Filip Gabriella: Furcsa-pár beszéd
Színházi Esték 57., 2005.március

Neil Simon Furcsa pár című vígjátéka nem kétszereplős darab, bár két ember, két színész - a népszerű filmben Jack Lemmon és Walter Matthau, a Miskolcon látható darabban, a női változatban pedig Müller Júlia és Seres Ildikó - különbözőségéről, összeférhetetlenségéről szól a történet. De a darabbeli barátok, barátnők együttműködési képtelenségét csak úgy tudják igazán megmutatni, ha tökéletesen együttműködnek a színészek, színésznők. Olyan ellentmondásnak tűnik ez, mint páros interjút készíteni úgy, hogy hárman beszélgetünk - páratlan párbeszéd. Furcsa, de van ilyen. Íme!

- A történet mindenki számára ismerős. Feltételezem, látták korábban is a filmet. De a próbák előtt megnézték újra? Meg merték nézni? Nem zavaró a megfelelési kényszer?!

- Mi az, hogy megfelelési kényszer?! Én nem megfelelni akarok! - csattan fel először Müller Júlia. - Számomra a legfontosabb az együttjátszás öröme.

- Viszont zavaróak lehetnek egy ilyen klasszikussá lett film példái, bevált megoldásai.

- Zavaróak lehetnek, de engem nem zavarnak - folytatja Júlia. - Talán ha most találkoztam volna először ezzel a történettel, akkor nagyobb hatással lenne rám a film, akkor valószínűleg nem mertem volna újra megnézni a próbák előtt. De mögöttem van már jó néhány előadás, számtalanszor léptem színpadra Szegeden Olive szerepében. Így már nem befolyásolhat a film.

- Viszont a szegedi előadások befolyásolhatták volna!

- Ez igaz. Korábban már két szerepben is játszottam ebben a darabban. Előbb az egyik barátnő voltam, aztán a Szikora János rendezésében megkaptam Olive szerepét.

- Hasonlít a szegedi Olive a miskolcira?

- Amikor itt, Miskolcon elővettük ezt a darabot, és elkezdődtek a próbák, az én legfőbb feladatom az volt, hogy el tudjam engedni a szegedi Olive-ot, hogy meg tudjak "szabadulni" a korábbi előadástól. Arra törekedtem, hogy képes legyek tisztán, mindenre készen odaállni az új feladat elé. Fontos volt számomra, hogy minden impulzust felvegyek, mindenre nyitottan reagáljak, ami egy-egy színpadi helyzetből kibomlik. Bár a Furcsa pár esetében maga a szövegkönyv nagyon meghatározó, vagyis nem nagyon lehet eltérni attól, amit Neil Simon leírt, de a lényeg mégis a szereplők konfliktusaiból adódó helyzetkomikum. Minden szereplőnek fontos szerepe van ebben a darabban, mégis Olive és Florence egymáshoz való viszonyának alakulásától, a két főhős pontos összjátékától függ az előadás. Mivel Seres Ildikó teljesen más személyiség, mint akivel korábban játszottam ebben a darabban, nekem hozzá képest és vele együtt kellett újra megtalálnom a magam szerepét. Ha én ragaszkodnék a korábbi megoldásokhoz, ha azt mondanám: "én ezt egyszer így meg így mondtam, így meg így csináltam, és akkor jól működött, tehát csináljuk most is így", akkor megszűnne a játék, és meghalna az előadás. De úgy érzem, sikerült megszabadulnom a korábbi beidegződésektől. Azt hiszem, most már nyugodtan mondhatom, képesek vagyunk egymásra hangolódva, egymásra figyelve megteremteni a közös játékot.

- Seres Ildikót sem zavarta, hogy korábban már látta ezt a filmet, sőt partnere, Müller Júlia már játszotta is Olive szerepét?

- De bizony! Nagyon zavart - bólogat mosolyogva Ildikó. - Mi tagadás, a próbák elején nagyon sok volt bennem a görcs, a szorongás. Nem is annyira a film miatt voltak bizonytalanságaim, hiszen ott férfiak szerepelnek, és a megfelelések ellenére is másképpen szól az a történet, mint a női változat, viszont Juli - a szegedi előadások miatt - jelentős helyzeti előnnyel indult.

- Még akkor is, ha ez itt Miskolcon más rendezés, más előadás?!

