Bóta Gábor: Az elhalványuló erény
Magyar Hírlap, 2004.05.08. p.31.

A Colombe színészi sziporkát, leleményes, csillogó bűvészmutatványt igényel a színészektől. Szemfényvesztést elmélyüléssel párosítva. Kötéltáncot a könnyeden lebegő bulvár és a mellbevágó darabok között. Lélek-virtuozitást. Színházi eszközök sorjáztatását. Erős színészi játékot és játékos színeket. Mindegyik szerep hálás, mindegyik ziccer. Lehet bennük brillírozni. Szét lehet verni az előadást mutatós magánszámokkal. Lehet ömlengeni és szemeket romantikusan meresztgetni, édes, kedves, könnyeden szórakoztató, sikeres csacskaságot fabrikálni Jean Anouilh egyik legjobb darabjából.  Volt is rá példa.

Szervét Tibor rendezőként nem bűvészkedik, nem trükközik, nincsenek különösebb ötletek, víziók. Meglehetősen hagyományos előadást látunk a Budapesti Kamara Tivoli Színházában. Öniróniával teli színház a színházban játékot. Szerelmi históriát, becsületes háromszög-, "többszög-történetet", amiben a színház nagyobb csábító, mint bárki, akit anya szült. Lehetetlen szabadulni szívós, rafinált, erotikus töltettel terhes vonzerejétől. Az erény túl sápadt, és kevéssé érdekes hozzá képest. A két évig erényesen, szerelmesen és szűkölködve élő Colombe-t elkapja a hév. Az érvényesülés veszélyes vágya. A siker mámora. Anouilh káprázatos szerkezetű, biztosan működő darabot írt. Talányosan sármosat. Ízekkel, zamatokkal telit. Nem akarja, hogy bármi is megfeküdje a néző gyomrát, de azt sem szívelhetné, ha szellemi és lelki táplálék nélkül maradna. Triviális és magasztos egyszerre. A földön jár, de azért kicsit filozofálgat is. Ezért is hat modernnek ez a több, mint ötven évvel ezelőtt írt darab. Mintha figyelembe venné a felszínességünket. A léhaság látszatában, könnyen csúszó ostyában adagolja a keserű pirulát, amit persze valamennyire meg is édesít. Szervét rendezőként nem szólókat vár színészkollégáitól, megteremt egy sakkjátszmaszerű, bonyolult viszonyrendszert. Ebben semmi nem egyértelmű. Nem tudni, Colombe elárulja-e a szerelmét, vagy kiszabadul a rabigából. Az is elképzelhető, hogy szerelme, Julien a tisztaság megtestesítője, de lehet, hogy csak magával törődő, a lányra is a saját elvárásait rákényszerítő, önző, embergyűlölő fráter. De az is elképzelhető, hogy mindkettő. És az anyja, az emberi kapcsolatokra fittyet hányó, sok mindenben érzéketlen, de valószínűleg fenemód tehetséges, öregedő, de primadonnaságától nem szabaduló sztár színésznő sem szimpla képlet. Vonzó és taszító, nagy formátumú szörnyeteg. És aki a színházban él és mozog, mint a pók szövi hálóját mások körül.

Vári Éva adja Alexandrát, az anyát. Kisujja köré teker mindenkit a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Mesteriek a pillanat tört része alatt megvalósított, színészkedős hangulatváltásai, fitymálkodós nézései, gunyoros gesztusai. Kovalik Ágnes Colombe-alakításában az a legjobb, hogy nem butuska szendét ad, hanem igazi szerelmest, akinek magának is fáj, hogy kiábrándul. Jánosi Dávid Julienként fiók Don Quiote, Mizantróp, aki konokul megy fejjel a falnak. Bozsó Péter nagyzoló, de nem érzés nélküli aranyifjú. Kránitz Lajos öreg direktorát a szereposztó díványa, de a szakértelme is mozgatja. Bank Tamás szerzője vaskos, nagy vehemenciájú ösztönlény. Haás Vander Péter színésze alkalmazkodó művész, ahogy Karácsonyi Zoltán színházi titkára is az. Darvas Ferenc zenéje behízelgően ironikus, Menczel Róbert jelmeze anyagtakarékosan jelzésszerű, Füzér Anni ruhái karikaturisztikusan "szurkapiszkásak".

Az egész produkció kellemesen piszkál minket, élettől duzzadóan nyelvet öltöget. Nem kavar föl, nem hatol a zsigereimig, de megnevettet, és valami meghatottságot, költészetfélét is érzek. Ügyes szerző ez az Anouilh, és azok sem tehetségtelenek, akik most előadják.

http://www.magyarhirlap.hu/kultura/az_elhalvanyulo_ereny.html