Érettségizik a gyermekem!
M1 - Ridikül, 2013. május 7.

Jakupcsek Gabriella műsorvezető
a szülő-gyermek kapcsolatról beszélget Schell Judit színésznővel, Dr. Földi Rita pszichológussal, Horgas Eszter fuvolaművésszel,

és a meglepetés férfi vendéggel, Szervét Tibor színésszel.

[Részletek]

Műsorvezető: - Egy olyan vendéget hívtam meg aki, hát a Csillaghegyi Strandon készült fel az érettségire. Csak ennyit mondok nektek.

Hangosbemondó: Érkezik mai meglepetés-vendégünk, Szervét Tibor színművész, akit saját érettségijére a Csillaghegyi Strandon készítettek fel körülbelül harmincan egyszerre, hatalmas sörözések közepette.

Műsorvezető: - Hallottad a beszélgetést?


Szervét Tibor: - Egy részét hallottam, igen, nem is nagyon kellek ide. Izgalmas részek voltak.

Műsorvezető: - Ne viccelj, neked is van egy fiad. Tessék.

Szervét Tibor: - Tele vagyok tapasztalattal?

Műsorvezető: - Igen. Tele vagy tapasztalattal.

Szervét Tibor: - Így összefoglalva nagyon nehéz arra a sok mindenre reagálni, ami itt elhangzott.

Műsorvezető: - Te milyen típusú szülő vagy? Tessék.

Szervét Tibor: - Anyaoroszlánszerű. Anyaoroszlán és apatigris, talán így. Ezekből próbálkoztam összerakni a szerepet. Én a kötődős fajta szülő vagyok, és nekünk nagyon erős is a kapcsolatunk a gyerekkel. De ez az utolsó, részben megemlített pillanat. Hogy milyen nehéz egy ilyenben részben elengedni, részben neki kiválni, és elindulni a felnőttkor felé. Ez rám például száz százalékig érvényes volt.

Műsorvezető: - Mert te fogod.

Szervét Tibor: - Nem, nem azért, mert fogom, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy a világon mindenhez közünk van ezekben az élethelyzetekben is. Ő meg természetesen egy idő után úgy gondolta, hogy már nincs közünk hozzá. És akkor bele tellett egy évbe, amíg én ott álltam, mint egy hülye, hogy eddig minden működött, most meg semmi nem működik, és akár mit próbálok mondani, az mind...

Műsorvezető: - Hány éves a fiad?

Szervét Tibor: - Tizenkilenc. És még az érettségi előtt van, igen. Tehát most fog érettségizni. És egy évig próbálta valahogy tolni Gergő azt az információt, hogy „Apa! Én tudom, hogy te tudod a frankót, de nem érdekel. Nem baj?” És amíg ezt én fölfogtam, az nagyon nehéz volt, az nagyon fájdalmas volt. De utána meg jó lett. Amikor ugyanaz a metodika, hogy ott álltam egy nagy gyerekkel szemben, - aki sokkal nagyobb már, mint én és erősebb is – és semmire nem volt lehetőségem, csak megpróbálni megkérni arra, hogy vannak ajánlataim az élettel kapcsolatban, hogy mit szólsz hozzá.

Műsorvezető: - És mit mondott ő erre?

Szervét Tibor: - Ó, onnantól már nagyon rendben volt. Amikor látta, hogy az a szabadság és az a keret, amit ő megpróbált kiviaskodni magának az létezik, és ez nem jelent semmiféle problémát, onnan ő már nagyon nyitott volt.

Műsorvezető: - Szankciók? Motiválás?

Szervét Tibor: - Hú, ezek nagyon nehezek. Ott ültem kint, és néztem és hallgattam, hogy milyen nehéz pillanatok...

Műsorvezető: - ...de nem is oldottuk meg!

Szervét Tibor: - Abba be tudok szállni, hogy hogy’ ne oldjuk meg!

Műsorvezető: - Például mivel próbálkoztál?

Szervét Tibor: - Én beszélgetős fajta vagyok, nem áll jól nekem az erőszakoskodás.
Mondok egy példát, még kisebb korban, ezeket ismerem egyébként. A harmadik mondatnál láttam, hogy leoltotta a lámpákat belül, és már...
Ez egy nagyon nehéz ismerkedési, meg önismereti folyamat is - már a gyerekkel való találkozás. Amikor láttam, hogy ő nem úgy gondolja, hogy rosszalkodik vagy hülyéskedik vagy erőszakoskodik, csak látott egy jó kis mintát az oviban, amit most kipróbál. Volt egy ilyen pillanat, amikor ő is elhatározta, hogy ezt a „földhöz csapdosom magam” variációt választja, és akkor én azt választottam, hogy: „Manókám! Én végignézem ezt a műsort, ha akarod még négyszer, de nemcsak, hogy a mostani Túró Rudi töröltetik, hanem a heti is!”. És ültünk valami járda szélén egy utcában, és emlékszem arra, hogy azt mondtam: „Miután úgy láttam, hogy a vaníliás nem nyert, mert barackosat szerettél volna, akkor erre már nincs szükség!”, és így be a bokorba. Ez nagyon-nagyon elgondolkoztatta a gyereket, egy kicsit még sírdogált és csapdosta magát, de utána pedig, mintha mi se történt volna látszott, hogy ezt nem gondolta ő se komolyan, így leporolta a kis térdecskéjét, hogy jól van akkor, intézzük el másképp.

