Rónai Egon: Szervét Tibor
ATV - Egyenes beszéd, 2018. május 14.

Rónai Egon műsorvezető: - Szervét Tiborral folytatjuk, a Jászai Mari díjas Érdemes művésszel. Jó estét kívánok! Mondtam, hogy egy idealista után egy másik idealista, egy másik szakmában.
- Azért te is egy idealistának számítasz. Nem tudom, mennyire hallgattad Perczel Zoltánt az előbb?


Szervét Tibor: - Igen, hallgattam. Az a kérdésed, hogy színházi emberként mennyire számítok idealistának?
Nem gondolom magamat szakmai idealistának. Szerintem én szakmailag realista vagyok, az élet egészét tekintve, viszont valóban idealista.

- Emlékszel még arra, hogy miért mentél a Főiskolára, hogy mit akartál a színjátszás által?

Szervét Tibor: - Volt egy nagyon profán oka annak, hogy odamentem. Megismerkedtem egy színésznővel, és akkor egy kicsit jártunk. Annyira édes nő volt, hogy azt gondoltam, hogy ahol ilyenek vannak, oda megyek én is. Ez pont akkor volt, amikor az utolsó félév volt a Jogi Egyetemen. De akkor kirúgtak az első rostán, aztán egy évvel később megint kirúgtak az első rostán. Közben valahogy megfogalmazatlanul, énbennem megérett a – hát, csak most használom először ezt a szót – a katarzis iránti igény. A katarzis megélésének az élménye, és a színház lehetővé teszi, - hogyha jól csináljuk -, hogy mi magunk is, és azok is, akik néznek, azok részesüljenek ebben a katarzisban. Ez egy olyan csodálatos dolog, és azóta nem is szűnt meg, sőt ez a része a dolognak egyre inkább teljessé vált bennem. Ez az öröm.

- Miközben a színház azért ebben változott, mert a katarzis kevéssé divatos manapság.

Szervét Tibor: - Juj, nagyon változott, igen, igen, igen! Azért mondom, hogy szakmailag nem vagyok idealista, én látom azt, hogy a színház megváltozott. Tulajdonképpen lehet, hogy ez törvényszerű, hogy a piac egyszerűen rákényszeríti a maga szabályait erre a mi munkánkra is.

- De nem, amikor a Kean a színészt játszod a Tháliában, az egy olyan darab, amiben ez ott lehet.
Vagy, amikor a Virágot Algernonnak a Játékszínben, amiben rendesen benne van mindenhogy a kezedben, mert át is írtad, meg színpadra is alkalmaztad. Ezek azért olyan darabok, amikben ez ott van! És lehet ezt játszani sikeresen.


Szervét Tibor: - A Kean a színészt le kellett venni a Thália Színházban, mert nem volt elég néző rá. Azt mondták nekem a Színház vezetői, hogy nem lehet elég jól eladni a jegyeket, tehát nem játsszuk már jövőre. Nagyon kevés előadást ért meg.

Az Algernon ilyen szempontból valóban kuriózum az én életemben és a Játékszín életében, és remélem, hogy a nézők életében is. De az egy!

Egy, az elmúlt, - hát nem is tudom, hány évet mondjak neked -, hogy az én saját az elmúlt hány évemből mennyire sajátos helyet foglal el pont azért az Algernon, mert ezt a hatást célozza meg.

- Ez mért nem divat ma, ez a hatás? Hát nem feltétlenül azért megyek színházba, hogy pofán vágjanak a valósággal! Azért is mehetek, hogy mondjuk érzelmeket kapjak.

Szervét Tibor: - Rettentő összetett erre válaszolni. Egyenes beszéd? Ugye ezt kérdezte Zoltán az előbb?
Nézz oda... énszerintem az alkotókban nincsen elég kurázsi ahhoz, hogy ennyi időt és kapacitást belefektessenek valamibe, ami egyáltalán nem biztos, hogy közvetlen profitot termel.

- Ez a meló. kérdése?

Szervét Tibor: - Igen, nagyon sokban a meló kérdése, nagyon sokban a személyes ambíció kérdése, hogy ezt akarja csinálni. Nagyon sokszor ki van váltva valamifajta „művészettel”... Azért mondom a szó előtt-után az idézőjelet, mert gyakran a művészet egyáltalán nem katarzist ad a nézőknek, csak valami furát, valami komplikáltat, megint valami kognitív valamit, tudod, amin úgy el lehet gondolkodni. A színház az énszerintem annyira érzéki és érzelmi műfaj, hogy... észre se veszem például ezeket, mert többnyire unom, amik ennyire „okos” előadások.

- Hm... túlgondoltak.

Szervét Tibor: - Nem túlgondoltak, arra bazíroznak, hogy a néző velük gondolkodik. De én meg azt próbálnám megcélozni, hogy a néző velünk érezzen. De ahhoz nekünk is érezni kell. És ugyanúgy, ahogy az ország egészében nagyon nehéz ilyen jó értelemben vett hiteket találni, úgy a színész szakmában is nagyon nehéz jó értelemben vett hiteket találni.

- Nem elég tehetségből megoldani? Oda kell vinni az érzéseidet a színpadra, egy próbafolyamatba, egy előadásba?

Szervét Tibor: - Hát persze. De hát ez az egész természetes is lenne, és azt is gondoljuk, hogy ezt csináljuk, csak ahhoz, hogy ezek ilyen erővel, ilyen mélyen a néző lelkét ennyire megemelve tudjanak hatni, ahhoz egyszerűen több munka kell, több invenció, több szándék. De látszik, hogy meg lehet csinálni, mert ott van például a „Testről és lélekről” , ami messze nem egy közönségfilm, és mégis azzá lett, mert annyira gyönyörű, és annyira fantasztikusan fogja ezt meg.

