Tóth Anita: Remény és önzés nélkül
Nemzeti Sport, 2012.09.23. p.11.

- Szervét Tibor igyekszik teljes életet élni. Még akkor is, ha ez olykor úgy tűnik, mintha jégtábláról jégtáblára ugrálna a folyton felbukkanó válságok közepette. A színművész hisz a hétköznapi csodákban, s abban, hogy ezeket mindenki megtalálhatja saját magában – no és a sport, a testedzés erejében.

- Ha azt mondom, London?


- Rajongok érte. Picikét anglomán vagyok, nem is tagadom.

- Miért pont az?

- Nem tudom. Van, aki a párizsi levegőért rajong,

más boldogan megy keletre, én Angliát és Londont szeretem. Talán Szerb Antal könyveinek olvasása, talán a középiskolai angolórák vezettek idáig, vagy az első, sok évvel ezelőtt külföldi körutazás, amely során érintettük Londont is. Akkor még nem tudtam, hogy milyen nagyon jól éreztem azt a bizonyos erősebb szívdobbanást. Az egyik ki nem élt inkarnációm alighanem angol. Titkos vágyam, hogy miként a Pygmalionban Eliza Doolittle, aki hathavi angol kurzus után kiadhatta magát hercegnőnek, én három óra hosszára kiadhassam magam angolnak.

- Mely korszakban?

- Rokonszenves a harmincas évek, de szívesen élnék Shakespeare vagy Artúr király korában is. Egyszer beszélgettem erről valakivel, aki azt vetette fel: szép-szép, igen, de akkor még nem ismerték a WC-papírt. Ez tény, mint ahogy az is, az ember ezeket a dolgokat nem realizálja a képzeletében. Legszívesebben azonban a mai Londonban élnék.

- Miért nem teszi?

- Alig van olyan hirdetés az újságban, amelyben azt írják: középkorú magyar színészt szeretnének szerződtetni mindenáron.

- Mikor járt legutóbb a brit fővárosban?

- Tavaly.

- Gondolom, már az olimpia lázában égett London.

- Már javában folytak az előkészületek, már látványosságszámba ment az Olimpiai falu, és az angolok joggal voltak büszkék arra, hogy mindennel határidőre elkészültek.

- Követte a játékokat?

- A megnyitót igen. Nagyszabású volt, tele gondolattal. Látvány és pénz eddig is, máshol is volt, de a britektől kifejezetten szép és gondolatgazdag megnyitót láthattunk. Meg aztán követtem a magyarok versenyeit is, mert azt mindig szívesen nézem, amikor tőlünk valami aranyérmet nyer.

- Van olyan élmény, amely kiemelkedett a többi közül?

- Risztov Éva győzelme.

- Miért?

- Nézze, mindenki le tud úszni ötszáz vagy ezer métert, de tíz kilométert, ráadásul végig az élen haladva, tudva, hogy aki mögötted úszik, annak sokkal könnyebb, s fenyegetve attól, hogy az a valaki egyszer csak kibújik mögüled és lehajráz... Őrületesen nagy dolog, hogy Risztov Éva el tudta kerülni ezt a csapdát tíz kilométeren keresztül, s a lelkierő az, ami ebben az egészben csodálatra méltó. Persze a többi sportra is igaz, hogy a lelkierő mindig nagyobb hatást gyakorol az emberekre, mint a fizikai – s ez itt egyértelműen tetten érhető volt.

- Jól tudom, hogy ön is úszik?

- De nem sportszerűen, hanem hetente egyszer-kétszer a testedzésért, a fájós derekam miatt.

- A színpadon kell a kondi...

- Nem csak a színpadon. Minden ember számára fontos, hogy meglegyen a testi egészsége, mert ha az megborul, akkor minden megborul. Nem butaság, hogy ép testben ép lélek. Amikor az embernek fáj valamije, mondjuk a foga, a világ hirtelen beszűkül, és azt gondolja, itt vagyok én, és végem van, mert ebbe bele fogok őrülni, és milyen jó annak a másik hétmilliárdnak, akik közül egynek sincs ilyen baja. A fájdalom korlátok közé szorítja az ember gondolkodását, s ettől a legegyszerűbben úgy menekülhetünk, ha próbáljuk magunkat egészségesen tartani.