Műsorvezető: - Ez kicsiben cuki. Na de tizenöt évesben? Amikor becsapja az ajtót és elmegy? És még megalázónak is érzed, ahogy beszél veled, esetleg.

Szervét Tibor: - Nem, nem volt ilyen. Van egy családi ismerősöm, ahol olyanok voltak például, hogy „Marci, ha nem nyitod ki, én berúgom az ajtót!”, és még ez-az elhangzott egy anya-fiú konfliktusban, tizenhat éves volt akkor a Marci, és virágzóan jöttek ki belőle. Durrogó erőszakoskodás és egyet nem értés, és csak el kellett telni némi időnek, igen.

Horgas Eszter: - Nekem volt egy ismerősöm, aki azt javasolta, hogy nem kell kiabálni a gyerekkel, - mert hogy Szervét Tibor volt, aki ezt mondta -, hanem szépen meg kell mindent beszélni. Vannak azért olyan helyzetek és olyan pillanatok, amikor már ez nem nagyon megy, hogy „na, figyelj, gyere beszéljük meg, beszéljük meg”, mert van egy pillanat, amikor az ember mégiscsak bevágja a tengerbe a gyereket, ugye.

Földi Rita: - A szülő nehezen jön ki belőle. Igen! A gyereknek ilyenkor az a célja, hogy devalválja a szülőt. Tehát egy ideálist, azt nem lehet otthagyni. A szülők ilyenkor azon vannak kiakadva, és teljesen jogosan, hogy a trónfosztást élik meg. Ahhoz, hogy valahonnan el tudjál jönni, ahhoz mindenféle negatív dolgot elő kell szedni, hogy könnyebb legyen onnan kilépni. Az anyáról a legnehezebb leválni, lássuk be. A gyerek kezd felnőtté válni.

Műsorvezető: - Ugyanígy nehéz rávenni arra, hogy otthon segítsen. Mélységes tiszteletem azoknak, leborulok, akiknek ez sikerült, nem tudom, hogy csinálták. Te? Neked sikerült?

Szervét Tibor: - Igen. Nem, nem! Csak vicceltem, nekem igen. Nekem rengeteget segít a gyerekem.

Műsorvezető: - Nekem is segít ha megkérem, vagy ha még így is csinálok kicsit, akkor biztosan, mindig, mindent megcsinál. Félreértés ne essék, a saját lakásában minden megtesz.

Szervét Tibor: - Elég öt-hatezerszer megkérni, és utána ez automatizmussá válik! Pont tegnap volt nálunk egy ilyen, hogy „Figyelj gyerek, én annyira szeretném, hogy te időnként, mondjuk kétszer egy évben, magadtól is észre vennél valamit, amit meg kell csinálni. Ne mindig azért, mert...”

Műsorvezető: - Na, de te a Csillaghegyen készültél az érettségire, ezek legendák. Nekem is az anyukám mindig ilyenekről mesélt. Én arra emlékszem, hogy egyfolytában, mint egy penészvirág ültem benn a szobában, és a puskákat gyártottam.

Szervét Tibor: - Igen, nekünk nagyon jó osztályunk volt. Rettentő sikeres is lett a felvételi szempontjából. Tehát 39 gyerekből 38-at fölvettek abba a felsőoktatási intézménybe, ahova menni akart. A Csillaghegyi strandon való strandolás, tehát az ott való tanulás, az inkább egy ilyen szociális felkészítés volt, hogy azt az idegi feszültséget, ami... Egyébként tök egyetértek a Jucival, hogy nem tudom, miért kell ezt az élet egyik legmagasabb és legfájdalmasabb csúcsának beállítani, amikor úgyis elég baja van azzal az embernek attól, hogy van ez a dolog.

Műsorvezető: - Őszintén mondjátok el, bele szóltok-e, bele fogtok-e szólni a gyereketek pályaválasztásába? Te? Ezt is megbeszéltétek?

Szervét Tibor: - Erről is volt szó. Kicsit úgy mondom, mintha ez tök ciki lenne, de ezt én vállalom.

Műsorvezető: - Az a fantasztikus, hogy leül veled, és megbeszéli.

