|
Pápai Ildikó: A pink.hu riportere Szervét Tiborral beszélgetett az új szerepéről. Furcsa pár című előadásban két héttel a bemutató előtt szerepet cseréltek Gálvölgyi Jánossal. Neil Simon klasszikus vígjátékában két zseniális művész, Gálvölgyi János és Szervét Tibor ölti magára a két merőben különböző karakterű jó barát szerepét. A cím Furcsa párt ígér, de az igazán furcsa az, hogy a főszereplők, két héttel az első bemutató után szerepet cseréltek. Túl van már mindkét bemutatón, ismeri a félszeg, rendmániás Félixet, és belebújt a laza, kissé nemtörődöm Oscar bőrébe is. Hogyan tudta kizárni Félix figuráját az Oscarra való felkészülésből? Szervét Tibor: - Teljesen nem tudtam elszakadni az először alakított figurától, de a színész „agy" képes arra, hogy váltson. Ma is megtörtént egyszer, hogy Oscarnak szólítottam Jánost, egész egyszerűen azért, mert megszoktam a próbaidőszak alatt, hogy ő Oscar nekem, én pedig Félix vagyok neki. De, azért jól külön lehet választani a két figurát, mert abszolút más emberekről van szó. Olyan ez, mintha egy másik színházba, egy másik előadásra, egy másik szerepre mennék be. A mostani helyzet azonban attól speciális, hogy minden ugyan olyan marad, csak a szerep változik. Ezért merte a színház megkockáztatni velünk ezt a „háló nélküli ugrást", ugrasztást, mert bíztak abban, hogy az előző próbafolyamatban annyira megismertük már az eredeti figuránkat, hogy a szerepcserével könnyen megbirkózunk majd. |
  |
Ennek ellenére, két teljesen
ellentétes habitusú karaktert, ennyi idő alatt
megcsinálni olyan, akár egy trapézszám.
- Én a mai előadásban lezser Oscarként ismertem meg, de el tudom képzelni pedáns Félixként is. Ön melyikkel jön ki jobban?
- Mindkettővel jóban vagyok. Ezt komolyan mondom, és nem azért, nehogy bármelyikük megsértődjön. Ha Félixként lépek színpadra, akkor az ő lénye tölti ki az idegrendszeremet. Ha Oscarként jelenek meg, akkor az ő figuráját kell teljes egészében magamévá tennem, az ő életét, mindazt, ami vele a színpadon történik.
- Az előadás sikeréhez minden adott. Két remek színész gazdag eszköztárral, tapasztalattal. Milyen Gálvölgyivel dolgozni?
- Izgalmas. Nagyon hamar kiderült, hogy munkabírásban, lelkiismeretességben, igényességben nagyon hasonlítunk. Jánosnak ez a hallatlan magabiztossága a vígjáték játszása során, számomra rengeteg élményt adott. A nézőnek minden egyes poén és nevetés jár, ezt ő tökéletesen érti, ezen ő rengeteget dolgozik. Az pedig, hogy teljesen különböző a múltunk, csak jót tesz a közös munkának.
- Azt olvastam öntől, hogy kezdetben tartotta attól, hogy János, a műfaj vitathatatlanul legnagyobb itthoni mestere, késsel-villával megeszi önt. Szerintem nem így történt.
- Valóban nem, mert rendkívüli módon egymásra vagyunk utalva. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor két légtornász dolgozik együtt, és a bizalom, a rokonszenv elengedhetetlen. Félix és Oscar jó barátok a darabban, és ez a barátság akkor is él, amikor már szinte teljesen megváltoztatták egymást az együtt élés során. A színpadi játék pedig akkor válik hitelessé a néző számára, ha a színészek között is kialakul valami közös rezgés.
- Lehet ebből barátság a magánéletükben is?
- A sors tudja. Ahogy látom, János is rendkívül elfoglalt, és én magam is. Nagyon klassz, hogy a színpadon már azok vagyunk.
- Előfordult már korábban, hogy valakire ennyire rá volt utalva, mint a mostani előadásban?
- Igen, Dobó Katával játszottuk a Libikókát a Pinceszínházban, és az is csak úgy működött, hogy nagyon mély bizalommal voltunk egymás felé. Természetesen az is fontos, ha a rendező is hisz a közös munkában, Verebes Pistával és Faragó Zsuzsa dramaturggal jó kis csapatot alkottunk.
- A Radnóti Színháznak több mint tíz éve tagja, sokszínű, nagy ívű feladatok találták meg, az utóbbi évek sikerfilmjeiben is látható, rendez is. Álmodik még olyan „nagy ugrásról", amit szívesen bevállalna?
