Bóta Gábor: Kulisszatitkok
Pesti Műsor, 2004.05.13-19. p.9.

A színház a színházban mindig hálás. A közönség szeret a kulisszák mögé tekinteni. Szereti látni, hogy akiknek ismeri a fényben fürdő arcát, milyenek smink nélkül, az árnyékban. Sok ilyen produkció látható manapság, akár csak az Új Színházban is kettő, Bulgakov Álszentek összeesküvése című darabja, amely a művészet és a hatalom viszonyát firtatja, vagy Menzel rendezése, az Ugyanaz hátulról. Bulgakov miközben nevettet, komolyan beszél. Anouilh, a Tivoliban bemutatott Colombe szerzője, a komolyság és a jó mesterember módjára megírt, könnyedén csúszó bulvár határán lavíroz. Miközben a színház örvényszerű, tébolyító, szívó hatásáról szól. Arról, hogy a színház fontosabbá válhat az emberi kapcsolatoknál, a szerelemnél is.

Vári Éva nem először játszik színésznőt, „hazudott a tükör”, énekelte egyik legnagyobb sikerében, a Cigánykerékben Pécsett. Most egy olyan színésznőt ad, aki senki mást nem lát a tükörben, csak magát. Pikírt, gúnyos hangsúlyai, színésznős, önajnározó gesztusai lenyűgözőek. De az előadásban nem válnak magánattrakcióvá.

Szervét Tibor rendező felépített egy kapcsolati hálót, amelyben mindenki akar valamit a színházba tévedt, hamvas virágszáltól, Colombe-tól, akit Kovalik Ágnes játszik sokszínű skálán. Tán éppen azért, mert tiszta, vonzó, de a színház valamennyi tagja igyekszik gondoskodni róla, hogy gyorsan romló „áruvá” váljon. Jánosi Dávid Julienként iparkodik őrizni magántulajdonként pórázon tartott szerelmét, de nem bír a színház csábító őserejével. Bozsó Péter, Haás Vander Péter, Kránitz Lajos, Bank Tamás, Karácsonyi Zoltán valamennyien buzgó ártó tényezők. Körülzsongják az áldozatnak magát egyáltalán nem érző Colombe-ot. Ha akarom banális história, fura szerelmi háromszög két ember és a színház között. Csak közben már a szöveg is lebegő talányossággal teli, amibe még szenvedélyt és játékkedvet is adagolnak a színészek. Nem azt mondom, hogy fölkavar amit látok, de kellemes, tehetséges este.