hogy bravúros teljesítmény... Egyebek között erről kérdeztük Szervét Tibort. - Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen meglehetősen szokatlan rendezői elképzelést egy színész sikeresen meg tudjon valósítani?


– Vagányság. Meg munkabírás. Mindketten „bevállalósak” vagyunk. Nem könnyű színészileg megoldani a feladatot, hiszen két szélsőséges figuráról van szó. Az egyik túlságosan laza, iszonyú rendetlen, a másik pedig szinte betegesen precíz, rendszerető természetű ember, akik egy lakásban – barátként – életük válságos szakaszában mulatságos szituációkban küzdenek meg a problémáikkal.



– Szervét Tiborról tényleg lehet tudni, hogy „bevállalós”, ha a színészetről van szó, hiszen annak idején jogi doktorátussal a zsebében jelentkezett a Színművészeti Főiskolára. Hogyan jött rá hirtelen, hogy pályát kell módosítania?

– Az ember törekszik az „önazonosság” megtalálására. Segített ebben, hogy találkoztam egy csodálatos fiatal lánnyal, aki által megismertem ezt a számomra vonzó világot. Ma már elmondhatom, hogy a színészet az egyik olyan hivatás, ami önmagamhoz a legközelebb visz. Fantasztikus az a lehetőség, hogy a szerepeken keresztül különböző lelkeket és sorsokat élhetek át. Lehetek züllött, önsajnálatba menekülő alkoholista, vagy másnap – a Madách színház jóvoltából – Oscar, az élet császára, mint sportriporter. Lehetek bármi, amit egy szerep felkínál.

– Ötvenhárom éves, hogy érzi, hol tart most a pályáján?

– Nehéz kérdés. Tavalyelőtt, amikor Alan Bennett egyik Beszélő fejek-monológját mondtam, egy olyan furcsa férfiét – aki képtelen leválni az anyjáról, aki egy kicsit lelki sérült, egy kicsit üldözési mániás –, aztán másnap Kreont, megint másnap Philipet az Emberbarátban, azt éreztem hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen sokféle szerepet játszhatok. Talán azért nincs is igazán „szerepálmom”, mert eddig minden elérkezett hozzám a maga idejében. A Madách Színházban a Spamalot című musical volt az első darab, amire meghívtak, így a Furcsa pár itt már a második (és egyben harmadik!) bemutatóm. Az idei évadban következik a Radnóti Színházban Térey Sándor regényének adaptációja, a címe: Protokoll, majd a Bolha a fülbe valamelyik szerepe Mohácsi János rendezésében. És most úgy látszik, hogy ezt követően is vár még valami feladat.

– Miből töltekezik? Számítanak a gyökerek, a kötődések?


– Cegléden születtem, de mivel viszonylag korán, tízéves koromban elkerültem onnét a fővárosba, kevés közöm maradt hozzá.
Viszont sokáig visszajártam a környékbeli tanyavilágba, egy Csemő nevű faluba, mert ott összebarátkoztam valakivel.
Nyaranta, évente több alkalommal is lementem. Lenyűgözött és elbűvölt a varázslatos vidék. Szerencsés esetben az ember megtalálja azokat a pontokat, amelyekhez láthatatlan szálak fűzik. És ezek formálják a lelkét, hatnak rá.

Ültünk ott egyszer a kisfiammal egy magaslesen, és tizennyolc őzet számoltunk meg. Jöttek sorban méltóságteljesen, kecsesen. Felejthetetlen élmény volt.

– A szegedi és a miskolci színháznál töltött évek ilyen szempontból milyen nyomot hagytak Önben?
– Szegedhez kevésbé kötődöm, rövid időt töltöttem ott. Miskolc más, ma is nagyon sokat jelent, szeretem. Ott, ha elfáradtam, tele volt a fejem, csak kimentem Lillafüredre, letetettem valahol az autót és felmentem a hegyre. Gyalog. Leültem, és élveztem, hogy ott vagyok. A hegyeket addig kevésbé ismertem, ez volt az első érintés.

– A fővárosban is megmaradt a kikapcsolódásnak ez a formája?

– Itt a budai hegyekben már elkezdtem „futogatni” is, hetente legalább kétszer, korán reggel. Csodálatos helyeket fedezek fel, miközben a terepfutás nem kis erőpróbát jelent számomra.

– Hol és hogyan tölti el a szabadidejét, nyaralni hol szokott?

– Az utóbbi három évben felfedeztük a családdal a Balatont. Egy-egy hónapot töltöttünk nyáron Akarattya–Kenese térségében. Számomra ez is nagy élmény, mert a gyerekkoromból teljesen kimaradt. A tóval való találkozáson kívül a legnagyobb dolog, hogy szép emberi kapcsolatokra teszünk szert. Megismerkedtünk például egy nagyszerű Balaton-ismerővel, aki minden zegét-zugát tudja a balatoni tájnak. Egyszer jókora gyalogtúrát is tettünk, felvitt a kilátókba, érdekes, különleges helyekre. Az idei nyáron azonban jól kifogtuk az időjárást, végig több réteg pulóverben fagyoskodtunk a teraszon, de tulajdonképpen én ezt is élveztem.

http://itthonotthonvan.hu/cikkek/397761/ reggelente_a_budai_hegyekben_futogatok
Fotó: Itthon otthon van és Madách Színház