Zimonyi Zita: A színművész, aki értelmezi a jelenségeket
Cegléd Info, 2012.09.13.

- Szervét Tibor színművészt olykor láttam a tévében, aztán amikor egy lovas tanyán véletlenül találkoztunk, beszélgettünk keveset, és megtudtam, hogy ceglédi kötődésű, meglepődtem. Meditatív típusú személyiség, aki elemzi a történések mozgatórugóit, értelmezi a jelenségek összefüggéseit. Ezért néha elvonul a világ zajától a természetbe, hogy senki ne zavarja, amikor a dolgok mélyére akar látni.
Ugyanakkor céltudatos ember is, aki, ha a fejébe vesz valamit, akkor azt végig is csinálja. Nem szereti a mellébeszélést, tárgyilagos, éppúgy szigorú másokhoz, mint önmagához.

Nem távolságtartó, bizonyos értelemben mégis nehéz közel kerülni hozzá. Ám erre a beszélgetés idejére, remélem, sikerül oldottan szót váltanunk. Becsülöm, mert azon kevesek közé tartozik, akik egyszerűnek nem mondható tárgykörben is nyomdakészen, filozofikus bölcsességgel fogalmaznak. (Mostanság talán nem is találkoztam ilyen emberrel.) Szervét Tibor a Városi Pedagógusnap alkalmából látogatott városunkba. Előadásával gazdagította az erre az alkalomra összeállított műsort.

- Örültem, amikor megtudtam, hogy egy olyan színes egyéniség is, mint ön, gyarapítja a ceglédi művészek számát. Miért nem köztudottabb ez? Vagy csak én hallottam erről?


- Nem köztudott, mert tízéves korom tájékán elköltöztünk innen. Attól kezdve életem minden jelentősebb fordulója Budapesten történt. Négy és féléves voltam, amikor 1962-ben apukám meghalt. Utána a "családi tanács" úgy döntött, hogy menjünk föl Pestre, szerencsét próbálni. A mamám könyvelőként tevékenykedett, a dédnagymamám, aki Ceglédről származott, Pesten dolgozott virágárusként.

- Bizonyára jó döntést hozott a családi tanács, mert ha Cegléden maradnak, korlátozottabbak lettek volna a lehetőségei.

- Ezt soha nem gondoltam így. A "mi lett volna ha" kérdés nem megválaszolható, lehet, hogy valamilyen módon akkor is fölkeveredtem volna Pestre.

- Az eleve elrendelés gondolata távol áll öntől?

- Nem gondolom eleve elrendeltnek, hogy ez így alakult. Bizonyos döntési helyzetekben, ha a legjobb szándékaink és képességeink szerint választunk, akkor utána megnyugtató érzés, hogy igen, ezt én választottam így. Része vagyok a tudatosan alakított folyamatnak, nem egy hányódó, sodródó élet visz valamerre, hanem az én döntésem szerint haladok.

- Én gyakran csüggedek, mivel ritkán sikerül, amit eltervezek. Akkor azzal próbálok vigasztalódni (sikertelenül), hogy nekem ez volt megírva, a jó Isten ezt szánta nekem. Akadt már olyan pillanat, amikor elégedetlen volt valamivel, és azt mondta, ez állt a sors könyvében?

- Álságos, amit mondok, mert olyan sok minden sikerült jól, de nem akarom, hogy ez nagyképűségnek hangozzon. Na, nézzük akkor, mennyiben vagyok felelős minden pillanatért. A kudarc és a sikertelenség elhárítandó. Szerintem az a jó, nekem az tesz jót, ha minél inkább észreveszem: mennyire tehetek róla. Nyilván tehetek róla. Ott kezdődik az egész. Tehát nem indulhatok ki onnan, hogy ez rám lett mérve, és nem vagyok felelős, mert minden létező dologért felelős vagyok. És szeretem ezt a felelősséget. Ez negyvenéves korom után kezdődött, amikor azt vettem észre, hogy már több felelősséget nem bírok elhárítani. Ez konkrétan egy színházi helyzet mentén jött létre, amikor nagyon-nagyon sikeres életpillanatok kellős közepette azon kaptam magam, hogy nem jó. Nem tudom, miért, de nem jó. Valami nem stimmel. Valami nem érdekel. Uramatyám, mi történt? Akkor el kellett kezdeni az egészet szétszedni, újra megnézni: hova lett az a lelkesedés, amivel ezt az egész színészetet elkezdtem. Miben hibázok én, min kell változtatnom, min tudok változtatni. Ezt egy Marcus Aurelius mondattal tudom elmondani. Azt írta, kétezer évvel ezelőtt: "Miért foglalkozol azzal, hogy más emberek viselkedését próbálod megváltoztatni, akik nincsenek a hatalmad alatt? Foglalkozz azzal, hogy saját magadat próbáld megváltoztatni, mert önmagad fölött szinte korlátlan úr vagy." És ez szuper dolog. Csak nagyon kevés követőre talál. Ha másoknak beszélek erről, nem váltok ki nagy lelkesedést ezekkel a gondolatokkal.