- Téged a nézők nagy része valószínűleg a Valami Amerika szériából, meg a Csak színház tévésorozatból ismer. Ami lehet zavaró is egy színésznek, aki főszerepek sorát játssza évtizedek óta a színházban. Csak színházba keveset járnak, különösen a Valami Amerikához képest.

Szervét Tibor: - Ahhoz képest igen, de nálunk a színházba rengeteget járnak szerencsére. Tehát nagy boomja van a színháznak, minden színház tele van, a színház azt csinálhatna, amit akar. Ehelyett tényleg nagyon sokszor a nézők lelkesedését ezeknek a vígjátékoknak a megnézésére fordítják, –juk...
De az nem baj egyébként, hogy a Valami Amerikából és a Csak színházból ismernek, mint a kettőt nagyon szeretem.

- Nem mentél el Jordán hívására a Nemzetibe hajdanában, viszont elég sok színházat váltottál az idők során. Meg országot is egy kis időre. megtetted azt az elegáns gesztust, hogy ott hagytad a szakmát, és elmentél Londonba nyelvet tanulni. Meg még mit? Mit hoztál haza? Mit tanultál még ott?

Szervét Tibor: - Nagyon jó ott élni. Én ugyan csak négy hónapot éltem ott, és nyilván, hogyha nem így fél-turistaként, nyelvtanulóként vagyok ott, akkor egész más tapasztalataim is lehetnének. De annyira klassznak tartom az embereknek ezt az evidens szabadságát, azt az evidens öntudatukat, amiket a történelmük alatt összeraktak, és a vereségek se nagyon törték ezeket meg, hogy ez imponáló. Nagyon szeretem Londont, szeretem a nyelvet, szeretem a kultúrájukat, tehát az nagyon-nagyon klassz volt. Meg sok előadást is láttam, amivel egyébként nem vernek minket, azt kell mondanom.

- Pályatársaid közül jó néhányan hajlandók politizálni, Jó néhányan meg eltolják maguktól ezt az egészet, te is ilyen vagy, pártpolitikáról nem is hallottalak valaha is beszélni. De mit gondolsz arról a morális helyzetről mondjuk, ami ebben az országban van,az mégsem pártpolitika.

Szervét Tibor: - Nem gondolom, hogy van most Magyarországon politika. Van Orbán Viktor, és passz. Nincsen más. Van egy nagy erő, - ahogy az előző beszélgetésben is lehetett ezt hallani -, van egy egészen különleges erő ebben az emberben, és valóban, ez az erő mindaddig az övé marad, amíg más valaki nem tud ugyanilyen erőt és hitet kínálni az embereknek. Én ezt nem tartom politikának. A politika a köz ügyeivel való foglalkozás. És a másik, ami miatt eltartom ezt az egészet, hogy olyan nagy rutinunk van – egyébként ez egy általános emberi tulajdonság -, hogy a mi sorsunkért mások felelősek. Az adott esetben például a politika, ami nem úgy alakult. A választók, akik nem úgy választottak. A buszsofőr, aki nem arra ment. Az anyukám, a tanáraim, a tévé, a tévé-igazgatója és Donald Trump és az Iszlám Állam... Én ezt nem így gondolom. Tehát az én idealizmusom másik fele az pont abból fakad, hogy én az embert, - minden egyes embert - képesnek tartok arra, hogy a saját, személyes erejét és a saját személyes életét jobbá tegye. Ez borzasztó nehéz természetesen. Millió dologgal kell szembe nézni, közben ott van a külvilág, amit frankón felelőssé lehet tenni mindenért. De nekem tapasztalatom van arra, hogy az embernek igenis, legalábbis részben, és ahhoz képest, amennyire nem él vele, nagyon nagy részben, a saját kezében van a saját életének az irányítása.

- Te tudod irányítani?

Szervét Tibor: - Nem. De talán fölismerem azokat a pillanatokat, amikor mégis igen. Egy csodálatos fizikus mutatott egy példát arra vonatkozóan egy művészi filmben, hogy milyen nehéz nekünk ebben a fizikai világban lenni, hogy nem tudjuk például eldönteni, hogy bizonyos dolog az hullám, vagy részecske, és megpörgetett egy rézdarabot. Egy ilyen - nem tudom -, 50 pennyst. Megkérdezte a nézőket, illetve a kamerát, hogy ez most fej, vagy írás. És egyik sem! Vagyis, mind a kettő, amíg pörög. De amikor megnézzük, amikor ránézünk, amikor ott van a pillanat, akkor vagy fej, vagy írás. És ugyanígy van, - most ez lehet, hogy éktelen filozofikusan fog hangzani-, hogy persze, nem tudjuk eldönteni, hogy a végzet irányít bennünket, vagy van olyan, hogy szabad akarat. Ez ugyanúgy van, mint a pörgő pénzérmével, ez is, az is. Időnként le kell tenni a kezünket és azt mondani, hogy az most az egyik. És akkor a miénk a pálya.

- Köszönöm a beszélgetést. Öröm volt, és jó volt. Köszönöm.

http://www.atv.hu/videok/video-20180514-szervet-tibor
https://www.youtube.com/watch?v=wF8rWtW5eZ8
Fotók: a videó képkockái és Baráth Mari.