Nápolyi kísértetek. Beszélgetés Szervét Tiborral és Szombathy Gyulával
Klubrádió - Páholy, 2008.01.17.

Műsorvezető: - Kísértetek márpedig nincsenek. Persze hinni lehet bennük. Ezt teszi a panzió korosodó vezetője is. Hiszen ki más adna neki pénzt, hogy vállalkozását felvirágoztassa, mint egy szellem. Ja, hogy ez valójában a felesége szeretője? Nem számít.
A Radnóti Színházban bemutatott Nápolyi kísértetek című előadás főszereplője Szervét Tibor, akitől azt kérdeztem, miért akarja ilyen görcsösen ez a figura ezt a panziót egy kísértet-lakta házban?

Szervét Tibor: - Mert neki élet-halál kérdés. Mert őneki egy árva, picike fillérje sincsen. Mert neki felesége van. Mert ő nem tehet mást, minthogy szembeszáll ezekkel a vélt, vagy valós kísértetekkel, akik itt körbelengik ezt az egész házat, ez az egyik. A másik, hogy a történet, a kísértet-lakta ház tulajdonképpen a szerencséjére fordul neki, mert támogatást, pénzt kap a kísértetektől. Mert úgy találja, és úgy éli meg ezt az egészet, hogy - bár a valóságban mi tudjuk, hogy a felesége szeretője pakolássza pénzzel tele a különböző zsebeket és fiókokat -, ő ezt a maga hallatlan, kísértetjárta fantáziájával egy az egyben elfogadja. Hogy őt támogatja a szellemvilág, és akkor ezzel nekiáll egy beruházásnak, és megpróbál boldogulni.

Műsorvezető: - Intelligens, vagy bugyuta ez a figura?

Szervét Tibor: - Nézze, erre nagyon nehéz válaszolni, mert ebben én nem is döntök, nem is tettem fel ezt a kérdést ilyen értelemben magamnak. Nem nevezném intelligensnek, de nem nevezném bugyutának sem. Ő élni akar, és minden létező körülmények közepette, jégtábláról jégtáblára ugrálva ebben a pokoli nyomorban amiből jön, abból valahogy kilábalni. A többi neki nem számít. És megtartani a feleségét.

Műsorvezető: - Tükörbe tud nézni? Jól érzi magát ebben a helyzetben?

Szervét Tibor: - Magától értetődően. Ő nem tudja, hogy a szerető pénzeli.

Műsorvezető: - A szerep szerint ez egyértelmű?

Szervét Tibor: - Igen, a szerep szerint egyértelmű. Tudom, hogy a nézői oldalról ez nem lesz ennyire egyértelmű, de az meg nem baj. Egyrészt nem tudok vele mit kezdeni, mert ez rendezési kérdés, másrészt írói kérdés. Énnekem muszáj volt a saját szerepemet illetően dönteni, és én úgy gondolom, hogy ő nem feltételezi a feleségéről, hogy szeretőt tart.

Műsorvezető: - Mondhatjuk akkor, hogy ez az ember jól van, a helyén van, jól érzi magát?

Szervét Tibor: - Nem mondhatjuk, mert folyamatosan romló házasságban él.

Műsorvezető: - De ott a lehetőség, tehát adódik egy helyzet, amikor ő abbahagyhatná ezt, azt mondhatná, hogy oké, nem kell ez a segítség. Inkább fordítsunk több figyelmet egymásra, a házasságukra.

Szervét Tibor: - Meg is próbálja. A második felvonásnak az egyik legnagyobb jelenete Pasquale és Maria közeledési próbálkozása, amely nem sikerül.

Műsorvezető: - Igen, de ott mondhatná azt, hogy oké, beszéljünk róla, és dobjuk el ezt a lehetőséget.

Szervét Tibor: - Nem mondhatja. El is hangzik a színdarabban, hogy miért nem mondhatja. Azért nem mondhatja, mert akkor megszűnik… ha elárulja a kísértetet, akkor vagy annyira megijed a felesége, hogy elmenekül, vagy elszalad a házból, vagy a kísértetek, miután a kiadták őket, megszüntetik az anyagi támogatást, és ezt nem teheti meg. Abban a nyomorban, ahogy eddig éltünk, nem bírtuk volna tovább. Rómeó és Júlia nagyon gazdagok voltak, de szegényen már három nap múlva bizonyára megölték volna egymást, ezt mondja ő. Van egy vidám rétege ennek a történetnek, remélhetően a nézők nevettetését szolgáló rétege, és van egy másik rétege, ami nagyon súlyos, amikor azt mondja, hogy ilyen szegény ember, mint én, nem tudja boldoggá tenni a feleségét, muszáj pénzt szereznem.

(Részlet az előadásból)

Műsorvezető: - Szombathy Gyula ennek a kísértet-háznak a portása. Mielőtt azt kérdezem, hogy mit csinál egy ilyen portás, Szombathy Gyula hisz a kísértetekben?

Szombathy Gyula: - Nézze, én elég öreg vagyok már ahhoz, és elég sok halottam van, akik nagyon sokat vannak velem. Ha nem is konkrétan a kísértetekben hiszek, de abban hiszek, hogy az ő lelkük, az én szeretteimnek a lelke bizony elég gyakran velem van. Most ezt mindenki értékelheti úgy, ahogy akarja.

Műsorvezető: - Ebben a nápolyi kísértetházban kik azok akik megfordulnak, és vajon miért jönnek vissza?

Szombathy Gyula: - Ezt a darabot Eduardo de Fillippo közvetlenül a második világháború után írta, és gondolom minden nápolyi családnak, minden nápolyi háznak megvoltak a maga úgynevezett kísértetei, vagy lidércei, vagy maga az a háborús időszak volt olyan a lidércnyomásos, ami után nemigen tudtak szabadulni ezektől a kellemetlen élményektől. Ez a színdarab kicsit szatirikusan, gondolom ezeket az életérzéseket fokozza fel, és természetesen attól függően, hogy ki milyen értelemben éli át a régi szenvedéseit, azok vagy tragikusak, vagy éppen megmosolyogni valóak, vagy pedig éppen nevetségesek, attól függ, hogy ezek egymással hogyan ütköznek.

Műsorvezető: - Mennyire érzi valóságosnak ezt a helyzetet?

Szombathy Gyula: - Úgy tűnik hogy azért ez egy minden hájjal megkent ember, ez az örök túlélő. Az olasz színdarabok általában azt a fajta életigenlést sugározzák, hogy mindenfajta módon, mindegy, hogy milyen eszközzel, de élni, élni, túlélni, és megkeresni a boldogságot abban a helyzetben, ahol éppen van, a legnagyobb szoáréban is esetenként.

Műsorvezető: - Nincs benne félelem? Tehát ha a saját nővérére gondol, akivel már történt egy kis tragédia.

Szombathy Gyula: - Azt gondolja, hogy az életbe beleférnek a legnagyobb tragédiák és a legnagyobb szépségek is. Egy ilyen háború után mi lehet olyan, ami még meglepetést okozhat egy ilyen embernek?

(Részlet az előadásból)

http://klubradio.hu/index.php?id=121
A beszélgetés, valamint az előadás részletei meghallgathatók itt, a Stúdióban is.
A beszélgetést a rádióműsor alapján lejegyezte: Baráth Mari
Fotó: Lehotka Judit Zolka, Koncz Zsuzsa