Harsány humor helyett szelíd irónia
Észak-Magyarország, 2002.04.16. p.6.

Ismét élvezheti a miskolci közönség Szervét Tibor humorát - igaz csak színészkollégái közvetítésével: a népszerű színészt ugyanis a pénteken bemutatásra kerülő Mezítláb a parkban című komédia rendezőjeként köszönthetjük. Sajátos irónia jellemző Szervét Tiborra, - immár - a Radnóti Színház művészére, aki fanyar humorát nemcsak komikus szerepekben (a Csárdáskirálynő Bónijának vagy a Cirkuszhercegnő Tónijának megformálójaként) csillogtatta meg korábban a miskolci színpadon, de akár Cyrano vagy a Hamlet címszerepében is. S első rendezésével is nevettetett: az Egy kabaré című összeállítás - amely két évvel ezelőtt nyári orfeumi produkcióként is újjászületett - másfajta humort kínált, mint ami napjaink durva, közönséges tréfáiból árad. Elegáns szelle-. messég és emberség szólt rendezéséből, s ez jellemzi a mostani darabválasztását is: - Ez a mű egy kicsit jobb, mint a többi jó - nyilatkozta a Mezítláb a parkban című darabról. Neil Simon, az elmúlt évtizedek legnépszerűbb bulvárszerzője - többek között a Furcsa pár vagy a Kapj el! írója - nagy szeretettel formálta meg a darab hőseit. Harsány bohózati hang és cselekmény helyett a szelíd irónia jellemző a műre, amelyben az emberi kapcsolatok alakulása a fontos.

Az amerikai bulvár ott kezdődik, ahol a vígjátékok véget szoktak érni: a házasságkötés, mézeshetek után vagyunk. Egy fiatal házaspár közös életének első napjaiba pillanthatunk bele: Corie és Paul egy hatodik emeleti, lift és fűtés nélküli, üres New York-i lakásban kezdi meg önálló életét, amelybe azonnal belecsöppen a lány édesanyja s a fölöttük lakó bohém, különös úr, aki a fiatalok segítségére siet. Ez a segítség sok eddig fel nem merült kérdéssel is szembesíti a fiatalokat, s az otthonteremtés apró-cseprő gondjai között, a hétköznapok darálójában majdnem odavész a szerelem.

A történet sokak számára ismerős lehet, hiszen a darabból készült filmet - Jane Fondával, Robert Redforddal a főszerepben - nálunk is többször vetítették. A Kamaraszínházban most a női főszerepet felváltva játssza Pálfi Kati, valamint Varga Andrea, partnerük a fiatal ügyvéd szerepében Fandl Ferenc lesz. Az édesanya alakját Máhr Ági formálja meg, a különös szomszéd hálás szerepében Safranek Károlyt, a telefonszerelő epizódjában pedig Varga Bálintot láthatjuk.