- Orvosoknál, pszichiátereknél, pedagógusoknál - és mostanság a művészeknél is - egyre inkább megfigyelhető a kiégés. Amikor az ember világmegváltó gondolatokkal elindul a pályáján, és látja, hogy milyen mindegy minden, akkor kiég, és rehabilitálni kellene, ha erre lenne valamilyen intézményesített szervezet, mint például Nyugaton.

- Egy mindennapos szinten gyakorolt foglalkozás beszürkülhet, és rutinná válhat. De erről nem a foglalkozás tehet. Ilyen az élet! Ez természetes folyamata annak, hogy az ember születéskori energiái egy idő után elfogynak. Azért fogynak el, mert tele vagyunk az emberi életre jellemző helyzetekkel, konfliktusokkal, kudarcokkal. Az a nagy kérdés, ami nekem revelációszámba megy: na jó, elvesznek az induláskor működtetett erők, akkor mi történik. Akkor körülnéztem a felnőtt emberek világában, hogyan pótolják ezt az energiát. Nagyon sokféleképpen. Van, aki azt mondja: ennyi éves vagyok, ennyi volt, mostantól valahogy elbandukolok a halálig. Van, aki elkezd inni. Van, aki elkezdi hibáztatni a körülötte levő embereket. Van, aki sportol. Van, aki vallásos lesz. Rájöttem, ez olyan kérdés, amit személyesen meg lehet, és meg is kell válaszolni, hogy honnan veszek föl energiát. Utána ez nagyon érdekessé teheti az életet.

- Amint látom, tiszteletbeli ceglédinek fogadták. Mit szól hozzá?

- Erről nem tudok.

- De hát most is itt van, mint a Ceglédről elszármazott művészek egyike, köszönteni a pedagógusokat. Meg a könyvtárban is tartott előadást.

- Annak már nyolc éve!

- Mintha tegnap lett volna. Ováció fogadta: nahát, Szervét Tibor megérkezett!

- Nem tiszteletbeli ceglédi vagyok, hanem eredetileg ceglédi, ide születtem. De gyerekkori emlékeim nem nagyon maradtak. Meg én eléggé szívesen felejtek.

- Védekezik.

- Nem! Fölösleges terheket egyáltalán nem akarok cipelni. Ezért nagy nyugalommal hagyok ki történeteket az életemből. Tehát nem emlékszem. A gimnáziumi osztálytalálkozókon szokott gáz lenni. Mindenki mesél ezt meg azt. A színészet hozzájárul ahhoz, hogy az ember jó legyen a felejtésben. A színész évente három-négy különböző szereppel találkozik, amelyekben különböző életeket formál meg. Ha mindegyiket állandóan vinné, az nehéz lenne. Ezért van egy előre "felmenés".

- Ön politikus színész?

- Ezt úgy érti, hogy részt veszek-e bármelyik oldalon politikai szereplésekben? A válaszom: nem. Baráti beszélgetésekben helye van ennek, de a színpadon nincs.

- Elítéli azokat a művészeket, közszereplőket, akik nyíltan vállalják politikai hovatartozásukat?

- Ez engem semmilyen módon nem érdekel. Ez olyan, mintha egy mérnök a szerint építene használható hidat, hogy jobboldali vagy baloldali polgármester ténykedik azon a településen, ahol megrendelték. Kit érdekel?

- Miért nem tudja ezt az elméletét másokra is átplántálni?

- Senki nem tudja ezt megtenni.

- Boldog, elégedett ember?

- Néha igen, néha nem. Rengeteg problémával küzdök, és ezt nagyon jó dolognak tartom.

- Domina Imre lovas tanyáján találkoztunk egyszer. Nem láttam mostanában ott, igaz én sem megyek ki. Mivel relaxál?

- Futok, úszok.

- Van elég munkája, és elégedett ezzel?

- Rengeteg munkám van, és sose vagyok elégedett. Mindig azt mondom magamban: ezt lehetne jobban csinálni, Tibi!

- Panaszkodnak a színészek, hogy kevés a fellépés, kevés a néző.

- Mindenki panaszkodik. Én főként prózai és zenés darabokban játszom a Radnóti és a Madách Színházban. Nekem az a szerencsém, hogy elég munkát kapok. De mivel maximalista vagyok, úgy gondolom, lehetne ezt jobban is csinálni.

- Kérdezhetnék a magánéletéről is néhány dolgot?

- Nem. A magánélet nem közügy.

http://www.cegledinfo.hu/index.php?t=24&id=1773
Fotó: Cegléd Info