- Dédelgetek magamban terveket, amelyek a rendezéshez kapcsolódnak, de ezekhez sok idő, és másfajta felkészülés szükséges, mint egy szerephez. Amikor ilyen lehetőség kerül elém, azt kell mondanom, hogy most még nincs rá elég idő. A tavalyi évadban kértem is az igazgatómat, Bálint Andrást, hogy ne dolgoztasson túl, mert tavaly is öt bemutatóm volt, de ahogy alakulnak a dolgok, idén sem lesz ez másként. Ezek mellett pedig ott az élet praktikus oldala, ahol ügyintézni kell, parkolási bírságot kell befizetni, és élni kell egy normálisnak gondolt családi életet. Szóval létezik bennem a vágy, hogy alkalmasint a rendezést is gyakoroljam, de kell hozzá egy nyugodtabb periódus. De ha néha azt mondom, hogy túl sok a munkám, akkor azonnal eszembe jut, hogy milyen szeretett feladatok, nagyszerű kollégák vesznek körül, amikor szemmel láthatóan az emberek többségének nagyon nehéz boldogulnia. Egy színész számára az új feladat mindig olyan, akár egy légtornász mutatvány.
- Én a mai előadásban lezser Oscarként ismertem meg, de el tudom képzelni pedáns Félixként is. Ön melyikkel jön ki jobban?
- Mindkettővel jóban vagyok. Ezt komolyan mondom, és nem azért, nehogy bármelyikük megsértődjön. Ha Félixként lépek színpadra, akkor az ő lénye tölti ki az idegrendszeremet. Ha Oscarként jelenek meg, akkor az ő figuráját kell teljes egészében magamévá tennem, az ő életét, mindazt, ami vele a színpadon történik.
- Az előadás sikeréhez minden adott. Két remek színész gazdag eszköztárral, tapasztalattal. Milyen Gálvölgyivel dolgozni?
- Izgalmas. Nagyon hamar kiderült, hogy munkabírásban, lelkiismeretességben, igényességben nagyon hasonlítunk. Jánosnak ez a hallatlan magabiztossága a vígjáték játszása során, számomra rengeteg élményt adott. A nézőnek minden egyes poén és nevetés jár, ezt ő tökéletesen érti, ezen ő rengeteget dolgozik. Az pedig, hogy teljesen különböző a múltunk, csak jót tesz a közös munkának.
- Azt olvastam öntől, hogy kezdetben tartotta attól, hogy János, a műfaj vitathatatlanul legnagyobb itthoni mestere, késsel-villával megeszi önt. Szerintem nem így történt.
- Valóban nem, mert rendkívüli módon egymásra vagyunk utalva. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor két légtornász dolgozik együtt, és a bizalom, a rokonszenv elengedhetetlen. Félix és Oscar jó barátok a darabban, és ez a barátság akkor is él, amikor már szinte teljesen megváltoztatták egymást az együtt élés során. A színpadi játék pedig akkor válik hitelessé a néző számára, ha a színészek között is kialakul valami közös rezgés.
- Lehet ebből barátság a magánéletükben is?
- A sors tudja. Ahogy látom, János is rendkívül elfoglalt, és én magam is. Nagyon klassz, hogy a színpadon már azok vagyunk.
- Előfordult már korábban, hogy valakire ennyire rá volt utalva, mint a mostani előadásban?
- Igen, Dobó Katával játszottuk a Libikókát a Pinceszínházban, és az is csak úgy működött, hogy nagyon mély bizalommal voltunk egymás felé. Természetesen az is fontos, ha a rendező is hisz a közös munkában, Verebes Pistával és Faragó Zsuzsa dramaturggal jó kis csapatot alkottunk.
- A Radnóti Színháznak több mint tíz éve tagja, sokszínű, nagy ívű feladatok találták meg, az utóbbi évek sikerfilmjeiben is látható, rendez is. Álmodik még olyan „nagy ugrásról", amit szívesen bevállalna?
- Dédelgetek magamban terveket, amelyek a rendezéshez kapcsolódnak, de ezekhez sok idő, és másfajta felkészülés szükséges, mint egy szerephez. Amikor ilyen lehetőség kerül elém, azt kell mondanom, hogy most még nincs rá elég idő. A tavalyi évadban kértem is az igazgatómat, Bálint Andrást, hogy ne dolgoztasson túl, mert tavaly is öt bemutatóm volt, de ahogy alakulnak a dolgok, idén sem lesz ez másként. Ezek mellett pedig ott az élet praktikus oldala, ahol ügyintézni kell, parkolási bírságot kell befizetni, és élni kell egy normálisnak gondolt családi életet. Szóval létezik bennem a vágy, hogy alkalmasint a rendezést is gyakoroljam, de kell hozzá egy nyugodtabb periódus. De ha néha azt mondom, hogy túl sok a munkám, akkor azonnal eszembe jut, hogy milyen szeretett feladatok, nagyszerű kollégák vesznek körül, amikor szemmel láthatóan az emberek többségének nagyon nehéz boldogulnia. Egy színész számára az új feladat mindig olyan, akár egy légtornász mutatvány.
http://www.pink.hu/sztarok/szervet-tibor-a-nezonek-minden-poen-jar-2161482
Fotó: Baráth Mari és Madách
Színház