Szentgyörgyi Rita: Ezerarcú színész
tvr-hét, 2017. február 20-26.

A második évaddal folytatódik a Duna Televízióban a Csak színház és más semmi című sorozat, amelyben Szervét Tibor játssza a színházigazgatót. Anyaszínházában, a Tháliában pedig a Kean, a színész címszerepére készül.

- Mennyire érzi testhezállónak Dénes figuráját?


Nagyon szeretem ezt a szerepet. Dénesben van egyfajta kettősség, egyrészt szerelmes a színházba, másfelől pánikol a színészektől. Emellett férfiként és apaként is megnyilvánul. Hálás feladat, ha egy szereplőnek ilyen sok arcát kell megmutatnia.

- Tehát örömmel látott neki a sorozat második évadának.

- Természetesen. Jó a csapat, a forgatókönyv, jók a helyzetek.
Igaz ugyan, hogy az egész nyarunk elment a forgatással, de nagyon élveztem. Sokkal több örömet okoz a játék, amikor a színész már jól érzi magát a figura bőrében, mint amikor még csak tapogatózik. A második évadban már „beljebb” voltam a történetben.

- Kipróbálná magát esetleg színházi direktorként?

- Eljátszottam a gondolattal, de végül ügy döntöttem, hogy még nem. Ha lesz ilyen pillanat az életemben, az még arrébb van. Nagy felelősséggel jár, és rendes kis csapattal szabad csak nekivágni.

- Lát hasonlóságot a sorozatbeli és a valódi színházi intrikák, konfliktusok között?


- Lehet, hogy csalódást okozok a válasszal, de nem. Vannak persze feszültségek, konfliktusok, ilyesmi mindenhol van, ahol emberek dolgoznak együtt. Ahhoz sem kell színházba menni, hogy lássuk, hogyan bonyolódik a szerelem egy munkahelyen. Kollégák összejönnek, és ezzel magánéleti krízisbe keverednek.

- A feleségét alakító Szávai Viktóriával már többször játszottak házaspárt.
- Nagyon jó, amikor az ember ismeri a partnere privát és szakmai arcát is, amikor automatikusan működik közöttünk a kapcsolat, a kémia. Reményeim szerint Vikivel ilyen pár vagyunk.

- A Thália Színházban a Kean, a színész főszerepére készül.

- Kean története közel áll hozzám, egyszerre felemelő és nagyon szórakoztató. Zseniális színész, alkoholista, ez életet élvező, kibírhatatlan lény hatalmas élet-pillanatát, mondjuk úgy, emberré válását meséli el a darab.

- A hivatásán kívül jut ideje másra?

- Tavaly nagyon sokat dolgoztam, de az idei évadom kényelmesebben indult. Szükségem volt egyfajta testi-lelki szervizre, regenerációra. Végre megnézhettem néhány színházi előadást, nemrég Londonban is. Emellett sokat olvasok, egyszerre négy-öt könyvet. Sajátos módon kevesebb szépirodalmat, most inkább a pszichológia érdekel.

Fotó: Megafilm
Címlapfotó: Csatáry-Nagy Krisztina