Kun Zsuzsa: „Az egyik legjobb motivációs erő éppen a kudarc”
BEST Magazin, 2015. február 6. p.22-23.

BEST: - Az egyik legtöbbet foglalkoztatott színházi színész, a magánéletéről mégis keveset tudni. Most is csak azért állt kötélnek, mert a közeljövőben mozikba kerülő Parkoló című film kapcsán szívesen oszt meg néhány gondolatot a saját életéről is.

- Imre és a parkolóőr konfliktusa a filmben igencsak mindennapi történet. A egy jómódú férfi, aki eddig pénzért mindig mindent megkapott, szembe találja magát egy elhivatott emberrel, aki a kérésére nemet mond...


Szervét Tibor: - Imre, akit én játszom a filmben, a veterán autójával szeretne beállni az egyetlen fedett parkolóhelyre, hogy a madarak ne csinálják le a kocsit, a parkolóőr viszont nem engedi.

Ebből a semmi kis ügyből lesz a két ember között totális háború. Akárcsak a mi hétköznapjainkban, otthon a konyhában, a főnök-beosztott vagy a szerelmespárok viszonyában. Ahogy te gondolkodsz, az hülyeség, ahogy én gondolkodom, az jó. Erről a párbajról szól a film, ahogy sajnos nemegyszer az életünk is. És milyen sokszor döbbenünk rá, hogy tényleg egy kis vacak háború vagy konfliktus kedvéért elpusztítunk valami jót. Csak éppen abban a percben nem érti meg az ember. Eckhart Tolle A most hatalma című könyvében ír arról, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a gondolatainkban futó filmeknek... Például azért izgulunk, hogy hol a gyerek, miért késik, biztosan elrabolták... Ha fáj valamink, biztos rák, ha hívat az igazgató, biztosan kirúgnak. Nagy belső munka kell hozzá, hogy az ember ne gondoljon ilyen fölösleges dolgokra. Ezt pedig senki más nem tudja elintézni, csak mi magunk.

- A fia húszéves, talán nem kell már érte izgulnia. De mit gondol az ő generációjáról, főleg ha visszatekint, ön milyen volt ebben a korban?

- A fiam egyetemista, ez az a kor, állapot, legalábbis egy fiú esetében, amikor a személyiség épp csak kezd kialakulni, az ember épp csak elindul a felnőtté válás felé. Amikor a gyerekemre nézek, sok mindenben magamra ismerek. Ugyanígy boldogan ellettem volna azzal a tudattal, hogy filmeket nézek, indián regényeket olvasok, összejövök a haverjaimmal, és helyes lányokkal találkozgatok. Mindenféle tuszkolás, hogy az életet komolyabban kell venni, idegen volt számomra, épp ezért nem győzöm magamnak mondogatni, hogy őt se kell állandóan tuszkolni.

- Ön elégedett az életével?

- Mondjuk úgy, hogy igyekszem nagy szeretettel élni ezt az életet, ami nekem adatott. A buktatókkal együtt persze, mert igen, rengeteg volt belőlük, de utólag rájöttem, nem is tudnék nélkülük moccanni. Sajnos úgy vagyunk kódolva, hogy a sikertelenség, a nem tudás, a kudarc, az baj. Pedig az egyik legjobb motivációs erő éppen a kudarc. Amikor megpróbálok valamilyen helyzetet szemügyre venni, mindig rájövök, hogy jó néhány olyan fordulat van az életemben, amit tragédiaként éltem meg, de nélkülük ma nem lennék az, aki vagyok.
És, hogy milyen nélkülözhetetlen tanulságok származtak az ilyen nehéz helyzetekből.

- Erre a bölcsességre az ember mindig csak utólag döbben rá...

- Igen, a legtöbbször. Milyen jó lenne, ha ez a felismerés minden pillanatban megtörténhetne. Szintén Tolle mondja, hogy ha az ember munkálkodik ezen, egyszer csak óvatosabban kezdi használni a „Jó” és a „Rossz” jelzőket...

- Úgy látom, ön sokat dolgozott magán.

- Igen, de beszélni nem nagyon lehet erről. Kicsit olyan, mint a fogyókúra vagy a cigiről való leszokás. Én is leszoktam, mindenkinek ragyogó arccal meséltem, hogy föltaláltam egy zseniális módszert, aztán rájöttem, hogy mindenkinek magának kell a módszereit föltalálnia. Az embernek az orra alá tehetik az Úristen aláírásával, hogy ez a módszer a tuti a problémádra, a válasz úgyis az: Á, nekem nem jó, én nem ilyen vagyok. Nagyon ritkán sikerül másoktól tanulni.

- Alapvetően nyugodt ember? Mert annak tűnik.

- Korábban rengeteg izgalom, szorongás, neurózis volt bennem, mára ez sokat változott. De szerencsére sok minden nagyon jó is van az életemben, egyszerűen egy hálátlan kutya lennék, ha ezeknek nem örülnék. Persze ma is van válság, sőt úgy is fogalmazhatnék, hogy a válság állandóan jelen van, mert bőven van olyasmi, ami megoldásra, megvalósításra vár, és nekem fogalmam sincs, hogyan kell ezeket megoldani-megvalósítani.

- A magánéletére vagy a munkájára gondol?

- A színházra gondolok, van jó pár dolog, ami érdekel, és amit szeretnék kipróbálni, vagy éppen másképp csinálni. De azt is föl kell mérnem, hogy vajon alkalmas vagyok-e rá.

- Ki az, akire hallgat?

- Otthon csodálatos beszélgetéseink vannak, amelyek egyszerűen nélkülözhetetlenek. És vannak nagyon klassz barátaim, ők is sokat segítenek a vívódásaimban.

Fotók: Birton Szabolcs