Az ELTE alumnusa, Szervét Tibor nyilatkozott
ELTE Híradó, 2018. május 29.

Narrátor: - Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem falai közül számos neves alumnus került ki. Az ELTE Híradó stábja ezúttal Szervét Tibor színművésszel ismerkedhetett meg közelebbről.
A Thália színház Jászai Mari díjas színésze 1982-ben doktorált az Állam- és Jogtudományi karon. Nem volt kimondottan jó tanuló, az egyetemi évekből leginkább a bulizások maradtak meg számára emléknek.


Szervét Tibor: - Az ELTE-re járás keretet, vagy valami struktúrát adott annak, hogy kiéljem azokat az éveket, amikor az ember megpróbál minél több lánnyal összejönni, megpróbál rengeteg havert és sörözést és billiárdozást és mindenfélét lebonyolítani.

Narrátor: - Az ELTE-n töltött éveiből szívesen emlékszik vissza Brósz Róbertre, a római jog legendás hírű tanárára:


Szervét Tibor: - Állandóan emlékszem rá. Tehát, nem úgy, hogy néha-néha, hanem úgy rendszeresen eszembe jut. Nem is olyan régen meséltem valakinek őróla, mert egy nagyon nagy erejű ember volt. Vizsgáztam nála. Mindenki rettegett nála vizsgázni, én is rettegtem nála vizsgázni.
És... emlékszem arra a pillanatra, amikor megkérdezi, hogy „Hányasra aspirál, kolléga?”
És akkor nagy megkönnyebbülésre kizártam az 1-est, mert akkor nem kérdezte volna meg.
A 4-est, 5-öst azt józan realitással zártam ki, és a 2-es és a 3-as közül választottam a 3-ast.
Mire hümmögött egy darabig, és azt mondta, hogy „hát nem sokat tud, de azt a keveset valahogy intelligens megfogalmazásban adja elő, úgy hogy megadom a 3-ast”.


Narrátor: - A doktori cím megszerzése után váratlan fordulatot vett élete. 1984-ben egy kedves színésznő megismerése egészen odáig vezette, hogy felvételizett a Színművészeti Főiskolára.
Tibor korábban kifejezetten izgulós típus volt. Nem kedvelte a közönséget, így a késztetésen túl egyéb oka nem volt arra, hogy színésznek tanuljon.


Szervét Tibor: - Bennem volt valami késztetés, először is egy élmény arról, hogy az emberi lélek az valami nagy és magasztos, ami valami csodákat tud megélni, és az ember élete valami hősiességre kell, hogy szánódjon.

Narrátor: - Ez nem kamaszkori romantika volt. A színművész a mai napig így éli meg a színészethez való viszonyát. Számos kedvelt szerepe volt a színpadon, melyekkel szívesen azonosult.


Két éve játsszuk a Virágot Algernonnak című regényből készült adaptációt a Játékszínben, és én játszom a Charlie-t. Ez egy nagyon nagy élmény, mert az például olyan előadás, ami – reményeim szerint – odaadja az embereknek azt a katarzis szerű élményt, ami miatt ezt az egész színészetet számomra érdemes csinálni.
Ilyen volt a Cyrano - hoppá, hoppá -, ami Miskolcon volt, és ami nekem egy hatalmas élmény volt. Az első olyan igazi erőpróba, amikor fölismerhettem azt, hogy van ilyen. Van ilyen erő, és a nézőtér megszólítható és elvarázsolható.

Narrátor: - A színész-rendező rendkívül aktív életet él, melyet sokszor nem könnyű összeegyeztetni a magánéletével.

Szervét Tibor: - Nekem nem feltétlenül sikerül prioritásokat állítanom, egyszerűen az élet állít prioritásokat, amihez megpróbálok jókedvvel alkalmazkodni, sőt, van olyan is, hogy egyszerűen megpróbálom túlélni. Nagyon sok minden érdekel, rengeteget tudok olvasni, állatira szeretem a szeretteimet, csodálatos barátaim vannak, tehát nem szabad elfeledkezni arról nekem – most mondom magamnak -, hogy mennyi minden jó van. De hát, van ára ennek, hogyha az ember ennyit dolgozik. Bár, most éppen visszahúzódóban vagyok. Tehát ebben az évadban szerencsére sikerült úgy intézni, hogy – egyetlen egy bemutatóm volt itt a Tháliában. Kevesebbet játszottam, és több időm volt a saját életemre. És a saját életem azt mondta, hogy „legfőbb ideje volt Tibor, hogy mi ketten összetalálkozzunk”.

https://www.youtube.com/watch?v=2SMJDwIRYpc
Fotók: videókról és Baráth Mari