Kornya István: Lett, volt, van. Az író
Színházi Esték, 2008/2009-es évad III. 73. szám, 2008.12.09. p.5.

„Szép Ernő voltam” – ezzel a keserű és bátor fordulattal szokott volt mutatkozni egy sikeres költői pálya, ünnepelt hírlap-, színmű- és regényírói karrier, a munkaszolgálat után, amikor már senki sem vett róla tudomást a háború utáni kommunista Magyarországon. Nyomorogva, betegen és mellőzve halt meg 1953-ban, Budapesten.

Némi csend után elkezdődött és máig tart az életmű újra- és újrafelfedezése. Költészetének legnagyobb értője, Tandori Dezső így írt róla: „Csudálatosan olvasható író, egy ízig fontos stiliszta, aki a legáttételesebb ákom-bákommal úgy szól, mintha kenyeret tenne az asztalra”. A legutóbbi irodalmi szenzáció 2008-ban „robbant”. Megjelent az addig kéziratban lévő, sokak által leminősített Natália című önéletrajzi írás, amelyről kiderült, hogy a magyar irodalom egyik gyöngyszeme. Témája pedig: „Szép Ernő lettem”.

Huszton született, 1884-ben. Apja, Szép Sámuel tanító, az egész országot végigvándorolta, végül Hajdúszoboszlón telepedett le. Ernő Debrecenben és Mezőtúron járt iskolába, de nem érettségizett. 19 évesen került Pestre a kávéházak, szerkesztőségek világába. Itt élt és írt. Itt talált otthonra. Itt volt sikeres.

A Nyugatnak a kezdetektől, 1908-tól szerzője, Ady barátja, Molnár Ferenc és Krúdy irodalmi rokona. Már jól ismert szerző, amikor a Lila ákác (1919) regényként, később színdarabként és filmként is nagy sikert arat. Volt idő, amikor Szép Ernő a legnépszerűbb színpadi szerzőnek számított, a kabarék világában is otthonosan mozgott, sanzonjai slágerek voltak, színdarabjait ma a magyar abszurd kezdeteiként tartjuk számon. A Patika (1920), a Vőlegény (1922) ma is játszott színdarabjai.

A Nyugat kritikusa 1922-ben így magyarázta a Vőlegény kedvezőtlen fogadtatását: „a Vőlegényben nyomát se találták azoknak a meleg, bensőséges hangon csilingelő csengőknek, melyek Szép Ernő költészetének jellegzetes inom mívű díszei.” De ez nem is csoda, hiszen a darabnak nem emberek a főszereplői, hanem: „a pénz az a főszereplő, aki a vőlegényt nősülésre csábítja s aztán elszakítja menyasszonyától. A leány apja pénzért hazudik, a leánytestvér pénzért írógépel és a leánya erkölcstelen életén felháborodott anya a pénz látására szelídül meg, a testvéreket is a pénz békíti ki és a vőlegény a darab végén azért veszi feleségül a volt szeretőjét, mert a leány egyik barátjától tízezer koronát kapott. Kicsit bántó minden megcsontosodott érzelemnek, erkölcsnek és kiszélesedő perspektívának az a letiprása, amit a pénz, a főszereplő művel és az alakok, akik tűrik ezt a letiprást, nagyon gyakran messzire távoznak a közönség rokonszenvétől.”

S hogy egy jeles mai kritikusnak, Koltai Tamásnak miért „rokonszenves” a drámaíró? „Szép Ernő nem a „valóságot” írja, hanem világot teremt”.

http://www.mnsz.eu/new/index.php?view=article&id=1230