ganna: Müller Júlia - akit szeretnek
Theater.hu, 2005.01.22.

”A főpróba előtt beszélgettem Müller Júliával, aki a Furcsa pár női változatának főszerepében, a szegedi után, most a miskolci közönséget nevetteti.

- Milyen hangulatban telnek a bemutató előtti utolsó napok?

- Ilyenkor már csak az utolsó simítások vannak hátra… Olyan, mint egy verseny előtt. A hangulat persze attól is függ, hogy épp hogy sikerült az aznapi próba - most éppen nagyon jól ment délelőtt…

- Milyen a rendezővel, Szervét Tiborral dolgozni?

- Most dolgozom vele először, de nagyon nagy örömmel teszem. Szeretem a humorát, az ízlése nagyon közel áll az enyémhez. Eleinte csak puhatolóztunk, hiszen ha az ember először dolgozik valakivel, akkor az első pár alkalom után eldönti, hogy mennyire bízik benne. Én úgy éreztem, hogy ő egy olyan „szem”, akiben teljesen megbízhatok. Sokat tudott segíteni a szerepformálásnál, úgyhogy nagyon élvezem ezt a közös munkát. Remélem nem ez lesz az utolsó.

- Ugyanezt a szerepet játszottad már körülbelül öt éve Szegeden. Vajon épp emiatt esett erre a darabra a színház választása?

- Soha nem beszéltem erről a színház vezetésével. Tavaly évad végén, amikor leszerződtem a színházhoz, akkor már tudtam, hogy ezt fogom játszani. Talán azért is történt így, mert szerették volna, ha tényleg ide jövök - és ez egy olyan szerep, amiért az ember szívesen jön.

- Könnyebb vagy nehezebb így próbálni, hogy egyszer már „megvolt” ez a figura?

- Bizonyos szempontból könnyebb, hiszen az alapanyag „felszívása” lényegesen egyszerűbb. Igaz már teljesen elfelejtettem a szöveget, de újból tanulni tizedannyi idő volt, mint mondjuk a partnernőmnek megtanulni saját szövegét. Próbálni pedig sokkal nehezebb, mert úgy kellene kezdeni, hogy „tisztán” állok a színpadra. Az emlékek miatt, ehhez most idő kellett.

- Akkor ez egy teljesen új Olive, akit most lát tőled a közönség?

- Annyiban nem, hogy a szerep és a helyzetek elég kötöttek, és talán én sem változtam olyan nagyot, hogy teljesen újnak lehessen mondani. De egészen másképp van felépítve, más megoldásokat használok bizonyos szituációkban, és más színészekkel játszom együtt. Ez olyan, mint amikor táncolsz valakivel: nincs két egyforma partner. Seres Ildi másképp dobja a labdát, mint annak idején Fekete Gizi, nekem pedig másképp kell visszaütni. Tibor egyébként nagyon figyelt erre, hogy ahol esetleg előjött valami régi beidegződés - még ha tetszett is neki - inkább elindított egy másik úton. Így ez számomra is egy utazás volt, amit nagyon élveztem.

- Hogy érzed magad Miskolcon, azok után, hogy elszakadtál Szegedtől, ahol hosszú-hosszú évekig voltál színésznő, mondhatni ott „nőttél fel”?

- Nagyon jól érzem magam - őszintén mondom. Ennél a szerepnél jobbat - színésznő, aki ráadásul ezt a műfajt nagyon szereti -, nem igazán találhat. Klassz emberek vesznek körül, akár a kollegáimra gondolok, akár a műszakra – jó itt lenni. Persze egy színész hangulatát alapvetően meghatározza, hogy milyen helyzetben van egy társulatban, és nem tagadom, én itt igazán jó helyzetben vagyok. Azt hiszem, szeretnek, és ez nagyon jó érzés. Bevallom, fájt elveszíteni a ”szegedi korszakot”, főként, hogy ilyen kurtán-furcsán ért véget.”

http://theater.hu/index.php?mode=irasok&sub=&cikk_id=317