- S ezért megéri fél hatkor kelni.

- Meg bizony. Az uszodás társakkal a szaunában már mindenki önnön szerény hősiessége tudatában beszélget, mert felkelt fél hatkor, mert leúszott jó néhány hosszt. Van egy kedvenc nénim, aki mindig elmondja távozáskor: „Meglátja, mennyivel másabb lesz ez a nap.” És igaza van. Ha az ember nem dolgoztatja meg a testét, kevesebb benne a vitalitás.

- Ezért kezdett el aikidózni is?

- Nem, hanem azért, mert véletlenül találtam egy szórólapot, és véletlenül épp ráértem elmenni edzésre. Attól kezdve ugyanannál a mesternél, ugyanabban a dojóban tanultam tíz évig, és bár most már egy éve szünetel a munka miatt, remélem, vissza tudok térni, mert az aikidónak sokat köszönhetek. Mindig suta, ügyetlen fiúnak, főiskolásnak, felnőttnek tartottam magam, az aikido segítségével azonban ez oldódott, már-már megoldódott. A keleti küzdősportok mindegyike segít abban, hogy az ember barátibb viszonyba kerüljön a saját fizikai lényével.

- Mondják, a mozgáskoordinációban a lovaglás is sokat segít. Egyetért?

- Igen. Régi vonzalom az életemben a lovaglás, korábban járogattam egy kis alföldi tanyára meg Budán egy kis lovardába, de ez nem teljesedett úgy ki, mint az aikido.

- Miért?

- Elkezdtem félni. Volt egy sérülésem, konkrétan nagyon fájt a derekam, és attól tartottam, ha leesek, akkor ez visszatér. Márpedig úgy nem lehet felszabadultan lovagolni, ha az ember fél, hogy leesik, mert aki fél, az le is esik.

- A főiskolán kötelező volt a lovaglás, igaz?

- El kell oszlatnom egy illúziót ezzel kapcsolatban: a lovaglásórák reggel nyolc kor kezdődtek, s egyszer volt teljes a létszám, az első órán. Azután folyamatosan fogytak az emberek, s a végén már egyedül jártam, nem is örültek a lovardában, hogy az én kedvemért mégis fel kellett nyergelni a lovat. Csak erre a negatív érzésre emlékszem, meg arra a lóra, amelyet egyszer alám akartak adni... Úgy hívták, Tisztelendő. Már akkor szétrúgta az istállót, amikor meglátott. Egy tüneményes nő nyergelt mellettem, Mindszenti Annának hívták, és ő azt tanácsolta, adjak egy pofont a lónak. Mintha arra kért volna, hogy a hétfejű sárkánynak adjak pofont. Nem mozdultam, erre az a picike nő bement, és a picike kezével akkorát lekevert a lónak, hogy a szeme szikrát hányt. Ettől tényleg megnyugodott, de végül csak nem mertem rá felülni.

- A héten mutatták be a Madáchban a Mary Poppinst, s az embernek ezzel a történettel kapcsolatban az az első gondolata, a mai rohanó világban is nagy szükség lenne hétköznapi varázslatokra.

- A Mary Poppins nem hétköznapi, hanem igazi varázslatokról szól. Gyerekregénynek íródott, de külön szerencse, hogy van benne felnőtt-történet is. Azt meséli el a nézőnek, olvasónak, hogy a realitás mögötti varázsvilág minden egyes emberben, felnőttben és gyerekben ott él, s alkalmas arra, hogy a néha ronda, szürke hétköznapokat beragyogja és széppé tegye.

- Erről eszembe jut a Bakancslista című film. Látta?

- Arra gondol, hogy felírtam-e egy papírra, mit kellene még elérnem, megélnem, mielőtt meghalok?

- Van ilyen lista?

- Nincs. Igyekszem úgy élni minden percben, hogy... Miért kérdezi ezt? Hallott valamit? Nem vagyok jól?

- Ne vicceljen! A bakancslistán negyven évre elég terv is szerepelhet...

