Zappe László: Mesét láttunk
Szép Ernő: Vőlegény. Miskolci Nemzeti Színház

Népszabadság, 2009.01.05.

Tulajdonképpen kellemes meglepetés is ért Miskolcon. De előbb legyünk túl azon, ami nem lepett meg. Az például, hogy a Vőlegény első felvonása lazán bukdácsol. Többnyire így szokott történni. Roppant hálásnak, könnyű mulatságnak látszik a lecsúszott Csuszik család nyomorának tablóképe, hát még az, amikor a potenciális kérő érkezésének hírére összekunyerálják a tisztes polgári jólét kellékeit, s mindeközben a kávéházi link családfő elhandabandázza a tekintélyes, fontos férfiút.

Szép Ernő szövege azonban nem működik magától, számos karakter pontos megfogalmazása, a hátsó lépcsők bumfordi költészetének levegője és egyúttal nagyon feszes ritmus szükséges ahhoz, hogy hatékony legyen. Különben vontatottnak, érdektelennek találjuk. Ezúttal csak a jámboran ostoba mamát játszó Máhr Ági riadt tekintetében van mindez együtt. Sipos Vera Mariskájáról nemigen derül ki, hogy ő tart némi rendet és lelket a fejetlenül kapkodó famíliában, Varga Andrea inkább testben tölti ki Duci szerepét, a két fiatalembert adó Porcs Dániel és D. Derecskei Zsolt becsülettel statisztál. Péva Ibolya házasságközvetítő asszonya és Barta Mária Viola kölcsöncselédje egyaránt markánsan rajzolt karakter, de ők nincsenek folyamatosan jelen.

Szirtes Gábor Csuszik Zsigát folytonosan emelt hanghordozással és néhány ismétlődő széles gesztussal jellemzi. A címszereplő Fandl Ferenc pedig két felvonáson át tapad a szöveghez, vaskosan-sprőden adja a cinikus-anyagias ifjú törtetőt, semmivel sem adva okot Kornél második felvonásban kiderülő szenvedélyes szerelmére, a maga harmadik felvonásbeli szenvelgéséről már nem is szólva.

Az eladó lányt, Kornélt játszó Kovács Patrícia alakításának minősége természetesen ugyancsak nem meglepetés.
A szerep felépítése már inkább: az első felvonásban főképp a vásárra vitt lélek kínos zavarát érezteti, kevésbé mutat emancipált öntudatot, a másodikban érzelmesen, szenvedélyesen vívja meg kétségbeesett harcát méltatlan szerelméért, a harmadikban gyönyörűen parádézik a kitartott nő jelmezében és jellemében, s végül finoman kivitelezett belső vívódás után adja vissza magát érzelmeinek.

Szervét Tibor rendezésének alapgondolata a részletekben való botladozás ellenére mégis jó emléket hagy maga után.

Elő- és utójátékkal igyekszik pótolni azt, amit eljátszani nem sikerül. Sötét, tükrös háttér előtt kicsit ügyetlen, kicsit poétikus tánccal indul az előadás, aztán ennek helyére forog be Csuszikék lakása, és ide térünk vissza a történet végén, és nemcsak azért, mert Kornél és a fogász kapcsolata egy tánckurzuson született. Mira János díszlete mai szokás szerint a körgangos bérház belső udvarára helyezi a nappalit, összemontírozva külsőt és belsőt. A fönti folyosón időnként megjelenik egy titokzatos alak, aki érdeklődve vizsgálja az eseményeket. Ő lesz a zárójelenet közben időnként észrevétlenül besettenkedő Édes Baba, a gazdag ember, akivel Kornél Velencébe készül, s aki, mielőtt diszkréten távozik, otthagyja arany cigarettatárcáját a boldog vég fölött örvendő családnak. A rendező becsülendő önkritikával sem magában, sem a figurát játszó Majoros Istvánban nem bízik igazán, a félreértéseket elkerülendő hangszóróba is mondatja a mozgását leíró szerzői utasításokat.
Végül is utólag megtudjuk, amit az előadás nagy részében át nem élhettünk, hogy mesét, költészetet láttunk.

http://nol.hu/kult/lap-20090105-20090105-26
Fotó: Baráth Mari