Szabó Virág: „Bátorságot tanultam”. Sipos Vera – Mariska
Színházi Esték, 2008/2009-es évad III. 73. szám, 2008.12.09. p.10-11.


Tekintetéből sugárzik az erő és az elhivatottság, miközben beszélgetünk – Sipos Vera szeptembertől a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja, és mint mondja, máris sokat tanult jelenlegi „életformájából”. Szép Ernő, akinek Vőlegényében Mariskát alakítja, egyik kedvenc szerzője.

– Már most jól érzem magam Miskolcon. Azt is élvezem, hogy ingázom, az ezzel járó szabadságélmény bátorságra és könnyedségre tanít. Örülök ennek, és a színpadon is hasznát veszem. A megérkezés is csak azért nem volt egyszerű számomra, mert váratlan nosztalgiát éreztem addigi közegem, a Nemzeti Színház iránt, és persze hozzájárult az állapotomhoz az is, hogy sajnos csótányos lakásba költöztem, egy számomra teljesen ismeretlen városba, egyedül. De szerencsére már se csótány, se honvágy nincs – jól érzem magam a bőrömben. A változásban segítség volt, hogy az itteni társulat szeretettel és nyitottsággal fogadott, ami engem is felszabadultabbá tett.

A Szeget Szeggel című Shakespeare-darabban egy kisebb szerepet játszom, Szép Ernő Vőlegényében pedig Mariskát alakítom. Szervét Tibor rendezői elgondolásában Mariska energikus lány, aki szeretetével, odaadásával tartja össze a családot. Örömmel tölt el ez a szereplehetőség, hiszen összetett emberi lelkivilágot kell ábrázolnom, amelynek hátteret ráadásként az általam csodált és nagyon szeretett Szép Ernő-i világ biztosít. Reménykedem abban, hogy sikerül rátalálnom azokra a pillanatokra, amelyek szerintem a színházat igazzá teszik – a két vagy több ember között születő mély, sokatmondó találkozások élményére. Ez képes valódi varázslatot előidézni a színpadon.

A színészetet az Új Színház Stúdiójában kezdtem, ahol egy csodálatos évet töltöttem. Azt követően vettek fel a Színművészeti Egyetemre. Különlegesen erős, összetartó osztályközösség része lettem, és fantasztikus osztályfőnökeink voltak: Jordán Tamás és Lukáts Andor. A jó közösség egyben erős védelem is, az egyetem után minden biztatás ellenére így inkább szétszéledt a csapat – jómagam, néhány társammal együtt a Nemzeti Színházba kerültem...

A „mélyvíz" jött azonnal, és megtapasztalhattam a „fuldoklás” élményét – a Csongor és Tünde női főszerepének eljátszását én magam bukásnak minősítem. Azt, hogy a „víz” mégsem nyelt el, annak köszönhetem, hogy párhuzamosan máshol is voltak feladataim, és a színház „nagy öregjei” is mellém álltak. Az ő biztatásuk, és a közönség elismerő szavai sokat jelentettek. A Nemzetiben két évadot töltöttem. A TÁP Színházban is voltak ez idő alatt izgalmas feladataim, és rendszeresen akadtak nyári fellépéseim is – így nem volt nehéz tudomásul vennem, amikor az új direktor, Alföldi Róbert azt mondta, az én munkámra sem tart igényt a későbbiekben. Az már elkeseredettebb periódus volt, amikor minden szorongásom ellenére fel kellett emelnem a telefont, és sorra jöttek a visszautasítások. Akkoriban megfordult a fejemben, hogy egy időre inkább jógatanárnak állok.

Majd jött a lehetőség: egy rövid beszélgetés után Halasi Imre igazgató úr meghívott két szerepre a miskolci színházba. Ezzel párhuzamosan Pestre invitáltak Horváth Csaba táncos-koreográfus két „fizikai színházi” produkciójába, az Evangéliumba, illetve a Kalevalába, ami komoly kihívás nekem, aki mindig rajongtam a mozgásért és a szokatlan szakmai megoldásokért.

http://www.mnsz.eu/new/index.php?view=article&id=1235
Fotó: Baráth Mari