- Azért nagyon bonyolult a válasz, mert tulajdonképpen jó néhány dolog nincs egészen rendben az életem különböző területein, de most már látom ezt, sőt, úgy gondolom, klassz dolog kezelni ezt a sok válságot. Bonyolult és permanens, egymásba érő válságok közepette élek, és sohasem gondolhatom, hogy egyszer csak véget ér mindez. Úgyhogy jégtábláról jégtáblára ugrálok, s közben tudatosul, hogy ez az én életem. Pont ez. Ha azt szeretném, hogy ne ilyen legyen, ugyanannyi erővel arra is vágyhatnék, hogy sikeres szívsebész legyek Acapulcóban. De ha pont ez az enyém, akkor valamilyen formában megpróbálhatom kezelni a helyzetet, és ez már klassz. Magyarán, nincsenek reményeim... – nevet. – De komolyra fordítva: azt tanítja a Bhagavad-Gíta, hogy remény és önzés nélkül cselekedjél. És az nagyon nagy dolog, ha az ember ezt akár csak valamennyire is meg tudja valósítani.

* * * * *

Kibédi Péter: Szervét Tibor sport nélkül mindig enerváltabb
NSO_Tv, 2012.09.23.

Kibédi Péter: - A sport az a mindennapok része, és hinné azt az ember, hogy egy színésznek majdhogynem kötelező a sport, hiszen fizikálisan rendben kell lenni a színpadon. Bár ez a mindennapi életben is igaz, nem csak a színésznél.

Szervét Tibor: - Nem a színészet része, és mindig nagyon nehéz, mert nem a sport, hanem az a tény, hogy

az ember tartozik a saját testének azzal, hogy megpróbál olyan dolgokat csinálni, ami a testnek jó. Tehát nem szabad azt gondolni, hogy abszolút többségünk van a saját testünkben, mint a parlamentben. Nem úgy van, hogy nekem van, illetve lehet úgy is, csak ennek súlyos következményei vannak. Muszáj nagyon tisztában lenni, hogy mindenben, a pihenésben, a testedzésben, az evésben, a káros dolgok lehetőség szerint való elkerülésében, abban mind igenis igaza van a saját testünknek, ami irgalmatlan munkát végez. Rendkívüli munkát végez az ember szíve, tüdeje, minden egyes sejt azért, hogy ez a lény, aki történetesen pont mi vagyunk, de ez bárki lehet a hétmilliárd földlakóból, képes legyen jól érezni magát. Ez nekem például bele tellett negyven évembe, amíg erre az egyszerű igazságra rádöbbentem, mert igenis azt gondoltam, hogy azt csinálok, amit akarok, ha reggel 5-ig van kedvem fönn lenni, vagy dohányozni, meg kocsmázni, akkor, miután ez a világmegváltás része, akkor hajrá. De nem hajrá, nem, nem. Tévút volt.

- Napi rendszerességgel van benne az életében a sport? Bármilyen mozgásfajta?

- Igen, most már mondhatom, hogy igen. Ez az egyik hozama az aikidonak, ami heti két edzés volt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy amikor nem csinálom, az valahogy a gyengébb. Tehát érdekes módon, amikor az ember elmegy reggel kocogni, vagy elmegy reggel úszni, az ugye nagyon nehéz elszánás. Ott, az uszodás társakkal a szaunában mindenki önnön hősiességének a tudatában van, mert tudja, hogy föl kellett kelni fél hatkor. Ami borzasztó még így kimondva is, nem? De. De van egy kedvenc nénim az uszodában, aki minden alkalommal, amikor visszaadom a kulcsot, minden jót kíván és azt mondja, hogy „Meglátja, hogy mennyivel más lesz ez a nap!”. És igaza van, tényleg. Ha az ember nem dolgoztatja meg a testét valamilyen formában, az egy energia szegényebb, enerváltabb nap, akkor kevesebb graft van bennem rosszabb közérzettel.

- Viszonylag keveset olvasni arról, hogy bármilyen sportágban Ön állást foglalt volna, vagy nyilatkozott volna bármilyen sportágról. De előfordult-e, hogy ott feledkezett a televízió előtt akár csak véletlenül, vagy tudatosan egy sportesemény alatt, egy sporteseményen?

