Start Plusz: „Kevésbé volt szükség rám”
atv.hu, 2014. szeptember 30.

- Szervét Tibor a vendégünk, jó reggelt!

- Jó reggelt kívánok!

- Köszönöm, hogy megfázva is eljöttél, kicsit köhécselve. Egyébként hogy vagy?

- A náthán kívül? Jól. Nyakig a munkában. Thália Színház, A Hőstenor című, remélhetőleg nagyon mulatságos történet próbái zajlanak Réthly Attila rendezésében. És szinte mindenki, aki benne van, régi radnótis kolléga. Schell Juci, Szombathy Gyuszi, Gubás Gabi, Csányí Sanyi.



- Te a művész színházból mentél egy leginkább vígjátékot játszóba.

- Ezek olyan nehéz kategóriák.

- Tudatos ez?

- Nem. Az tudatos volt, hogy eljövök a Radnóti Színházból, de nem azért, hogy végre játszhassak kedvemre valóan vígjátékokat, hanem azért, mert nagyon sok idő telt már ott el, és sokkal kevésbé volt rám szükség, mint azokban az időkben, amikor otthon éreztem magam ott. Ezért el kellett jönni.

- Te változtál, vagy a színház változott?

- Ezt nagyon nehezen tudom megmondani, és még kevésbé tudom megválaszolni, mert belül vagyok a dologban. Tehát igazából az én rálátásom óhatatlanul szubjektív, és ezért nem is szoktam ezt kibeszélni. A másik fele pedig az volt, hogy mióta a Bereményi Géza – Kálomista Gábor megkapták a Tháliát, és ott elkezdtek csapatokban gondolkodni, azóta hívtak engem. És az nagyon klassz dolog, ha az embert hívják, még ilyen hajlott korban is, mint én. És egy ideig ez egy kínlódós volt, mert ugye tizenöt-hat év után az ember nehezen mozdul, de, mint az előbb említettem, végül is úgy döntöttem, hogy átmegyek.

- Olvastam egy interjút, ahol azt mondtad, hogy az őszinteség, a keményebb beszéd hiányzik a színház nyelvezetéből, tehát egy kicsit jobban oda kellene csapni. Ezt a Tháliában megtalálod? Azért ez egy másfajta színház.

- Nézz oda. Egy hónapja próbálunk, én az első időben mindenkinek azt mondtam, amikor megkérdezték: Hogy vagy?, mondtam, hogy egy év múlva válaszolok erre a kérdésre. De tulajdonképpen tudok egy választ adni. Most ez lehet, hogy nem hangzik elég finoman, de az a rettentő nyitott, és sokszor nagyon káromkodós, nagyon éles próbahangulat, amiben mindenki mondja a magáét - itt ebben a Hőstenorban -, az nekem nagyon szájízem szerint való. Mert sokkal kevesebb marad arra, amikor az ember lejön a színpadról, és azt mondja súgva a kollégájának, hogy „ezt a baromságot, hát ezt a baromságot...”. Ez elhangzik a színpadon, és ezt én egészségesebbnek tartom. Tehát olyan, mint egy olasz család.

- Ezt hozhatom párhuzamba, amit most elmondtál, a Radnóti próbagyakorlatával? Ott ez úgy van? Amikor Mohácsiék rendeznek, akkor nem hiszem, hogy nagyon másképp zajlik.

- De, igen! Kulturáltabban zajlik, és a kulturáltságnak és a tapintatnak van egy olyan foka, ami énszerintem nem jó.

- Lefojt?

- Igen. Nem hangzanak el egészséges dolgok, miszerint... mint a Molnár jelenetben: „- Most mért állsz a harmadik felvonásban elém?” „ – Én eléd állok? Hát igen, elém állsz!” Ezek jók, hogyha kifogalmazódnak, mert igazabbá, meg élesebbé teszik az egészet.

- Nem akarlak belerángatni másba, de te csak a színházról beszélsz ilyenkor, amikor ilyeneket mondasz?