Szervét Tibor: - Annak én is rettentően örülök, nagyon-nagyon örülök neki. Matek tagozatra jár, és elég jó is matekból. Soha nem is fenyegetett egy pillanatig se az a veszély, hogy bármiféle ilyen művészeti irányba elmozdulna. Szerintem neki elég egészséges önmagára való rálátása van.

Műsorvezető: - Te is így indultál a joggal!

Szervét Tibor: - De nekem nem volt egészséges rálátásom önmagamra.
Ő nem tartja magát alkalmasnak arra. Tehát föl se merül, sőt volt is egy pár olyan év, amikor ő, mint színész gyereke kapott szerepeket az általános iskolában. És ott állt, emlékszem ilyen nagy cicafej volt, meg fülek, meg minden, és olyan elkeseredetten mondta, hogy nem tudom, mért gondolják, hogy csak azért, mert az apám színész, nekem kell játszani a Dömdödömöt. Én próbálom arra biztatni, hogy ne zavartassa magát attól, hogy nem tudja, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Mert az hosszú idő. És valóban nem kell keddről szerdára tudni eldönteni, és nem kell 18-tól 21-ig sem eldönteni, hanem azt a készletet próbálja meg fölbecsülni, hogy neki milyenféle dolgokat lehet tanulni, ő milyen fajta dolgokat tudhat tanulni. És ennek alapján adtunk, adott be – nem is értem ezt az egész struktúrát, hogy mit hogy kell csinálni – különböző helyekre és szakokra felvételi jelentkezést, és akkor majd lesz valami. Ezek mind olyan helyek, ahol valamennyi érdekességet fog tudni.

Műsorvezető: - Mi van akkor, ha elvégez egy egyetemet, és nem azt akarja. Épp te vagy ilyen.

Szervét Tibor: - Igen. Én vagyok a legutolsó, aki azt fogja mondani, hogy egy egyetem, és utána irány a munka. Mert legalábbis a jog az egy ilyen kényszerhelyzet volt, fogalmam nem volt, hogy mit csináljak érettségi után. Oda meg valahogy fölvettek. És aztán még el is kezdtem jogászként dolgozni, megrendítő 8 hónapot töltöttem egy Ingatlankezelő Vállalatnál. Ott aztán véglegesen kiderült, hogy én erre tök alkalmatlan vagyok. És akkor meg ugye megpróbálkoztam ezzel.

Műsorvezető: - Szépen beépíted a szerepeidbe, biztos.

Szervét Tibor: - Az IKV-t?! Na, azzal rengeteg tapasztalatom volt.
Úgyhogy én nagyon remélem, hogy őt érdekli egy csomó dolog, de egyik sem úgy, mint élethivatás. És egyszer csak ebből a viszonylag gazdag kínálatból... Azt érdemes hozzá tenni, hogy most nem egy vágányon kell leélni az embernek az életét. Nekünk fogalmilag még az volt, hogy egy vágányon kellett leélni. Tehát az abszolút ritka eset volt, hogy valaki egyetem után fogja magát, és megcsinál valami másikat. Viszont szabad, és még el is utazhat, és megtanul nyelveket...

Műsorvezető: - Az a következő, hogy megtalálja azt, amit szeret csinálni.

Szervét Tibor: - Igen. Egy pillanatra visszalépnék oda, amikor kisebb a gyerek. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy akkor kell fölfedeztetni vele azt, hogy az ő saját életében nem csak a korlátok szétrugdosása jelenti a felnőttséget. Tehát ugyanolyan szenzációs jó érzés tud lenni az, hogy felelősséget vállal, hogy valami fölött ő dönt, hogy azt ő intézheti. Ugyanígy ezek a felvételivel kapcsolatos választások, hogy neki mi állna jól.
Meg az, hogy a tévedések és a nem sikerülések azok szenzációs élményekkel gazdagítják az életet. Itt egy pillanatra visszautalnék, hogy szerintem az elég gáz, hogy az iskolarendszerünk az kizárólag sikerorientált, tehát ha valamit nem csinálsz jól, vagy nem vagy okos, vagy valami nem sikerült, akkor automatikusan te egy hülye vagy, aki teher és akit nagyon nehéz valamilyen módon ebbe a sok más okos gyerek csapatba integrálni. És ez nem így van. Mert mindannyian teli vagyunk bukásokkal, kudarcokkal és felsülésekkel, és az jó dolog.

Műsorvezető: - Az a nagyon jó a beszélgetésben, hogy legalább két következő témára adtatok ötletet. Mert akiknek ma nem érettségizik a gyereke, nem felvételizik, nem íratja be épp iskolába vagy óvodába, azokkal az emberekkel majd a leválásról fogunk beszélgetni.
Viszont látásra, köszönöm szépen.

http://ridikulmagazin.hu/musor-erettsegizik-a-gyermekem-1.htm
Videó (22:00-től): http://nava.hu/id/1557240/
A beszélgetést a videó alapján lejegyezte, valamint fotó a videóról: Baráth Mari