Farkas Niki: Boldog vég igenis létezik
Észak-Magyarország, 2005.03.19. p.6.

„A sok nevetés közben azonban nagyon is fontos kérdést feszeget a darab: a boldogságot. Ki ne emlékezne Jack Lemmon és Walter Matthau fergeteges játékára a Furcsa párban? Azt azonban kevesen tudják, hogy a szerző Neil Simon megírta a történetet egy másik szemszögből is, nőiből. Férfi létére nem is akárhogy.

Szervét Tibor rendezésében - akinek ez már a második Simon-rendezése - felszabadult nevetéssel teli két órát tölthetünk el a Kamaraszínházban. Felixből Florance, Oscarból Olive lett, de helyzet nem változott. A trehány, lusta Olive befogadja a válófélben lévő, tisztaságmániás, hipochonder Flo-t, és fenekestül felfordul az élete. Segítségükre sietnek a barátnők, akik miután szembesülnek tehetetlenségükkel, inkább elmaradnak. Így Olive-nak egyedül kell megbirkóznia a problémával. A kiutat a szomszédos spanyol testvérpárban találja meg. Vérbeli vígjáték lévén jöhet a "hepiend", mindenki boldog és elégedett.

Poénlabdák.  Amint beülünk a nézőtérre, és megpillantjuk a díszletlámpáról lógó nejlonharisnyát, átérezzük a helyzetet. Aztán egy igazi "nőcis" délutánba pillanthatunk bele. Mintha Szex és New Yorkot néznénk.

A két főszereplő személye telitalálat. Müller Juli (Olive) másodszor találkozik ezzel a szereppel, Seres Ildikót (Flo) főleg énekes szerepekben láthatta a miskolci közönség. Mindkettőjük játéka természetes, könnyedén dobják fel és ütik le a megírt "poénlabdákat".  A mellékszereplők közül kiemelkedik Molnár Anna naiv, "szőke" Renee-je, a legkisebb mozdulatával is képes mosolyt csalni a nézők arcára.

A sok nevetés közben azonban ha mélyebben elgondolkodunk, nagyon is fontos kérdést feszeget a darab. Mégpedig a boldogság kérdését. A főszereplők két hét alatt szinte a poklok kínját élik át együtt, de aztán megtalálják a boldogságot. Talán ha kijövünk a nézőtérről, elhisszük egy kis ideig, hogy "boldog vég" nemcsak a mesékben létezik.”