- Ezt hogy érted?

- Hát, ahogy mondom. Az egész országunk egy kicsit ilyen. Tehát lehetőleg nem beszélünk róla.

- Ja, nem. Én csak a színházról beszélek, nekem tulajdonképpen politikai konnotációim alig vannak, mert nem látom, nem is érdekel, csúnyán nem érdekel, és ezért nem használom ezt az áttételes kifejezés módot. Tehát kifejezetten színházról beszélek. Illetve nem, mert beszélek ugyanakkor az emberek egymás felé való közlekedéséről, mert az is nehéz. De ezt nem munkahelyi értelemben mondom, hanem általában. Roppant nehéz igazat mondani, és ennek nagyon sok káros következménye van.

- A te életedben mondjuk ott van a Valami Amerika. Az, hogy megtaláltak olyan filmszerepek, amik a színházi léten messze túlmutató népszerűséget adtak, ez mondjuk a radnótis életedet, a színészi, színpadi színészi életedet mennyire befolyásolta?

- Egyáltalán nem, ez nem hat oda. Tehát attól még... Annyiban hat oda, hogy egy csomó ember, aki megszeret egy filmben, az bejön megnézni színházban. De ezt is csak remélem, vagy vélelmezem. Tehát ebben nem vagyok egészen biztos. Talán ez így működik. De magát a színházi munkát semmiben nem befolyásolja ez.

- És nem másképp színész az ember akkor, ha van egy sikeres filmszerepe, amiről oly sokat...

-... hogy nagyképű állat lesz?

- Hát lehet nagyképű állat nyilván, de nem, hanem hogy másfajta magabiztossággal közlekedik a szakmában, másfajta magabiztossággal közlekedik színpadon. Ez nem hat oda vissza?

- De lehet, hogy így is hat, de szerencsére nekem a színházi munkáimban volt egy csomó olyan, jó pár olyan, ami ezt az örömöt, vagy ezt a pozitív visszajelzést, vagy ezt az elfogadottságot adta. Ez valóban létrehoz egy másfajta magabiztosságot, ahhoz képest, ami mondjuk a Főiskola környékén volt, amikor az ember remegő lábakkal, mint egy frissen született ló, megpróbál egyáltalán megállni, és egyáltalán nem biztos abban, hogy ez a világ őt nem fogja fölfalni 5-10 percen belül. De egy idő után a munka és a munka eredményei, amik megmutatkoznak, az létrehoz egy stabilitást és egy erősebb belső nyugalmat, és létrehoz egy ízlést. Ezek nagyon klassz dolgok, de ezek ugyanakkor konfliktust is generálnak. Mert ez az erősebb ízlés és erősebb nyugalom, ez azt jelenti, hogy szerintem bizonyos dolgokat nem jól csinálunk, ezt én mondom a környezetemnek, a környezetem pedig azt mondja, hogy „Téged Tibi nem kérdeztünk!” Így.

- Volt egy pont, amikor úgy nézett ki, hogy akkor a Szervét elmegy Magyarországról. Erről beszéltek a szakmában, amikor elmentél. Angliába?

- Igen.

- Nem jutott eszedbe, hogy igazán elmész?

- Hogy mondjam? Nekem igazából ez mindig eszembe van. Tehát nekem van egy alternatív életem, amit nem sikerül élni mert dolgozom, vagy teszek-veszek a hétköznapokban. Ez mondjuk olyasmi, hogy... én egy kertész vagyok egy angol parkban... és pont annyit kell keresnem, amivel a kis szobácskámat ki tudom fizetni, meg az eleséget. Ez egy ki nem élt inkarnációm. De ugyanezzel az erővel lehetnék például egy olasz matróz. Az szintén egy ki nem élt inkarnációm. Tehát nekem vannak fiktív életeim, amik helyett a magyar színész életét élem, sokszor nagyon boldogan és nagyon szerencsésen. De nem merült fel bennem az, hogy lecserélem, mert ez nagyon nyelvhez kötött foglalkozás...