- Kétségtelen, ez a darab két ember vállán nyugszik. Nagyon sok függ a két főszereplő együttműködésétől, összjátékától, és óriási szerepe van a párbeszédeknek is. Juli már az első próbákra úgy jött, hogy tudta a szerepét, hiszen mögötte volt már jó néhány előadás, neki mindjárt instrukciókat adhatott a rendező, Szervét Tibor. Én nagyon sokáig a szöveggel voltam elfoglalva, hogy legalább a végszavakat pontosan adjam... Frusztrált, hogy még nem tudok igazi játszótársa lenni Julinak.

- Az nem nehezítette meg a dolgukat, hogy nálunk válás esetén általában a nő marad birtokon belül, általában a férfiak kénytelenek elköltözni otthonról. Nem tűnik kimódoltnak ez a női változat?

- Ennek egyáltalán nincs jelentősége! - szögezi le Júlia. - Itt arról van szó, hogy két nő - akik a maguk módján jót akarnak egymásnak -, összeköltözik, de annyira különbözőek, hogy számukra lehetetlen az együttélés. Ez a történet, ez az együttműködési képtelenség a valódi szereplők számára rettenetes, belülről katasztrófa, kívülről nézve viszont rendkívül komikus.

- Nem tartom képtelenségnek, hogy a válás után a barátnőjénél keres menedéket a kidobott feleség - veszi át a szót Ildikó. - Kimódoltnak sem mondanám a helyzetet, viszont Neil Simon saját bevallása szerint sem sokat molyolt azzal, hogy az eredeti darab helyzeteit átfordítsa a női változatnak megfelelően. Majdnem mindent ugyanúgy, változtatások nélkül emelt át az egyik darabból a másikba. Pedig ha egy férfi jelenik meg a színen fodros köténykében, merőkanállal a kezében, az már az önmagában komikus lehet, viszont amikor egy nőt látunk így, meg se rezzenünk. Ha valami olyasmit talált volna ki a szerző Florence-nek, hogy barkácsol, mindent átalakít, megjavít a lakásban, az helyi értékben körülbelül ugyanaz lenne, mint amikor egy férfi főz.

- Florence egyébként sincs könnyű helyzetben... Ha a darabon kívül kellene neki tanácsot adnia, mit mondana neki?

- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az a figura, akit a darabban játszom, számomra teljesen elfogadható - kezdi Júlia. - Az én gondolkodásomhoz nagyon közel áll Olive szemlélete, de nem biztos, ha én lennék abban a helyzetben, mint Florence, tudnék úgy cselekedni, mint amit tanácsolok neki. Nagyon más az, amikor kívülről látunk egy szituációt, mint amikor benne őrlődünk. Ha kellő távolságról szemléljük a dolgokat, akkor hamarabb kitisztul a kép, akkor hamarabb kiderül, miként lehet megoldani egy-egy lehetetlennek tűnő helyzetet.

- Magánemberként én is azt tenném, amit Olive ajánl - mondja először Ildikó, majd kissé árnyalja a választ. - Legalábbis most ezt gondolom, de a valóságban nagyon sok mindentől függ, hogy mikor mit teszünk, hogyan reagálunk egy-egy váratlan szituációra.

- Úgy tűnik, mintha Olive már berendezkedett volna az egyedüllétre, ma divatos szóval azt is mondhatnánk: ő a szingli...

- Kétségtelen: egyedül él, szakmájában sikeres, jó humorú nő, de szerintem semmi köze a szingliséghez - vélekedik Júlia. - Ő is túl van egy váláson, neki is megvannak a maga problémái, őt is ugratják a többiek a volt férje iránt érzett nosztalgiája miatt. De Olive nem szingli, csak megpróbálja jól érezni magát akkor is, amikor épp nem él párkapcsolatban. Egyébként nekem megvan a sajátos véleményem a szingliségről. Szerintem nagyon sokan azért vallják magukat szinglinek, mert nem találnak társat, vagy nem képesek valakivel együtt élni. Tehát nevet adtak ennek az állapotnak, és azt állítják, ez így jó. Az ember életében az a legcsodálatosabb és persze a legnehezebb is, ha megtalálja azt a társat, akivel képes harmóniában együtt létezni. Gondolom, ezzel a véleményemmel nem leszek túl népszerű a szinglik körében.

http://www.miskolcinemzetiszinhaz.hu/szinhazi_estek_57.php http://www.miskolcinemzetiszinhaz.hu/repertoar_furcsapar5.php