Gantner Ilona: Vári Éva lenyűgözte a közönséget. Tanórák a szerelem természetéről a Tivoli hétvégi premierjén
Vasárnapi Hírek, 2004.05.02. p.11.

Molnár Ferenc, amikor már belefáradt a potenciális gyürkőzésbe, amikor a szoknya alól kivillanó női térdecske a legjobb esetben is a zongora lábára emlékeztette, állítólag, fanyarul felsóhajtott: "hál' istennek, egy gonddal kevesebb." Így volt, nem így volt? Végül is mindegy. Ám Jean Anouilh Colombe című szerelmi tananyagának pénteki premierje után, az ember hajlamos méltányolni a molnári bölcseletet. Mert, hát mi is a szerelem? Mi végre ez a rettentő nagy kavarás, felhajtás? Ha egyszerre jön, meg megy is, mint a nótában?

'Tényleg, mi is a szerelem? Julien az ifjú férj esetében napi huszonnégy órás, odaadó, szüntelen, szenvedélyes szolgálat. A férfi szolgálata. Továbbá: hűség, rajongás, szófogadó alázat. (Na de ki bírja ezt energiával?) Colombe, a nej szerint viszont: zsarnokság. Örökös bizonyítási kényszer, féltékeny handabandázás, és pelenkamosás. Holott, ahogy a "gyönyörű gyermek" mondaná - a "nő örömre született". A Colombe körül igyekvő férfiak főként a szerelmi trófea-gyűjtésben jeleskednek. Teljesen mindegy, hogy a lány szép vagy csúnya, szürke vagy érdekes, tehetséges vagy tehetségtelen. Lényeg a lényeg: új, fiatal hús a színházi ügyfélszolgálatban. Kötelező rárepülni, mint a piaci legyeknek a mézre. Még ha a méz, szagtalan, íztelen műméz. Alexandra, a színház kiüthetetlen dívája (s díványa) az elfogyasztott férjek számával jelöli a szerelem "csodáját".

Nem állíthatnám, hogy Jean Anouilh, a XX. századi francia dráma sikeres, termékeny jelese, idealista módon kezelné a szerelem és a színház témáját. Mert a Colombe szerelmi színháza a színházban játszódik, ahol szerelem nélkül is, felfokozottan, száz százalékon tüzel, lángol a féltékenység.

Szervét Tibor a Tivoli premier rendezője némileg enyhített a szerzői "börtönlánc csikorgásán". Kitűnő színészként, a színház és a szerelem szerelmeseként pontosan tudta, tudja, hogy mi kell a pályatársaknak és közönségnek. Menczel Róbert néhány korláttal, tükörrel jelzett színházi díszletében elegánsan, finom, bölcs humorral vezette végig a történetet. Azt használta fel Anouilh darabjából, ami a legjobb: a pontos jellemzést, a szellemes dialógusokat, és a helyzetből adódó, könnyedén kimunkálható poénokat. A fekete színeket sem nélkülöző játékhoz többnyire megtalálta a megfelelő partnereket is.

Vári Éva Alexandrája pont olyan volt, ahogy a darab nyomán elképzelhettük. De talán még több is a képzeletnél. Intrikus, bölcs, önző és odaadó, szorongó és magabiztos, merész és gyáva, mindenen és mindenkin uralkodó, szóval igazi színházi díva volt. Kicsit öregedő színházi nagyasszonyként talán már lihegve, köhögve, kapaszkodott felfelé a lépcsőn, de a reflektorok fényében egyből magára talált, és helyből lenyűgözte, elvarázsolta a közönséget. De még az irigy, az utálkozó pályatársakat is. Colombe , a "gyönyörű gyermek" a tinédzserek előnytelen, kicsit koszos gönceiben - a főiskolás Kovalik Ági - némileg elszürkült a nagy díva mellett. Hiába húzta magára a csicsás tüllöket, akkor is szürke, hétköznapi kislány maradt. Legfeljebb hamvas fiatalsága jelentett némi előnyt a nagy színésznővel folytatott csatájában, és a körülötte repkedő szerelmetes férfiak - a kitűnő Kránitz Lajos, Bozsó Péter, Haás Vander Péter, Bank Tamás társaságában. A férfiak karakteres karéjában ugyancsak elszürkült, elhalványult a szerelmes, megcsalt férj, Julien figurája. Jánosi Dávid mentségére: nem lehet két felvonáson által megjátszani a moralistát, az írói szócső szerepét.

Tényleg, milyen is a szerelem? Honnan tudnám? Rossz ha van, de még rosszabb, ha nincs.