Ditzendy Attila: Ha színészek rendeznek
Magyar Nemzet, 2002.05.15. p.14 .

„Szintén a borsodi teátrumban vállalt rendezést Szervét Tibor , a – többek között a Valami Amerika cím vígjátéknak köszönhetően – mára országosan ismert színész, aki Neil Simon világhír vígjátékát, a Mezítláb a parkbant segítette színpadra.

A Mezítláb a parkban hordozza mindazon értékeket, amelyeket az efféle produkciónak hordoznia illik. Pergő tempójú három felvonáson át bontakozik ki a hibátlanul vezetett cselekmény. A remek vígjátéki helyzeteket a rendező képesnek mutatkozott megfejelni azzal, hogy felmutatta a Neil Simon-i briliáns replikák mögött meghúzódó mélységeket. Mert hisz itt azért – noha szöveg szinten elnagyoltan – egy ifjú házaspár (Pálfi Kati, Fandl Ferenc) első komoly hajba kapásának, valamint a korosodó anyuka (Máhr Ági) és a már koros aranyifjú (Safranek Károly) egymásra találásának lehetünk tanúi. Emellett színészhez illő, egyúttal dicséretes rendezői erény, hogy mindenféle erőszakolt koncepció vagy megkövetelt játékmód helyett Szervét Tibor mindent megtett a szereplők tökéletes szerepformálásáért. Az előadás felfogható Máhr Ágnes jutalomjátékaként, ám éppolyan kiváló lehetőséget kap humorának és figurateremtő képességének csillogtatására Safranek Károly, mi több a fiatal Fandl Ferenc is bizonyíthatja vitathatatlan tehetségét.”

http://mn.mno.hu/index.mno?cikk=77277&rvt=7&s_text=szerv%E9t+tibor&s_texttype
=1&norel=1&pass=3