Szabó Virág: Mi, holdbéli csónakosok
Premier, 2002. július

„Egy fiatal pár – egymást szerelemmel és idegenséggel kergetve – mezítláb futkos a parkban. Ez csak majdnem dráma. Nekik az, nekünk öröm. Valószínűleg az általam felállított előadás-ajánló sorrendisége nyomán többen ingatják majd a fejüket. Túl könnyed, túl játékos, túlságosan könnyen emészthető – mondják ők. Nagyon könnyed, nagyon játékos, nagyon könnyen emészthető – mondjuk mi. A Neil Simon-vígjátékot a miskolci Kamaraszínházban nézve azonban – meggyőződésem - nem lehet közömbösnek maradni. Nevetni kell, könnyekig kacagni, önfeledten (elnézést, de nincs találóbb szavam rá) röhögni – és ami a legmulatságosabb – saját magunkon. Hiszen ki ne élt volna meg olyan kapcsolatot, ahol két gyökeresen különböző személyiség találkozott, egymásba szeretett, összeveszett, majd kibékült (néha nem)? Keressük a másikban mindazt, ami belőlünk – állítólag - hiányzik, vagy elfojtva megbújik, aztán ha megtaláljuk, nem tudunk vele mit kezdeni. Sok házasság kezdődik (végződik?) így. Az összecsiszolódás gyakran jár hurrikánnal. Majd szélcsend, majd újra hurrikán – míg a felek meg nem szoknak, vagy meg nem szöknek. A közönség ezúttal nem szökik. És ez az oka annak, hogy az idei évad termékei közül elsőként vígjátékot említek. Mégpedig ezt a vígjátékot.

Ugyanakkor nem csalódtunk a Szervét által irányított színészek játékában sem. Pálfi Kati szenvedélyes, energiával teli fiatalasszony, nem lehet nem odafigyelni rá. Fandl Ferenc már nem első évadja bizonyítja közönségének színpadi sokarcúságát, rátermettségét. És van az előadásban egy álom-anyós, akiről vétek volna megfeledkezni (Máhr Ági). Bűbáj-természetesség, szakmai precizitás és lélektani profizmus jellemzi alakítását.”

http://www.szinhaz.hu/premier/2002juli/virag.shtml