- Hát a kertészkedés speciel nem annyira.

- Nem, az nem annyira. Nem is azzal a céllal mentem ki. Azzal a céllal mentem ki, hogy egy kicsikét éljek egy másik országban. De ugyanezzel a céllal, ugyanilyen örömmel, boldogan elmennék Nápolyba, vagy Oslo-ba, vagy Kijevbe is két-három hónapra, mert kíváncsi vagyok. Sőt, ugyanilyen örömmel két-három napokra is elmennék. Ezt minden színházigazgatónak elmondom, hogy csak a felét fizesse ki, elmegyek színházi nagykövetnek. Jól beszélek angolul, mindenkivel hangot találok. Nézzünk előadásokat. Hívjunk rendezőket. Hozzunk dvd-t. Ezt mindenkinek elmondom, szerintem ez egy príma ötlet. És hívjunk meg embereket, és csatornázzuk be magunkat egy ennél sokkal áramlóbb és sokkal több energiát meg milyenséget behozó színházi módszert.

- Ettől gondolom, meg szoktak ijedni.

- Hát nem tudom, eddig nagy igeneket erre nem mondtak.

- És ez nem a pénz miatt van, attól tartok.

- Nem tudom, hogy miért van. Valahogy mi egyirányúbb utcákban járunk.

- És ezt a sok, egészen különféle vágyadat ezt valamilyen módon színészként kiéled?

- A színészet ebből a szempontból csodálatos foglalkozás.

- Tehát a színpad megadja ezt neked?

- Ennek nagyon nagy részét igen. Egyszerűen az által, hogy a normális, születéstől-halálig terjedő időben a színésznek bonyolultabb azáltal, hogy sok szerepben megéli ezt. Különböző személyiségek, különböző problémákkal, különböző fizikai és emberi környezettel. Más anyósok, más gyerekek, más baráti konfliktusok, más belső dimenziók. A színészet ebből a szempontból színtiszta utazás hogyha szerencsés, és az nagyon kitágítja az életet.

- Sokfélét is játszol. A Tháliában vígjátékok várnak rád. Ott van a Rózsavölgyi Szalon a Spiróval, ami nagy siker. Az egy kis tér és nem vagytok sokan. Az a te súlyod, azt te viszed.

- Igen. Az egy fantasztikus dolog.

- Ott van a Mary Poppins a Madáchban. Tehát ez a sokféleség, gondolom különösen vonzó ebben a színészi létben.

- Ez egy nagy áldás. Ezért nem győzök eleget hálálkodni a sorsnak és magának az Úrnak, hogy ez... Volt a kedvenc példám, hogy amikor az Alan Bennettnek egy monológját csináltuk Beszélő fejek címmel a Thália Színházban, egy ilyen sete-suta, kicsit retardált ötven-plusszos embert játszottam, aki a hetven-valahány éves mamájával él, kezelés alatt áll, nagyon fura az egész élete, és a legnagyobb probléma az, hogy a mamáját, aki hetven valamennyi, el akarja csábítani tőle egy korábbi udvarlója. És ez az egész egy rémült lény volt. És ugyanakkor próbáltam a Spamalotban az Arthur királyt. Ami ugye egy Monthy Python musical, az összes abszurditásával, az összes színes, szélesvásznú csodájával. Tehát nagyon nagy távolság van ezek között az alakok között.

- Kérdeztem, hogy hogy’ vagy, mondtad: meg vagy fázva egy kicsikét. De jól vagy, látom, hogy jól vagy.

- Igen. Kopogjuk le.

- Szép szezont kívánok, és sok-sok jó szerepet.

- Köszönöm szépen.

- Köszönöm, hogy eljöttél.

http://www.atv.hu/videok/video-20140930-kevesbe-volt-szukseg-ram
Fotók: a videó képkockái.