- Konkrétan emlékszem is rá, az a Celtic McEnroe wimbledoni döntő volt. Nem teniszezek és bár nagyon szépnek tartom, sose néztem semmilyen sportközvetítést - mert igazán nem maradt erre idő -, de akkor küzdött Borg az ötödik wimbledoni győzelméért, és akkor még senkinek sem sikerült ötödször nyerni szériában. Emlékszem arra a meccsre, valami ötszettes, borzalmas hosszú küzdelem volt, és emlékszem arra a pillanatra is, amikor Borg megnyerte.
Vagy például feledkeztem már bele Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzésbe is, pedig hát nem vagyok futballrajongó. Mert azon a szinten tudnak úgy futballozni, hogy én is értem, hogy abban mi a jó. Azt szépnek találom. Úszást is tudok így nézni, az jó. Most az Olimpia kapcsán Gyurta Dániel győzelmét is láttam, hihetetlen, hogy mennyire tudnak koncentrálni. Azért mondom, hogy a sport elsősorban lelki hozamokkal jár. A testi egészség, a testi jóllét, az pedig egy nagyszerű hozama.

* * * * *

Különbség sport és testedzés között

Szervét Tibor: - Megpróbáltam például a saját fiamat kiskorában dzsúdóra beíratni. Erős fiúcska volt és gondoltam, az milyen jó tesz neki, hogy 6-7 éves korában ott hancúrozhat, meg gurulgathat, és megtanulja eldobálni a fehér ruhánál fogva a többieket.
A második edzésre már nem ment el, mert azt mondta, hogy „Apa, de hát a múltkor engem odakentek.”

Mondtam: Macikám, abban az a lényeg, hogy odakennek téged, te meg megtanulod, hogy a.) hogy védd ki, b.) hogyan kenjél oda te másokat.
Azt mondta: „Hogy engem odakenjenek?” Mondom: igen. „Engem?!” És innen láttam, hogy ez nincs benne a koordináta-rendszerében. Tehát ő nem érzi úgy, hogy őt oda kéne kenni bármilyen eredmények érdekében is. Végül kikötöttünk az úszásnál, ami öt éven keresztül nagyszerűen szolgálta az ő kamasz korának a testi fejlődését.
Tehát muszáj szétválasztani a sport és a testedzés fogalmát.
A sport egy eredmény-fókuszált, versenyszerűen űzött fő tevékenység. A testedzés meg nem. Amiről én beszélek, az mindig inkább és elsősorban, a testedzés. A saját testünknek a megfelelő jó érzéssel történő edzése, legyen az gyerek, vagy felnőtt.
Például nem tudom, hány éven keresztül próbáltam tukmálni a barátaimat, hogy jöjjenek ki velem kocogni, mert hogy így isteni, úgy isteni, jó levegő van. Mindenki úgy nézett rám, mint akit a kutya hozott a kő alól. Szóval, micsoda hülyeség, meg oda el kell menni, meg cipő, meg minden. Biztos őnekik is megvan a magukhoz való mozgásformájuk. Igen, mert még ezt odáig lehet színezni, hogy a testedzés nem, de a mozgás, az igen. Akkor persze mindenki jön a poénokkal, hogy az is mozgás, hogy a söröskorsót fölemelem, nem? Akkor meg miről beszélünk.
Szóval csak olyat lehet ajánlani, csak olyat lehet választani, ami úgy tűnik, hogy egy adott személyiséghez passzol, amihez kedv van. Valaki mondta is, egy híres ember, talán maga Engels, hogy amihez kedved van, ahhoz tehetséged is van.

http://www.nemzetisport.hu/nsotv_egyenisportok/szervet-tibor-sport-nelkul-mindig-enervaltabb-2176011
http://www.pixter.hu/video?id=37682

http://www.nemzetisport.hu/nsotv_egyenisportok/szervet-tibor-kulonbseget-tesz-sport-es-testedzes-kozott-2175701
http://www.pixter.hu/video?id=37663
Fotó: Fotó: Mirkó István